Függőségekre szocializált társadalom Téma: Psziché

Rémisztő belegondolni, hogy mennyi változást hozhat száz év. De legalább ugyanolyan rémisztő abba is belegondolni, hogy mennyi mindentől válhatunk napjainkban függővé. Az évtizedek alatt nemcsak az internet vagy pedig a mesterséges intelligencia furakodott be az átlagemberek hétköznapjaiba, de a rengeteg stressz is – a frusztráció enyhítéséül szolgáló  pótcselekvések és szerek tudatalatti igénye is virágkorát éli. Nem túlzok, ha azt mondom, hektikus életformánk szinte igényli a tűzoltást, mindennapjaink során elszántan, szinte esdekelve keressük az apró dopaminforrások lehetőségét. A nehézségeket csökkenteni, eltemetni, kifoltozni vagy épp betömni akarjuk – de inkább csak elfedjük.

Rabszolgaszerekkel próbáljuk meg enyhíteni az űrt 

Sokan még csak azt sem tudják elképzelni, hogy a reggeli napindítás kávé, cigaretta vagy pedig energiaital nélkül menjen végbe. Szentségelnek, ha nem gyújthatnak rá, ha otthon felejtették a gyújtót, ha nem érezhetik a Redbull ízét vagy ha nincs idejük meginni a kávét – ekkor napjuk már csak rosszul indulhat, a fásult hiányérzet kombinációja miatt rettentően idegesen és frusztráltan.

A média sem kíméli az emberi lelket 

Hab a tortán, hogy reggelente első dolgunk a beérkező üzeneteket megnézni és azokra azonnal válaszolni. A metrón ülve vagy pedig a piros lámpánál várakozva ezt a social media oldalak látogatásával folytatjuk – de ez már lejárt lemez, mindenki tudja. Mindenki tudja, hogy függ tőle. Ha a közösségi médiától nem is, a telefontól szinte biztos.

A telefon mellett persze könnyű belefeledkezni egy-egy televíziós csatornába vagy pedig sorozatba is. Gondoljunk csak bele, mintha rejtett függőségre programozták volna a Netflixet: mielőtt akár csak egyet is pisloghatnánk, ugrik a következő részre, hatalmas önkontrollt igénylő feladat elé állítva ezzel minket: folytassuk a sorozatot, vagy pedig ne folytassuk? A Netflix&Chill nemcsak egy új ezredfordulós trend, de egy szép álarcban megbúvó, hatalmába kerítő függőség is. Pontosabban: a sorozatfüggők kialakításának láthatatlan hadszíntere.

Az ember embertől és vágyaitól függ igazán 

Na és mi a helyzet azokkal, akik túlságosan is vágynak törődésre, rettegnek az egyedülléttől, ezért a kapcsolatból kapcsolatba való ugrás filozófiáját sem vetik meg? De a kóros ragaszkodás, vagyis a társfüggőség sem ritka embertársaink körében. A szexualitás pedig olyan gyakran veszti el intimitását és válik kényszeres, robotszerű cselekedetté, hogy a szemünk egy miliméternyit sem rebben, ha valaki bevallja magáról, hogy szex vagy pornó függő.

A kellemetlen szakítás utáni tátongó űr miatt pedig sokan döntenek úgy, hogy kellemesebb leinni magukat a sárga földig – átmeneti megoldásként persze. Egy kis agytompítás itt, egy kis bódulat amott, és észre se vesszük, hogy szinte reflexből vesszük a sört és öntjük a fröccsöt egy különösen otromba nap vagy fájdalmas emlék után. Könnyű, nagyon könnyű és kényelmes a kábulatot választani a megküzdes helyett.

De beszélhetünk a megrögzött (csoki)zabálásról vagy pedig a kényszervásárlásról – esetleg mindkettőről egyszerre. Csak egy kattintás az Amazonon vagy egy séta a közeli plázában, és máris enyhül az űr – noha csak átmenetileg. Furcsa az a megmagyarázhatatlanul nagy örömérzet, amit akkor tapasztalunk, ha valamit 50 százalékos leárazáson kaparintottunk meg. Az önjutalmazásban nem ismerünk határokat: csődbe is menne a gazdaság, ha mindenki csak boldog lenne, elégedett, nyugodt.

Azért dolgozunk, hogy éljünk

Na és a munkafüggőség? Mindenki nagyra akar törni, mindenki nagyot akar alkotni – így hát nem meglepő, hogy korunk egyik legnagyobb betegségévé nőtte ki magát a szakirodalomól már jól ismert munkamánia. Kergetjük az álmainkat, hajt minket a bizonyításvágy, az “én megmutatom” érzés, rosszabbik esetben pedig csak a túlélés: nem ritka, hogy az emberek java munkával pótolja a magánéleti és kapcsolati hiányosságait. Számtalan olyan embert ismerek, akik szombat és vasárnap is a munkahelyi e-maileket nézegetik, telefonhívásokra reagálnak.

Függőség, függőség mindenhol

Számtalan függőséget sorolhatnánk még fel, szinte nem tudnánk a végére érni. Rémisztő, nem?