„Gyomrom elfeledett pillangói ismét cikáztak” – Szólíts a neveden könyvajánló Téma: Énidő

Idejét sem tudom, mikor olvastam utoljára olyan történetet, amely az első oldaltól az utolsóig egy olyan eltemetett emlékképet volt képes előhívni bennem, amely néhány napra egy megfoghatatlan időutazás keretében visszavitt egy kilenc évvel ezelőtti nyár augusztusába, amikor először tapasztaltan meg ifjú korom hajnalán azt, amit lírai módon elsöprő, első és igaz szerelemnek definiálnak a nagyok. André Aciman: Szólíts a neveden c. könyve erről a megismételhetetlen, nagybetűs összekapcsolódásról szól. Írásom azonban a könyvajánló mellett egy fejezetet mesél rólam, amit nekem jelentett az a nyár. Erről „Később”!

Valójában, miről szól?

A könyv a ’80-as években játszódik. Elio és családja Olaszországban, egy titokzatos „B.-ben” tölti a nyarat. Professzor szülei , kellő rosta után minden évben vendégül látnak egy jelentkezőt, aki náluk tölthet 6 hetet az alkotói szabadságnak szentelve, na meg némi asszisztensi munka ellátásáért cserébe. Oliver megjelenése teljesen felforgatja Elio lelkivilágát és olyan érzelemhullámvasútra keverednek, amelyre a két fiatal férfi nem számíthat: benső vívódásuk saját magukkal, egymással, vágyaikkal és az idővel, azzal a hat-hetes terminussal, ami adatott nekik. Szerelmük néhány hét alatt beteljesedik, ám kettejük szerelmi históriája nem zárul happy-enddel. A nyári vakáció vége és a búcsú mindkettejük életébe, végérvényesen bevésődik.

A könyvből 2017-ben film készült, Luca Guadagnino rendezésében. A könyv elolvasása után egyből végig néztem a filmet, és abban a különleges élményben volt részem, hogy a film csak hozzáadott képileg a bennem élő Elio és Oliver románchoz. Hangulatában, érzékenységében és a két színész, Timothée Chalamet és Armie Hammer játékában tökéletes párhuzamot éreztem a könyvvel. Amíg a könyv abba láttat bele, hogy Elio hogyan élte meg belülről ezt az érzelem tusát, addig Hammer alakításával megmutatja, hogy Oliver számára is mennyire fájdalmas volt a felismerés, hogy a társadalmi konvenciókkal ellenszegülve vonzódásának tárgya egy férfi lélek.

Az elbeszélés őszinte, igaz, tökéletesen beleláttat abba, hogy egy kamaszfiú miként éli meg, ahogy a vágyak és a hormonok elhatalmasodnak rajta; ahogy megéli a mennyet és a poklot; és ahogy beteljesedik és végül elveszíti, amit mindezidáig keresett. Elio szemszögéből a fantáziaképek leírása néhol túl nyers, szinte sok is, de ezek a perverzióval átitatott gondolatsorok csak a valóságot írják le. A testiség megélése számukra a földi paradicsom. Van egy saját mondatuk, ahonnan a könyv címadása ihletett és, amellyel képesek egymást izgalomba hozni: „Szólíts a neveden, én pedig az enyémen hívlak”. Oliver ominózussá vált „Később!” hangzatú elköszönése Elio értelmezésben a történet során pozitív irányba fog haladni. Megismerkedésükkor fájdalmasan él meg minden odavetett Később!-et, azonban, ahogy változik a kapcsolatuk, megtelik várakozással és örömmel, ahogy ő fogalmaz: a közelgő szeretkezés lehetőségével.

Ahogy megérintett

Egy nosztalgiahullám söpört végig lelkem mezején az utóbbi néhány napban. Az első néhány oldalt követően már éreztem azt a bizonyos testi reakciót, amelyet akkor érez az ember lánya a gyomrában, amikor még nem tudja, mit érez a szíve, de tudja, hogy a változás elkerülhetetlen. Ahogy elolvastam a könyvet, annak a kilenc évvel ezelőtti nyárnak az emlékei ismét elöntöttek. Kifejezetten felzaklatott, ahogy az emlékmorzsák és pillanatok feltörtek belőlem. Elio és Oliver búcsúját olvasva könnyekben törtek fel kislány korom kimondatlan szavai és fájdalmas sebei. Lelkem szekrénykomplexumának egy fiókjába mélyre eltettem ezt az ifjú férfit, aki akkor lelke érzékenységével visszavonhatatlanul megérintett. Írva ezeket a sorokat, illatát most is az orromban érzem. Úgy gondolom, a 15 éves énemet és érzéseit keltette életre az olvasmány, és sokszor fájt, mégis úgy érzem: megérte.

Szívből ajánlom neked ezt a könyvet, ha már tapasztaltál beteljesületlen szerelmet, ha pedig nem volt részed ehhez fogható elsöprő érzésekben, ebből a kötetből igazán megismerheted. Az ajánlóm végét egy a könyvben olvasható idézettel zárnám, melyet Elio édesapja mond egy mély beszélgetés során, amikor Elio érzései leplezetlenné válnak apja előtt: „Nézd, gyönyörű barátság ez a kettőtöké. Talán több is, mint barátság. Én pedig irigyellek ezért. (…) A te helyzetedben azt mondom, ha jön a fájdalom, fogadd el, ha van még láng, ne oltsd ki, ne légy vele kegyetlen. Annyi mindent tépünk ki a gyógyulás mesterséges felgyorsítása érdekében, hogy harmincéves korunkra már egészen csődbe megyünk, és minden újabb találkozásnál egyre kevesebbet és kevesebbet tudunk adni. Gyötrő dolog, ha éjjelente nem hagy aludni a hiány, és az sem kellemesebb, ha látjuk, mások hamarabb felejtenek el minket, mint szeretnénk. De szándékosan semmit sem érezni, nehogy valamit éreznünk kelljen… Ez borzalmas pazarlás.”