Egy telefonhívással indult – Kapcsolati háló szerepe az álláskeresésben

Nem is olyan régen még kétségbeesetten kerestem állást. Profession, dreamjo.bs, LinkedIn –csak néhány azok közül, amiket a Google-keresőm a leggyakrabban látogatott oldalakként mutatott. Az álláskeresésemet nem könnyítette az sem, hogy nem kértem sehonnan segítséget. Vannak ismerőseim, de egyszerűen nem éreztem azt, hogy magabiztosan fel merném vállalni, hogy bizony munkanélküli lettem.

Fájó téma

Egyenesen rosszul éreztem magam attól, hogy be kellett vallanom valakinek: állást keresek. Ráadásul úgy, hogy egy viszonylag jól fizető munkát hagytam ott önként, „B-terv” nélkül. Szerettem volna megkímélni magam a „Miért hagytad ott?”, „Még mindig keresgélsz?”, „Nem a szakmádban dolgozol?” típusú kérdésektől.

Őszintén szólva, fájt az álláskeresés téma, amennyire csak lehetett, elkerültem. Nem tudtam, hogy hogyan is mondhatnám azt bárkinek „büszkén”, hogy álláskereső vagyok; nevezzük nevén, munkanélküli, tervek és kilátások nélkül. Mert ide túl kevés voltam, oda pedig túl sok.

Sorozatos bukások

Az egyetemi szaktársaim közül egy lány feltett a csoportunkba egy linket, hogy embereket keresnek. Megpróbáltam, úgy éreztem, hogy nekem találták ki az állást, az interjún sokkolt, hogy mennyire alacsony fizetést akarnak adni, viszonylag nagy elvárásokkal, de úgy éreztem, hogy szakmai tapasztalatért akár meg is érheti. A próbanap után elbuktam, legalábbis akkor még így éreztem.

Egy másik egyetemi szaktársam is beajánlott a munkahelyére, és szinte biztosra vettük mindketten, hogy sikerülni fog. Elmondta, hogy miként fog zajlani az interjú, hányan vesznek részt rajta, miből készüljek fel, mi lesz a feladatom és miket kaphatok a cégnél plusz juttatásokként. Nem tűnt életem lehetőségének, de annyira rossznak sem. Az interjú és a próbafeladat után kaptam a hívást, sajnálattal közölték, hogy nem vettek fel. Úgy éreztem, hogy ez volt az utolsó reményem.

Miért nem kérsz segítséget?

„Nincs valami ismerősöd, aki segíthetne?” – hangzott gyakran a kérdés. De van, csak úgy éreztem, hogy egyszerűen ciki lenne segítséget kérni, hiszen ha jó lennék, akkor kellenék más cégekhez és nem kéne állásért kuncsorognom. Minél hosszabb ideje voltam munkanélküli, annál inkább azt éreztem, hogy soha többé nem kérek senkitől semmit. Főleg a két ismerősömön keresztül is elbuktam interjú után.

A második bukásom után, elkeseredettségemben olyan munkák után kutakodtam, amiket azonnal lehet kezdeni. Sorra adta ki azokat a lehetőséget, ahol gyárakba keresnek embereket. Egészen lehangoló volt látni, hogy másfél hónapnyi keresés után semmi nincs, ami egy picit is megfogná a figyelmemet. Az első találati oldal alján egy azonnal kezdhető irodai munkára bukkantam.

Amint jobban szemügyre vettem a hirdetést egyből felbukkant, hogy ez bizony egy olyan cég, ahol én szerződő ügyfél vagyok már hosszú hónapok óta. Több alkalommal is beszéltem már a cégvezetővel, így egy kis hezitálás és izgulás után telefont ragadtam. „Mi baj lehet?” – nyugtattam magamat.

A telefonhívás, ami nem volt hiábavaló

A telefon hosszú másodpercekig csengett, nem tudtam, hogy hogyan kezdjek egyáltalán bele a mondandómba, hiszen mégiscsak ügyfél vagyok és lehetséges, hogy nem is vehetnek fel. Sőt, a cégvezető sokszor fel sem veszi a telefont. Amikor végül elhallgatott a csengés és beleszólt a telefonba, hebegtem-habogtam. Elmeséltem neki, hogy kivételesen nem a szerződés miatt hívom, hanem azért, mert munkát keresek és láttam a hirdetésüket.

A lelkesedésem ragadós volt, hiszen a beszélgetést úgy zártuk, hogy nyugodtan küldjem el az önéletrajzomat és a társával megbeszélik, hogy pontosan mit is tudnék náluk csinálni. Izgatottan vártam a visszajelzést, azonban mivel gyakorlott álláskereső voltam, továbbra is új munkák után kutattam.

Felvettek?

Másfél héttel az önéletrajzom elküldése után, éppen egy jól végződő állásinterjú után kaptam a hívást arról, hogy hétfőn menjek be és beszéljük meg a részleteket. Repdeső szívvel sétáltam aznap a körúton. Majdnem két hónapnyi munkanélküli lét után lehet, hogy ismét állást kaptam!

A hétfői megbeszélésen hatalmas bizalommal fogadtak, a döntés az én kezemben volt: ha tetszik az a néhány órányi próbamunka, akkor az enyém az állás, és másnap kezdhetek. Nem voltak felesleges HR-es kérdések, sem izgulás az interjú miatt, vagy nevetségesen alacsony fizetési ígéret. A lehetőség ott volt a kezemben, amit megragadva másnap munkába is álltam.

Hogy mi a tanulság?

Sohasem szabad félni attól, hogy segítséget kérjünk! Nincs olyan, hogy ciki. Számomra az a telefonhívás egy olyan munkalehetőséget rejtett, ahol megbecsülnek, és örömmel megyek be minden nap. Olykor nehéz, húzós munkahetek állnak előttünk, de sosem fogom megbánni, hogy remegő kézzel nyomtam le a hívásgombot, és feltettem a kérdést, ami miatt végre jó munkahelyen vagyok.

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Küldd el te is a saját cikkedet az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

További cikkek: