Érkezik-e a tanárutánpótlás? – Tanár szakosok és terveik Téma: Karrier

2018 szeptemberében látott napvilágot a Nemzeti Pedagóguskar vészjósló adatokat tartalmazó helyzetelemzése, melyből kiderült, hogy a 2013-ban végzett tanárok közel egyharmada mára már elhagyta a pedagógus pályát.

Aggodalomra azonban nem csak fiatal pályaelhagyók adnak okot. „Jelenleg a pedagógusok majdnem fele 50 és 65 év között van, az elkövetkező 15 év alatt legalább 70000 pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt. Az előző években a pedagógusképzésben végzettek mindegyikének a pályán kellene maradnia ahhoz, hogy fedezni lehessen a hiányt” – írták helyzetértékelésükben.

Jobb a helyzet az osztatlan képzéssel?

A 2013-ban végzők még a régi osztott képzést csinálták végig, az első osztatlanosok tavaly diplomáztak le. Arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon pozitívabb kilátásokat biztosít-e az új képzési forma, vajon többen terveznek-e a pályán maradni a jövőben.

A kérdőívet 243 osztatlan tanárszakos hallgató töltötte ki, 127-en budapesti, 116-an pedig vidéki egyetemekről.

A kitöltők harmada tanár szeretne lenni

Válaszadóink harmada egészen biztosan tanárként tervezi a jövőjét. Közülük azonban vannak, akik csak kényszerből mennek pedagógusnak, ugyanis aláírták a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program szerződését. Az Index szerint az állam ezzel a programmal kíván röghöz kötött tanár-rabszolgákat nevelni, és valóban, könnyen meglehet, hogy csak azért nem izgatja a kormányt a pályaelhagyó pedagógusok száma, mert pontosan tudják, hogy akadnak olyanok, akiket maradásra kényszeríthetnek.

A kitöltők kétharmadát bizonytalanság jellemzi

Válaszadóink kétharmada kifejezetten bizonytalan a jövőt illetően. Sokan közülük ugyan szeretnének tanárok lenni, az anyagi nehézségek miatt mégis lemondtak már az álmukról. Sokan vannak azok is, akik részmunkaidőben ugyan a pályán maradnak majd, de terveik szerint pénzt keresni máshová is elmennek.

Azt javaslom, mindenki döntse el maga, hogy vajon normális-e, hogy a tanárjelöltek többsége nem tekinthet főállást biztosító lehetőségként egy olyan végzettségre, amiért 5-6 évet ülnek az egyetemen.

Az állami szféra extrán elrettentő

A megkérdezett nyelvtanárok többsége egyébként nyelviskolákban tervezi a jövőjét, aki teheti, az állami intézményeket inkább kerülni próbálja. Elmondásuk alapján a rendszer katasztrofális állapotban van, képtelenek lennének ennyire kevés pénzért, ilyen feltételek mellett dolgozni.

No de, következzenek inkább a hallgatók és szavaik! Lássuk, milyen válaszok érkeztek a „Tanárként képzeled el a jövődet?” kérdésre!

Akik még nem adták fel, hogy pedagógusok lesznek

„Szeretnék pár évig megpróbálkozni a tanítással, aztán ha nagyon úgy látom, hogy nem haladok vele sehova (például szeretnék elköltözni a szülőktől, ehhez kell egy bizonyos anyagi szint) akkor lehet, hogy pályaelhagyóként végzem és valamit az angollal kezdek valahol, nettó 200k körül.”

„Szeretnék még egy képzést elvégezni, hogy legyen B terv, de tanárként szeretnék alapvetően dolgozni.”

„Tanárként képzelem el a jövőmet, de csak azért mert van egy élettársam, aki elegendőt keres ahhoz, hogy az én fizetésem egy fajta kiegészítő fizetés legyen az életünkben, abban a 6 évben, amíg gyakornokként vagyok számon tartva.”

„Nagyon szeretnék tanítani. Sajnos azonban a tanári pálya presztízse egyre romlik, a megbecsülése a tanároknak sem társadalmi, sem anyagi tekintetben nem a legkielégítőbb, így elképzelhető, hogy kénytelen leszek más területen elhelyezkedni. Remélem nem így lesz.”

„Egyelőre igen, ha találok szolgálati lakást. Amúgy esélytelen lenne ebből a fizetésből albérleti díjat, rezsit és megélhetést fizetni.”

„Mindig is tanár szerettem volna lenni, ez mostanra sem változott. Az alacsony bérek ellenére is várom a munkakezdést.”

„Amíg ledolgozom a Klebelsberg ösztöndíjas éveimet biztos tanítok, de ha az alatt nem hozza valami vissza az életkedvemet és nem építi újra szegény, összetört illúzióimat, akkor utána valami nyugisabb (és jövedelmezőbb) munka után nézek.”

„Igen, de nem itthon. Nagy szerencsémre otthon lakhatok, ám de amennyiben el is akarom kezdeni a saját életem, nem mehetek el tanárnak.”

„Igen, de csakis nyelviskolában! A kezdő 135 ezres fizetésből meg éljen meg az, aki kitalálta… Röhej!”

Akik tudják, hogy másodállásra is szükségük lesz

„Tanárként élvezném a szakmát és a gyerekek világképének tágítását, mellette pedig valamivel szeretnék pénzt keresni.”

„Az ötödik év előtt volt egy hatalmas mélypont, biztos voltam benne, hogy nem leszek tanár, már a B tervet szőttem fejben. De a rövid gyakorlat nagyon jó élmény volt és emlékeztetett, hogy miért jöttem tanárnak. Jelenleg az a tervem, hogy elvégzem az egyetemet, és kipróbálom magam tanárként. A hosszú gyakorlat alatt szeretnék csinálni valamilyen plusz képzést, hogy legyen B terv is. Nem tudom, hogy tanárként fogok-e dolgozni, de adok a dolognak egy esélyt. A kezdőfizetést nevetségesnek tartom, szerintem ez a legfőbb indok, amiért nem leszek csak tanár.”

„Én úgy gondolom, hogy több lábon fogok élni. Vannak ötleteim, terveim, elsősorban egyetemi tanári pályára készülök, de van bennem írói ambíció is, esetleg valamilyen kulturális életben való állás betöltésén is gondolkodom -múzeum, színház.”

„Mindenképpen szeretnék tanárként dolgozni, kérdés, hogy meddig. Egyelőre aggasztó, hogy ilyen alacsony kezdőfizetés mellett hogyan fogom tudni ellátni magam. Szeretnék Budapesten maradni, viszont nincs ingatlanom a környékem. Egy garzonlakás bérleti díja viszont egy kezdő tanári fizetéssel vetekszik, ami elég lehangoló. Ez azt jelenti, hogy kénytelen leszek magántanításból finanszírozni a szükséges élelmiszereket. És a megtakarítás még a látóhatáron sincs… Ilyen feltételekkel nem tudom, meddig tudom lelkiismeretesen, igényes végezni munkám kiégés nélkül.”

„Igen, de inkább óraadó tanárként. Nem tudnék heti 20-25 órát úgy megtartani, hogy ne égjek ki. Szörnyű lehet. Még csak néhány órát tanítottam, de ezt nem bírnám. Főleg nem ennyi pénzért…”

„Igen, mert szeretem ezt csinálni, de biztos, hogy lesz másodállasom is különben éhen halnék.”

Akik szívesen tanítanának, de valószínűleg nem engedhetik meg maguknak

„Én szerettem volna tanítani. Azért választottam a pályát. De a pedagóguséletpálya-modell semmilyen szinten nem vonz, kevesebb munkával több megbecsüléssel ezer másik helyen kapkodnának értem a fizetés duplájáért. Ezért minél közelebb kerülök a diploma megszerzéséhez, annál kevésbé képzelem el magam az oktatásban.”

„Nagy vágyat érzek a pedagóguspályára, de a hatalom mindent megtesz, tudatosan vagy tudat alatt, hogy elrettentse a pályától még a legelszántabbakat is. Sajnos többnyire áttörő sikerrel. Ha üzenhetnék valamit még a szakma előtt állóknak, csak annyit mondanék: fussatok, amíg lehet. Kálvária.”

„Igen, tanárként azt a két hónapot, amíg éhen nem halok. Aztán már mindegy.”

„Tanítani szeretnék, de a leendő kereseti lehetőségek nem teszik ezt lehetővé, ugyanis nem lenne elég a fizetésem a megélhetésre.”

„Tanítani szeretnék, de nem tudom, meg tudok-e majd élni belőle. Fiatal vagyok, szeretnék családot, házat, autót, de egyelőre kilátástalannak érzem a helyzetem, mert (kezdő) tanári fizetésből megélni sem igazán lehet, félrerakni pedig végképp nem.”

„Nagyon szeretnék tanár lenni (ezért tanulok 6 évig, más, 3 éves szak helyett), de ha nem növekedik a fizetés, nem lehetek tanár, mert éhen halok.”

Akik biztosan nem fognak tanítani

„Szerencsére a jó eredményeim és a nyelvtudásom miatt kutathatok az egyik intézetnél, így nem kell tanárnak állnom diplomázás után hála a jó égnek.”

„Még a Mekiben is többet keresnék(…)”

„Tanárnak lenni luxus. Kell hozzá egy mecénás, például egy gazdag férj. Egyelőre nincs. Szégyen, hogy a nemzet így hálálja meg a pedagógusok szívvel-lélekkel végzett munkáját, hogy még éhen halni sem lehet ennyi fizetésből, nemhogy lakást bérelni, netán fenntartani.”

„Pultoslányként kétszeresét keresem a dicső tanári fizetésnek. Még nyolc általános sem szükséges hozzá, nemhogy mesterszakos diploma felsőfokú nyelvvizsgával. Röhej.”

„Már a tanári képzést sem fejezem be. Muszáj átmennem olyan szakra, ami megélhetést tud biztosítani nekem és a családomnak.”

„Nem. Abszolút nem. Amint lediplomáztam, menekülök is a pályáról. Egy gyors átképzés valami másra (bármi másra), ez a tervem. Vagy nem is kell átképeznem magam nagyon semmi másra, mert bármilyen szakképzettség nélkül képes vagyok már többet keresni, mint kezdő tanárként a közoktatásban. És ezzel el is búcsúzom a katedrától, még mielőtt igazából felléptem volna rá. Ha nagyon hiányzik az iskola, majd elmegyek takarítónőnek az egyikbe (mert már ők is többet keresnek, mint a kezdő tanár).”