Ghosting etikett, avagy a köddé válás szabálya Téma: Psziché
Szótlan búcsú. Megmagyarázatlan eltűnés. Talán az egyik legfájdalmasabb, legbrutálisabb módja a nemnek, mégis közkedvelt szakítási stratégiának számít napjainkban – lehet épp az internet okozta kommunikációs szakadék következtében. Beszélhetünk itt akár az órákon át tartó virtuális csevelyekről, amik valamiért, de örökre abbamaradnak. Megemlíthetjük az első és egyben utolsó randevúkat is, de akad arra is bőven példa, amikor a hónapokon át tartó tökéletes összhangot követi a néma köddéválás, vagyis a ghosting. Tudod, amikor csak állsz rezignáltan, és az istenért sem tudod megérteni, hogy miért nem érkezik már soha többé válasz arra, hogy rendelj-e neki is pizzát. Se szó, se beszéd, csak a romboló csend.
Újra, meg újra belém tud marni egyébként, hogy mennyire nem kezelik egymást felnőttként az emberek. Hogy mennyire hiányzik a tisztelet. Hiszek a tiszta, egyenes beszédben, hogy mindenkinek jár egy indok, hogy mindenki érdemel annyit, hogy tudja, miért nem. De abban is hiszek, hogy a nők sokszor nem akarják meghallani azt, amit a férfiak a tettükkel mondanak: a néma felszívódás már önmagában egy rettentő beszédes válasz, de persze “kellenek a válaszok, hogy le lehessen zárni” – tudom, tudom… Válaszokra és magyarázatokra vagyunk beprogramozva, hiszen ezerszer nehezebb elfogadni valaminek a végét, ha a levegőben kell tapogatózni – eredménytelenül – a miértek miatt.
Egy a lényeg: eltűnnek, mert nem tudnak, vagy mert nem is akarnak már a szemünkbe nézni; seenelnek, mert nem érdeklik többé a mondanivalónk. Na de mi ez? A konfrontációkerülés módja vagy a totális közöny kifejeződése? Megfogalmaztam magamban a ghosting etikettet, ami három szabályból áll:
Amikor megengedett – internetes ismerkedés
Mindig is sokat gondolkodtam azon, hogy vajon Tinderen a fiúk hogyan kezelik a végeláthatatlan és kíméletlen ghosting ostromot. Remélem, egész könnyen, hiszen a virtuális beszélgetésekben megnyilvánuló, kezdeti, pár mondatos stádiumban lévő ismeretség során érthető, hogy nem igazán tartozik magyarázattal egymásnak a két fél.
Amikor érthető, de nem illedelmes – az első randi után
Az első randevú után azonban már kicsit más a helyzet, noha sokan egy csepp késztetést sem éreznek arra, hogy az illető szemébe mondják, miért nem. A „hisz úgysem ismertem, és sajnos nem is akarom megismerni” filozófiát követők érdemtelennek tartják a miértek fejtegetését. Ebben az esetben az eltűnés gáláns viselkedésnek biztos nem nevezhető, de még nem is az a gyomorforgató kategória, amit a harmadik szabály fed le.
Amikor gerinctelen – egy folyamatnak a közepén
Felszívódni egy kapcsolatnak – vagy épp valaminek – a közepén, arra talán nem is lehet megfelelő szót találni. Ez az az eset, amikor igazat nyer a már említett állítás: a ghosting a jellemükben gyenge emberek stratégiája, és közel sem a konfrontációkerülés módja. Ilyenkor nincs más választás, mint örülni, hogy az élet brutálisan ugyan, de megszabadított egy feleslegtől. Időbe telik elfogadni, már csak a büszkeségünkön ejtett karcolások, vágások miatt is – attól függ, melyik stádiumban ér a köddéválás, hogy mikor dönt hirtelen szublimáció mellett a másik a fél.
Persze jó volna, ha az ember emberként kezelné az embert, tisztelettel, felnőtt módjára – csakhogy könnyebb nem szólni semmit. A csend a legegyszerűbb megoldás. Pedig ez nem magyarázat, nem indok, csak néma rombolás és semmirekellő sumákolás, ami egy olyan ördögi feladatra kényszeríti a másik felet, aminél egy maraton lefutása is könnyebb feladatnak bizonyul: lezáratlanul továbblépni.
Hadd üzenjek valamit minden férfinak és nőnek: ne tűnjetek el szó nélkül! Kezeljük tisztelettel egymást! Lehet, hogy kényelmetlen a tisztázás, de adózzunk egy kis empátiával embertársaink felé. Szerintem ez a minimum, hiszen a csend nem épít, inkább csak rombolva elvesz. Ez pedig ne legyen bejáratott trend.