Gondolatok a 21. századról Téma: Psziché

A 21. század, mint az újítások, az internet, az Y és a Z generáció korszaka. A század, ahol minél üresebbnek érezzük magunkat, annál nagyobb szükségünk van a social media kreálta megerősítésekre, így hát önmagunk megnyugtatásaként a lehető legjobb verziót tesszük közzé magunkról. Énközpontú megnyilvánulásainkkal keressük az apró dopaminforrásokat egy like vagy megosztás képében. Pontosan ezért komponáljuk meg az ételt és a képeket, imitáljuk az életünket és vetítjük le a természetesség jeligéjével, narcisztikus hajlamunkat egyre csak erősítve.

A legszomorúbb, hogy sokkal inkább másra és nem önmagunkra vagyunk kíváncsiak, stalkolunk azzal a vággyal, hogy mások meg ránk legyenek kíváncsiak. Ez nagymértékben befolyásolja a döntéseinket, és ehhez hasonló párbeszédeket folytatunk magunkkal: „Nahát, milyen kellemes itt ülni egyedül, ahol a táj olyan gyönyörű és a pillangók is repkednek.” A következő másodpercben: „Meg kell mutatnom mindenkinek, hogy mennyire kellemes.” Majd: „Hogy tudnám átadni a legjobban, hogy ez mennyire kellemes?”

Elfásultan lebegünk az éterben egy üres lamantin képében, noha a sok filternek köszönhetően sokkalta csinosabban. Egészségtelen módon vágyunk a hírnévre és a gazdagságra, mindent azonnal akarunk: a sikert, a pénzt és a karriert is. Épp ezért jó egy kicsit elhinni a saját világunkról hogy szebb, eredményesebb, és hogy igenis urai vagyunk az életünknek, már igenis haladunk valahova. De néha már tényleg úgy gondoljuk, hogy a kreált virtuális fantáziánk a valóság. A személy, akik inkább lennénk. Az életmód, amit szívesebben folytatnánk. Az autó, amit annyira vezetnénk. A test, amiben úgy élnénk, és az a szebb arc, amiről mindig is álmodtunk.

A hamis képeket hamis hírek, hamis oktatás, hamis gazdaság, hamis döntések és hamis felhő követi. Problémánk van a másik szemszögének megértésével és elfogadásával, de nincs bajunk a megjátszott Instagram életek követésével. Igényeljük a mikrohírességek mesterkéltségét, butaságra nevelődünk és azt közvetítjük. Primitív személyek lettek a példaképek, a férfiak és a nők jelleme pedig nem csak hogy hanyatlik, de eltűnik. A nők eltartott, vagy pedig a „csak legyen egy tehetősebb férjem” filozófiája pont passzol a férfiak „keresek egy jellemében gyengébb nőt, hogy mellette jobbnak érezzem magam” eszméjéhez.

Fizetünk azért, hogy hirdessük a privát oldalunkat, miközben feleslegeket gyűjtünk: felesleges pillanatokat, barátokat, követőket, munkahelyeket, vásárlásokat. Nem a tökéletes külsőre, hanem az igazi értékekre lenne szükségünk, amikben lényegében már nem is hiszünk. A megcsalás már nem annyira vétek, a rablás már nem annyira rossz, a házasság sem házasság már. A hazugság, az előítélet és a hierarchia mindennapos, a munka már nem is munka, és a butaság az új okosság.