Egyetem nélküli egyetemisták – Csak tanulni járunk a felsőoktatásba?

Amikor tavaly nagyjából ilyenkor megindult a távoktatás, el sem tudtam volna képzelni, hogy egy évvel később is erről fogok majd cikket írni. De a helyzet úgy tűnik, még rosszabb, és félek, hogy az idő előrehaladtával tovább fog romlani a szituáció. Most nem a számokra gondolok, nagyon remélem, hogy azok mihamarabbi csökkenésnek indulnak. A be-, sőt kizártságra utalok jelen esetben. Jómagam tavaly március 11-én sétáltam ki az egyetemről, azóta pedig be sem tudtam tenni ismét a lábam. Nem voltak ősszel sem, amikor lehetettek volna még, jelenléti óráim. Arra pedig szintén nagyon kicsi az esély, hogy ebben a szemeszterben még visszatérhetünk. Másfél év kizártság után elgondolkodtam azon, mi is az, ami igazán elveszett.

A jövő megalapozása

A nagy átlag olyan területen indul el a felsőoktatásban, amiben aztán elképzeli a karrierét, életútját. Számomra ez a pedagógia, ezért ülök a tanárképzésen. Ez egy olyan műfaj, amely hihetetlen elhivatottságot követel. Nálunk kifejezetten fontos, hogy a nézeteink is formálódjanak a képzés alatt. Tehát elmondhatjuk, hogy ez a bizonyos pálya igazából már az egyetemen elkezd kiépülni. Megalapozzuk a hozzáállásunkat, attitűdünket a választott irányhoz. Egy olyan közegben mozgunk, ahol hozzánk hasonló érdeklődésű emberekkel tanulunk olyan tanároktól, akiket példának tekinthetünk, elsajátíthatjuk tőlük a leendő foglalkozásunkhoz kötődő mentalitást. Ez a jelenlét, kontakt már önmagában sérül azzal, hogy pixeles képkockákban bámulunk egymásra. Teljesen más érzés bevillamosozni az egyetemre, felmászni három emeletet, beülni egy szemináriumi szobába és ott élőben, közösen megbeszélni gondolatainkat, megvitatni problémáinkat. Átélni azt, hogy valamilyen értékközösség összeköt bennünket. Alakítjuk és formáljuk egymás nézeteit, hozzáállását egy olyan szituációban, ahol másfél óráig csak egy témára koncentrálunk közösen. Nincsen gyenge internetelérés, felugró üzenetek. Egymás által és segítségével sajátítjuk el a pedagógusi attitűdöt. Ez pedig csakis személyesen tud megtörténni.

A termen kívül

Ha valakinek nem az a célja, hogy a lehető legkevesebb energiabefektetéssel és tanulással megússza a diplomaszerzést, hanem valóban eltökélt és érdeklődő a hivatása iránt, az tudja, hogy a tudás megszerzése sokszor a hivatalos kereteken kívül esik. Nálunk szinte folyamatosan vannak ingyenes előadássorozatok az érdeklődő hallgatóknak, konferenciák, kiállítások, workshopok, beszélgetések, könyvbemutatók és még sorolhatnám. Ezek mind olyan fórumok, amikből sokszor egy alkalommal többet lehet tanulni, mint egy féléves tárgy alatt. Azzal, hogy ezek az események megszűntek, egy olyan különleges része veszik el az egyetemi életnek, ami valóban arról szól, hogy önszántunkból kívánjuk gyarapítani a tudásunk.

Kapcsolatok

Sok olyan szak van, ahol a képzés lényegi része a gyakorlati munka. Az orvosképzés mellett ez szintén hihetetlenül fontos a pedagógiában is. De nem is elsősorban a szakmai gyakorlat jelenlétiségének hiányára utalok, ez egyértelmű. Inkább arra gondolok, hogy a gyakorlat az a szituáció, amikor elkezdhetjük kiépíteni a kapcsolatainkat. Ismeretségek szövődnek, kialakulhat egy mentor-gyakornok viszony, belefogunk az egzisztenciánk építésébe. Megszerezzük az első tapasztalatokat a kollégákkal. Nem tudom elképzelni azt, hogy a tanárság bármikor működik személyes kontaktus nélkül. Ezt pedig ugyanúgy érvényesnek tartom a tanár-tanár viszonyra, mint a gyerekekkel való kapcsolatra.

A legjobb része

Még egy dolog van, ami pótolhatatlan a jelenlegi körülmények között. Ez a sokat emlegetett egyetemi élet. A csajozás-pasizás, barátokkal való időtöltés és a buli. Ez mind szerves része és bizony, most semmit nem kapunk belőle. Pedig valójában az egyetemi évek sokunknál egybeesik az életünknek azzal a periódusával, mikor elkezdjük megalapozni az ismertségi körünket. Jó eséllyel most kötjük azokat a kapcsolatokat, melyek elkísérnek a harmincas, negyvenes éveinkig, sőt, akár életünk végéig. A gimis évek után itt a lehetőség, hogy kibontsuk a szárnyainkat és elkezdjünk ismerkedni. Van, akinek ilyenkorra tisztázódik az ideálja a nagy Ő-ről és el is kezdi kutatni, valaki pedig egyszerűen tapasztalatot gyűjt, próbálgatja megtalálni a preferenciáit. Akárhogy is, elengedhetetlen része ez az egyetemi éveknek. És ne legyünk álszentek, azért a vizsgák után iszonyat jól esik a bulizás. Annak a megélése, hogy átmentünk együtt egy nehéz, stresszes időszakon és közösségként tudjuk ünnepelni. Úgy gondolom, ez az a bizonyos cseresznye a tejszínhabon.

További cikkek: