Énprojekt interjú – avagy társadalmi vállalkozóvá válás huszonévesen

Egy vállalkozás megvalósítása mindig nagy feladat, hát még akkor, ha valaki fiatalon vág bele! A következő sorokban Istenes Petra, az Énprojekt megálmodója mesél arról, hogyan épített fel 27 évesen a pandémia alatt egy olyan 50 fős pszichológusokból, coachokból és tanácsadókból álló programot, amivel már az első évükben több mint 250 embernek segítettek eljutni karrier és magánéleti témában támogató segítőhöz.

Első körben segíts kérlek: mi az, hogy társadalmi vállalkozás, és mi a ti küldetésetek?

A mi szívügyünk, azaz mindegyikünk személyes énprojektje, hogy a rászoruló élethelyzetekhez való nyitásunkkal olyan természetes alappá tegyük a lelki egészséggel és karriertudatossággal való foglalkozást, mint a mindennapi fogmosást.

Attól vagyunk mi társadalmi vállalkozás, hogy a www.enprojekt.hu oldalon rászorulóként és támogató résztvevőként lehet hozzánk jelentkezni. Ha nem engedheted meg magadnak a nálunk elérhető szakértők jellemzően tízezres óradíjait, ingyenes formában pályázhatsz három segítő beszélgetésre, ha pedig van munkád és rajtunk keresztül foglalsz segítőt, azzal mintha csak jótékonysági borravalót adnál egy fröccsért, támogatni tudod a programunk fenntartását.

Ősztől lehet hozzánk jönni már támogató résztvevőként is, így lépkedve egy fenntartható üzleti modell megvalósítása felé, amire a civil szektorban a legtöbb nonprofitnak érdemes felkészülnie. Ez azt jelenti, hogy ugyanúgy segítünk megtalálni a hozzánk fordulóknak a megfelelő foglalkozást és a legjobban passzoló segítőt is, viszont nem zárkózunk el a fizetőképes rétegtől sem: ha valakinek tudunk értéket adni úgy, hogy ő azzal még jótékonykodni is tud, miért ne tennénk?

Eleinte én óriási lelkiismeret-furdalást csináltam ebből, majd olyan szuper nonprofitokat támogató képzések, mint a PWC Civil mentoringja vagy a Social Impact Award – amit sikeresen megnyertünk –, rávilágítottak arra, hogy mennyire elengedhetetlen forprofit lábakra is építenünk, ha fenntarthatóan szeretnénk működni. Így valósulhat meg, hogy később ne évente, hanem havonta tudjunk 250 ember szolgálatára lenni.

Mi adta az ötletet?

Annak felismerése, hogy mennyire nehéz a folyamat aközött, hogy felismerjük, segítségre van szükségünk és aközött, hogy valóban szakértő segítséget kaphassunk. Hiszem, hogy vannak az életben olyan problémák, amikben elég, ha a szeretteink állnak mellettünk, vagy akár egy sorsközösség, de bizonyos helyzetekből igenis szakértői támogatással tudunk igazán kilábalni. De milyen legyen az a szakértő? Honnan tudjuk, milyen területről kérjünk segítséget? Hogyan válasszunk nekünk való segítőt? Hol találjuk meg őket? 

Ugyan még fiatal vagyok, de én is jártam már karriertanácsadónál, coachnál, sőt, pszichológusnál is. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne tabusítsunk semmi ilyet, hanem olyan súllyal gondoljunk a mentális egészségre és karriertudatosságra, mint amennyire fontos a mindennapos fogmosás. Ha ezzel nem törődünk, ugyan nem a fogaink szuvasodnak el, de ugyanúgy ránk rakódhat rengeteg olyan dolog, aminek feldolgozása nélkül mi magunk sérülünk. 

Te mikor kértél korábban olyan segítséget, amit most ti nyújtotok?

Az első ilyen élményem a karriertanácsadás volt. Magyar szakos bölcsészként tanultam, de az egyetem második félévétől egy oktatásszervező cégnél dolgoztam asszisztensként, majd átvettem a képzések kommunikációját is. Üzleti és vállalkozásfejlesztési tréningekre ülhettem be 19 évesen, ami előcsalogatta belőlem a kíváncsiságot arra, hogy vállalati oldalon folytassam a karrieremet. Egy ponton túl elhagytam a klasszikus bölcsészetet, de nem volt egyszerű a döntés: ekkor szembesültem vele, hogy nemcsak nehéz segítő szakértőt találni, még nehezebb, ha rájössz, nem tudod megfizetni. Szerencsére egyetemistaként a kar végül biztosított ingyenes támogatást, de az örökre belém égett, hogy mennyire nehéz volt keresni, majd találni is szakembert a problémámra.

Ezután 25 évesen jártam karrier coachingra. Ekkor már nem adott annyit a vállalati szféra: nem tudtam merre tovább, és már nem volt annyira vicces az “én vagyok a pályakezdő 6 év szakmai tapasztalattal” poén sem. Olyan fizetésért dolgoztam és olyan munkakörökben, amit 30-35 éves koromra terveztem, de egyszerűen elfelejtettem közben új célokat kitűzni. Felületesen nézve ez biztosan jól hangzik, de igazából rémisztő volt, és ráadásul egybe is esett ez a felismerés a 2020-ra tervezett esküvőnkkel, ami tovább bonyolította ezt az állapotot. Előtte mondtam fel bő két héttel a munkahelyemen azt tervezve, hogy igazi fiatalos carpe diemet tartok, és pár hónapig nem is megyek vissza dolgozni, hanem élvezem picit a szabadságot. A betervezett lagzi és nászút helyett jött a koronavírus, és írta át minden tervünket: a multi helyett a civil szektort választottam, és a reggeli bruncholásokat felváltotta az először ugyan még magamért, majd más másokért is szóló kemény munka az Énprojekttel.

Láttál korábban hasonló kezdeményezéseket?

Ekkor futottam bele egy felajánlásba kifejezetten azoknak, akiknek a Covid miatt megkavarodott az életük, vagy elvesztették a munkájukat. Ez egy coaching folyamat volt, ami segített letisztázni, merre is szeretnék tovább menni: mindig lappangott bennem az érzés, hogy egyszer saját vállalkozásom lesz, de eddig a pontig úgy féltem tőle, hogy abszolút el is zárkóztam a lehetőségtől. A program abban támogatott, hogy ráérezzek, miként és mikor van helye ennek az életemben: most. 

Csináltam egy nagyon egyszerű honlapot, és elindultunk 2020.06.02-án öt fővel, HR-esekkel, coachokkal és tanácsadókkal, hogy “Hello, itt vagyunk és segítünk elhelyezkedni!”. Kettőt pislogtam és lettünk 10-en, aztán 20-an, 30-an, és ma már 50-en: a zöld lámpánál felismertem, hogy óhatatlanul is vezetővé váltam, ráadásul remek szakemberek közösségi vezetőjévé.  

2020 szeptembere óta sorra járom a szervezett mentorprogramokat és inkubációkat, mert megjártam a piros és sárga lámpát is: felálltam abból a traumából, amit az előző munkahelyem és a Covid alatti esküvőszervezés időszaka jelentett, megtaláltam mit szeretnék csinálni, és most teljes gőzerővel dolgozom rajta.

Te vagy az Énprojekt kitalálója, feje. 27 évesen fogod össze ezt a csapatot, vezető vagy. Nem tesz ez rád túl nagy nyomást, hogy ekkora csapatot vezetsz? Nem túl sok ez néha? 

Jobbára pozitív stressz. Minden munkahelyemen én voltam a legfiatalabb. Vannak itt is ijesztő részek, hiszen szembesülök olyan részletekkel, amiket még fejlesztenem kell, és sokat segít az a gondolkodás, ami amúgy a jelmondatunk is: “Segítséget kérni oké”. Ha nagyon stresszelek valamin, akkor elmondom a többieknek, hogy elakadtam és segítséget kérek, vagy ha valaki jobban ért hozzá, akkor annak nagyon szívesen átadom.

Az első fél év alatt 150 segítségkérő jött, majd 2 hét alatt további 70 ember. Ekkor nagyon megijedtem és sok vezetői hibát követtem el. De szerencsére nem úgy álltam hozzá, hogy hagyjuk az egészet, hanem vettem egy nagy levegőt és arra gondoltam, hogy ez egy lehetőség, amihez fel kell nőni. Ijesztő azt mondani, hogy 27 évesen vezető vagyok, de úgy gondolom, ha valaki talál egy jó ügyet, amit tud képviselni, hisz benne és kiáll mellette, akkor azt érzem, hogy természetszerűen megtalálnak a segítők. Én nagyon féltem attól is, hogy jön majd a vállalkozói magány. De épp ellenkezőleg, kinyílt a világ, hiszen hiánypótló dologgal foglalkozunk, és nagyon jó időzítéssel jöttünk éppen mi. Sok minden miatt pánikolok én is, hogy jól csinálom-e az adóbevallást, mindent jó helyre küldtem-e, csinálhatom-e ennyi idősen jól a dolgokat?

Van bármilyen olyan tanácsod a huszonéveseknek, amit mindenkinek hallania kellene?

Az egyik: segítséget kérni oké, ez a mi a szlogenünk is. Nyugodtan támaszkodjon mindenki az idősebb generációra, alázatosságot kell tanulni, és legyünk türelmesek, mert csak így érhető el eredmény. A másik tanácsom pedig, hogy menj oda és csináld! Ne próbáld meg megtervezni, hanem kezdd el csinálni a gyakorlatban és fejleszd! Ne tervezze túl senki azt, amit szeretne. De itt ugyanígy visszajön, hogy ha elakadsz benne, akkor nyugodtan kérj tanácsot. Elkezdeni pedig mindig kicsiben kell, a legfontosabb részével a tervednek. Én is csak azt láttam először, hogy kellene segíteni, de ezt nagyon piciben, nagyon alap weboldallal kezdtük el. 

 

 

További cikkek: