Fáztál már egy kapcsolatban? – Olvasói válasz

Ma délelőtt, amikor megnyitottam a Facebookot a reggeli teámat szorongatva, megütötte a szememet a Fáztál már egy kapcsolatban? című cikk. A válaszom igen, fáztam már egy kapcsolatban, azonnal meg is nyitottam, és olvasni kezdtem a soraidat kedves Névtelen Szerző.

Az általad használt kádas hasonlat nagyon tetszik, plasztikusan érzékelteti, amit ilyenkor az ember érez. Én is többször éreztem már ezt, amit leírtál. Hol kisebb, hol nagyobb szerelmek nyomán, azt a fajta kiüresedést és letargiát, hogy ez hogy múlhatott el, hogy válhatott ilyenné, hogyan lesz tovább, egyáltalán van-e tovább, ilyennek kell-e lennie.

Én azt hiszem, nem kell így lennie − vagyis tudom, hogy nem. Hogy honnan tudom?

Kisgyermek korom óta hiszem, hogy mindenkinek megvan a maga társa, a nagybetűs Igazi, aki 30 év után is vicces, izgalmas, és mindig tudnak egymásnak újat mondani a felek – vagy ha nem is újat, de máshogy, mást. Persze az, hogy ez az igazi milyen, folyamatosan változott és változik a mai napig a fejemben. Ahogy az is, hogy hogyan ítélem meg, kinek milyen az igazi. Látom, hogy mindenkinek más. Hogy mindenki máshoz tud/akar alkalmazkodni, mást tud elfogadni, és más számára a kényelmes, a természetes vagy akár az otthonos egy kapcsolatban.

De amit biztosan tudok, hogy mindenkinek megvan a társa, és csak rajtad múlik, hogy megkeresed-e vagy megalkuszol.

Hogy miért vagyok ebben olyan biztos?

Mert vagyok olyan szerencsés, hogy két olyan ember mellett nőttem fel, akik 34 év után is, a mai napig szerelmesek. Akik a mai napig megnevettetik egymást, és akik úgy szeretik a másikat, ahogy minden ember vágyná, hogy szeressék. Minden nap látom magam előtt a példát, hogy mindent meg lehet oldani, ha az ember meg akarja; hogy lehet egymásban bízni, hogy lehet csillogó szemmel nézni a másikra több évtized után is.

Többször éreztem már úgy, hogy könnyen lehet, nekem nem jut ilyen szerelem. A szüleim szerencsések, nekik az adatott meg, ami milliókból egynek. Körülnézek és látom magam körül azokat a párokat, akiknek nem ment olyan könnyen, mint nekik. Akik többet küzdenek, vagy nagyobb harcokat vívnak, de azért mégis ott vannak egymásnak, együtt haladnak az úton és minden akadály ellenére szeretik a másikat.

Ez számomra motiváló, mert lehet, hogy nekem sem lesz majd olyan magától értetődő az első pillanattól, vagy lehet, hogy nekem is többet kell majd harcolni. Vagy akár az is lehet, hogy minden úgy megy majd, mint a karikacsapás. Ezt nem tudhatom, de azt igen, hogy létezik az egész életen át tartó szerelem, csak mindenkinek kicsit máshogy.

A záró soraidra konkrétan válaszolva, szerintem csak ti ketten tudhatjátok, hogy mi történt, miért fázol most. Arra is csak ti ketten tudhatjátok a választ, hogy képesek és hajlandóak vagytok-e visszanyitni a csapot és melegen tartani a vizet, vagy más utakon indultok-e el.

De azt biztosan állíthatom, hogy nem minden párkapcsolatnak sorsa a hideg víz, és nem ez a kötelező házassági forgatókönyv. Ugyan mindegyiket más tartja melegen, de az, hogy a tiédet mi, hogy mit teszel meg érte, az csak rajtad múlik.

Kívánom és remélem, hogy megtalálod azt a tüzet, ami megnyugtat majd afelől, hogy nem minden kád víz hűl ki a végére.

További cikkek: