Énidő vagy édes semmittevés? – Minek minősül? Egyáltalán jogos a bűntudat?

Az olasz kultúra egyik jellegzetes tételmondata hangzik így: dolce far niente, azaz édes semmittevés. Kérdem én: ez felcímkézhető énidőnek? Egyáltalán mit nevezhetünk énidős tevékenységnek? A gondolatsort az államvizsga utáni és – egyébként manifesztált – fő állás közötti időszak ihlette, mely idő alatt az önmagamra fordított órák, napok és hetek elgondolkodtattak, hogy egyáltalán megérdemlem-e, hogy így élem meg ezt a terminust és, hogy jogos-e, hogy felvetődött bennem a bűntudat érzése. Okvetlen párbeszédbe folyamodtam saját magammal, hogy megfejtsem e kérdést: írásom erről az eszmecseréről szól.

Az államvizsgát megelőző időszakban

gyakorlatilag, amit életként determinálunk, na olyan sajnos nem adatott. Tételek sokasága és tanulása orrvérzésig, néhol beiktatva olyan cselekvések, amelyek oldják és gátolják az őrületig való eljutást, de ami valóban töltené a lelket, arra valósan nem jutott kapacitás. Állítom, hogy ez személy függő, hogy kinek milyen a tanulási rutinja avagy hogyan dolgozik a vizsga drukk. Megannyi oldalról vizsgálódhatunk, de ha célunk van és ez nem csupán abban merül ki, hogy görbüljön, akkor érezzük az államvizsga illetőleg az adott kihívás súlyát és kimaxoljuk, ami erőnkből telik. Én sporttal igyekeztem kikapcsolni, futni jártam és valóban jót tett szellememnek, de egyetlen könyvet sem olvastam, nem töltöttem gyakorlatilag semmi időt a családommal, barátokkal, nem néztem sorozatot: tehát fókuszáltan, az első és legfontosabb feladat az államvizsga volt.

S miután ezt a mérföldkövet megugrottam,

utána s, aktuálisan is egy hirtelen jött fekete lyuk szakadt rám, ahogy realizáltam, hogy a jelenlegi heti három munkanapomon kívül minden időm nagybetűsen: SZABAD. És az, hogy ennyi időt kaptam, őszintén megijesztett és egyszerre nem tudtam helyén kezelni, valamint azt jól beosztani. Bőven tovább aludtam a megszokottnál és bizonyos teendőket úgy kezeltem, hogy ráérek vele, hiszen ott a holnap. Csapdájába estem az idő struktúrálásának, melynek mindezidáig mestere voltam. Volt, amit énidőnek címkéztem, miközben inkább illik sziesztának hívni.

Ugyanakkor aktívan pihenek és töltekezem ebben az ajándékba kapott időben: a sokadik könyvemet olvastam el vagy hosszú évek után újra ecsetet ragadtam és folytattam ott az alkotást, ahol abbahagytam. Ijesztő volt, hogy megengedhettem magamnak, hogy valakivel egy órát telefonálással töltsek, hiszen olyan régen volt ilyen, hogy nem feszélyezett a gondolat, hogy mennyi időm elmegy esetleg egy egyébként építő, szükségszerű baráti beszélgetés alkalmával. Vagy, hogy az utóbbi 4-5 évhez képest jóval több alkalommal megyek el a barátaimmal szórakozni, mint előtte. Ambivalens érzések kavarogtak bennem, hogy mi az, ami oké és, mi az, ami már a lustaság határát súrolja. Ezek után realizáltam, hogy én sosem voltam lusta és egy téveszmét éltetek azáltal, hogy ezt a sok-sok énidőt lustaságként definiálom.

Így átprogramoztam a fejemben e gondolatokat

Úgy gondolom, hogy egy kimerítő, szellemi munkával teli időszak után megérdemlem, hogy most a minőségi időtöltésé legyen a főszerep, mind magammal és életem fontos szereplőivel. Nincs miért rosszul éreznem magam, hogy kihasználom hasznosan és építően az időmet, akkor is, ha egész nap olvasni akarok, mert tölt, fejleszt, kreativitásra serkent és újabb történettel leszek gazdagabb. Vagy, hogy egész nap játszhatok a kismacskámmal és úgy tudok vele foglalkozni, ahogy megérdemli. Avagy még egy bagatell példa, hogy addig vagyok fent, ameddig jól esik és nem kell azon görcsölni, hogy másnap korán kezdődik a nap és megannyi tétel vár rám.

Jutalmazd meg magad

és hidd el, hogy te is megérdemled, hogy töltődj és pihenj. Ne érezz bűntudatot azért, mert olyan tevékenyéget művelsz, ami téged épít. Cikkemben valóban aktív pihenésre és töltődésre ösztönözlek, ugyanakkor a pihenés semmittevő formáját sem szabad figyelmen kívül hagyni, annak is megvan a maga szépsége, helye és módja, de ne uralja ez a szabadnapod, mert azzal hosszútávon nem haladsz előre. Megérdemled az énidőd! Engedd el az ezzel kapcsolatos szorongást gerjesztő érzéseket. Ha kell, akkor külön írd be a naptáradba, hogy mikor adsz erre időt. Az énidő szükségszerű és én azt tanácsolom, hogy adj ennek időt és éld meg jól!

További cikkek: