Egy egyetemista külföldi tapasztalata – Az anyagiaktól kezdve, a kulturális sokkokon át egészen a hazatérésig Téma: Karrier

Minden egyetemista eljátszott már az Erasmus gondolatával. Nem véletlenül, hiszen kíváncsiak vagyunk a világra, a különböző országokból származó diákokra és felfogásokra. Érdekel minket, milyen is lehet egy külföldi élet: tapasztalatszerzésre, első igazi kalandra éhezünk. Mi más lehetne alkalmasabb erre, mint az Erasmus? A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egykori hallgatójával, Tóth Rebekával beszélgettem életre szóló élményéről, az Olaszországban eltöltött időszakáról. Szót ejtettünk nemcsak az előkészületekről, de az anyagiakról és a kulturális szakadékokról is.

Rebeka csillogó szemmekkel kezdte el történetét mesélni: “A hetedik félévemben döntöttem el, hogy kipróbálom magam egy másik országban. Mindenképp külföldi tapasztalatot szerettem volna: egyrészt az olaszomat és az angolomat szerettem volna fejleszteni, másrészt kíváncsi voltam egy másik világra.”

Noha olaszból csak kezdő szinten volt, ennek ellenére is úgy döntött, hogy belevág az ismeretlenbe. “Elmentem az Erasmusosoknak szóló előadásra, ahol nagyon részletes felvilágosítást kaptunk a programmal kapcsolatban. Különböző webcímeket is kaptunk, ahol az összes további kérdésemre is választ kaptam.”

Az előadás után már biztos volt benne, hogy jelentkezni fog a programra, neki is látott az előkészületeknek. “Minden egyetem máshogy szabja meg a felvételi követelményt. Nekem a motivációs levelemet és az önéletrajzomat kellett angolul és magyarul is elkészítenem, majd tanári ajánlást kellett kérnem az egyik oktatómtól. Ezután lefoglaltam a repjegyet és belevetettem magam a szálláskeresésbe.”

Kifejtette továbbá, hogy havi 500 euró – tehát összesen 2000 euró – támogatást kapnak, amelyet a program kezdete előtt, egy összegben utalnak bankszámlájukra. “Országonként változik, hogy mekkora az ösztöndíj nagysága. Ha valaki Romániába vagy Szlovákiába megy, az kevesebb pénzt kap, mint aki Angliába, Spanyolországba, vagy Olaszországba.”

Az önerő szükségességére is kitértünk. “Embere válogatja, hogy ki mit hoz ki ebből a pénzből. Valamennyi önerő biztos, hogy kell, hiszen a repjegyet mindenkinek magának kell finanszíroznia. Nekem szerencsém volt, mert a szállásért csupán havi 320 eurót fizettem. De ismerek olyat, sőt, a többség inkább havi 400-450 eurót fizetett. Jó szállást kell kifogni, de ha ki is fogod, az a 2000 euró akkor sem elég, bárhogy is spórolsz, hiszen az élet sokkal drágább kint.”

Spórolás ide vagy oda, utazni igenis kell, pláne ha már ott vagyunk – vallja Rebeka. Nem csak Pisa-t barangolta be tetőtől talpig, de kintléte alatt járt Szicíliában, Nápolyban, Toszkánában, Genovában és Sziénában is. “Persze van olyan Erasmusos, aki inkább bulizik az utazás helyett, mindenkinek megvan a maga preferenciája” – mondja.

Nem csak ebben, de az életfelfogásban is érzett kulturális különbséget. “Sosem felejtem el, amikor éppen az egyik lakótársammal voltam a konyhában. Mindketten főztünk, de nem szóltunk egymáshoz, majd egyszer csak megjegyezte, hogy túl sokat gondolkodok. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy mennyire igaza van, tényleg tele volt az agyam a kreált problémáimmal. Nem csak nála, de a többi olasznál is hasonlót tapasztaltam: velünk ellentétben ők tényleg a jó oldalát keresik mindennek. A pozitív életszemlélet jellemző rájuk, nem pedig a letargia.”

Nagyon meglepődtem akkor, amikor a további kulturális különbségekről kérdeztem, ugyanis a főzésről kezdett el beszélni. “Az olasz diákok főznek magukra, szinte kivétel nélkül. A napi rutinjuk része, ugyanis a kész ételek rendkívül drágák a városokban.” Kifejtette továbbá, hogy nem csak az élethez és a főzéshez, de a nőkhöz is teljesen más az olaszok hozzáállása – semmilyen berögződést nem táplálnak velük szemben. “Egyszer egy olasz fiúval főzöcskéztem, közben bort iszogattunk. Szinte alig engedett segíteni, mindenáron azt akarta, hogy én csak kortyolgassam tovább a borom, ő majd ezt elintézi. Magyarországon is átéltem egy hasonló szituációt, csak akkor a magyar fiú mentalitása teljesen más volt. Kavargatás közben viccesen megjegyezte, hogy így könnyű, borral a kezemben. Ekkor éreztem azt, hogy a magyarokban még mindig benne van az, hogy a főzés szinte minden esetben a nők feladata lenne, nem pedig a férfiaké.”

A bulik és szórakozás témáját érintve kiderült, hogy egy szervezet foglalkozik az Erasmusosokkal: bulikat és kirándulásokat szerveznek számukra, hogy mindig legyen programválaszték. “Volt egy törzshelyünk, ahol az összes nemzetiségű diák összegyűlt és iszogattunk, beszélgettünk. A program elején először mindenki a saját nemzetiségét találta meg, de hamar vegyülni kezdett a társaság. Egyáltalán nem voltak klikkesedések, mindenki nyitott volt mindenkire, mindenki meg akart ismerni mindenkit.”

Az interjú végén megkérdeztem Rebekát, hogy összességében mit gondol élete első, igazi kalandjáról. “Rengeteget hozzám tett. Ha bármi problémád volt, neked kellett megoldani. De talán a legfontosabb megfigyelésem az az, hogy bármilyen környezetben is élsz, akarva akaratlanul, de átveszed az ottani gondolkodást. Az olaszok nagyon sokat formáltak a gondolkodásmódomon, méghozzá jó irányba – és ezt nem tudja elvenni az embertől senki.”