Függőségben szenvedő szülő mellett felnőni – Az életet nem nulláról, hanem mínuszról kell felépíteni Téma: Psziché

Májcirrózis, alkohol okozta májzsugor, hashártyagyulladás, alkoholos neuropathia, idegsejtpusztulás. Mi a helyzet azokkal a gyermekekkel, akik nap mint nap maguk előtt látják a függőségben szenvedő szüleiket? A fenti kifejezéseket nem egy prevenciós óra keretében, vagy egy biológia órán tanulják meg, hanem gyerekkoruk óta, szakadatlanul a fülükben csengenek. Egy ilyen családban felnőve ők maguk is szenvedő alanyokká válnak: vajon hogyan élik meg mindezt?

Az alkoholista szülővel rendelkező gyermekek mindennapjai
Nemcsak a kiszámíthatatlanság, hanem a bizonytalanság is nagymértékben övezi az alkoholista szülőkkel rendelkező gyerekek életét. Ugyanis nem tudják, hogyha hazamennek az óvodából vagy az iskolából, akkor otthon mi vár rájuk. Vajon milyen állapotban találnak rá szüleikre? Hangos ordibálás lesz, vagy csak aludni fognak a nagy mennyiségű alkohol hatásától? Megállás nélkül azon gondolkodnak, hogy mit tehetnének az ellen, hogy elkerüljék a vitát, esetleg a fizikai bántalmazást. Hiszen az alkoholizmus gyakran párosul a családon belüli erőszak jelenségével is: sok gyermek még csak elképzelni sem tudja, milyen lehet nyugodt körülmények között élni.

A stabilitás hiánya félénkké és bizonytalanná teszi őket, akár egy mentőautó szirénájától is megrettenhetnek: ilyenkor az jár a fejükben, hogy szülei lehet egy másik embernek okoztak kárt, vagy éppen velük történt valami. Májcirrózis, hashártyagyulladás, neuropathia – skandálja a gyermek agya végeláthatatlanul.

Gyerekként, szülői szerepben
Ezeknek a gyerekeknek szüleik helyett kell felelősségteljes felnőtt módjára viselkedniük – akár még bőven a gyermeki kor elején. Az sem ritka, ha a szülő munkájában, feladataiban is helyt kell állniuk – nincs más választásuk, mint érettebben gondolkodni kortársaiknál. Gyakran olyan feladatok megoldása is rájuk hárul, amely nemhogy a kortársaik, de még a felnőttek számára is embert próbáló lenne. Tudniuk kell, hogyan kell az agresszív szülőt lecsillapítani és megnyugtatni akár tizedmásodpercek alatt. Gondosan ügyelnek arra is, hogy a kitört üvegajtó szilánkjait a lehető leggyorsan seperjék össze: megelőzve azt, hogy a részeg szülő nehogy az üvegdarabok tengerébe essen.

A rajtvonal előtt egy kilométerrel
Nekik az életüket nem a nulláról, hanem a mínuszról kell felépíteni, hiszen míg más gyermekek számára teljesen természetes, hogy nyugodt körülmények között játsszanak és tanuljanak, addig a függőségben szenvedő szülők gyermekeinek az egy olyan csodának számít, amiről addig álmodni sem mertek. Rendkívül komoly erőfeszítésükbe kerül ugyanolyan teljesítményt nyújtani – és felnőttkorukban ugyanolyan életvitelt folytatni -, mint a normális családi háttérrel rendelkező társaik.

Életre szóló tanulságok és megpróbáltatások
Korán megtanulják, hogy nem szabad bízni senkiben. Már az iskolában kétkedő pillantásokat kapnak, sokszor szavahihetőségüket is megkérdőjelezik: ha jól tanulnak, akkor a sok tanár elképzelhetetlennek tartja, hogy viharos környezetben is lehet kimagasló eredményeket produkálni; ha pedig rosszul, akkor sokan gondolják azt, hogy csak kifogást keresnek, és ezzel szeretnék megmagyarázni a rossz jegyeket. Inkább eltitkolják problémáikat, hiszen a társadalom nem tud mit kezdeni a kialakult helyzettel, sokszor csak megvető pillantásokat kapnának – el szeretnék kerülni az ezzel járó szégyenérzetet.

Az sem ritka, ha a többi diák szüleitől is érik megaláztatások. Előfordul, hogy egyes szülők nem engedik, hogy az ő gyermekük egy züllött, alkoholista gyermekével barátkozzon – nehogy rossz hatással legyen rá -, pedig a gyermek semmiről sem tehet, ráadásul ő is áldozata a szülő függőségének, amely által egy kiszolgáltatott helyzetben él. Gondoljunk csak bele, hogy mennyire megalázó érzés egy kitűnő tanulónak – aki annak ellenére próbál erején felül teljesíteni, hogy a témazáró előtti este éppen megakadályozta azt, hogy a szülő a szék lábával kitörje az ablak üvegét -, hogy egy magát elitnek gondoló szülő csak azért nem engedi a gyerekét vele cukrászdába, mert attól fél, hogy a családi hátteréből adódóan rossz hatással lenne gyermekére.

Ezek a gyerekek teljes mértékben magukra vannak utalva, és senkire sem számíthatnak, nem mernek megbízni egy másik félben – gyakran még önmagukban sem. Hajlamosak arra, hogy nem kérnek segítséget, hiszen korábban azt tapasztalták, nem segítene nekik senki – inkább csak lenéznék őket a helyzetükből adódóan. Észrevétlenül elutasítóvá, gyanakvóvá válnak a környezetükkel szemben.

A társadalom sokat tudna változtatni azon, ha az áldozatok megértést kapnának az elutasítások helyett – ezzel akár emberéleteket is meg lehetne menteni.