„Gyűlölöm a halandóságomat” – A kérhetetlen idő múlása miatti kesergés

Kezdjük azzal, hogy bevallok valamit.

Nem fogom felfedni a titkos háttérhatalmi összeesküvéseinket, erre ne számíts, de megosztok veled egy kevésbé érdekes tényt szerény személyemről, aki még véletlenül sem a lázadó, tollas hátú űrzsidók hercegnője. A helyzet az, hogy kontrollmániás vagyok. Az életem minden területén én szeretem irányítani a dolgokat, a frizurám textúrájától kezdve az időjáráson át a kapcsolataimig, és nagyon nehezen vagyok rávehető bármilyen kompromisszumra, amiben nem vagyok érdekelt. A vér nem válik vízzé, ahogy a mondás is tartja.

Van egy hatalmas problémám az élettel, és annak természetes folyásával, azt leszámítva, hogy nincs háttérzene, és lehetnének szebbek a színek. Az idő. A múlása, egészen pontosan. Egyes pletykákkal ellentétben arra még a titkos társaságok krémje sem képes, hogy befolyással bírjon erre. A tudat, hogy minden egyes áldott nap öregebb vagyok, mint az előzőn voltam, akkora köveket pakol a mellkasomra, hogy legalább négy Boka Gáborra lenne szükségem ahhoz, hogy ne fulladjak meg helyben. Nincs elég időm, és az a nevetségesen kevés is napról napra fogy.

Természetesen az, hogy ezt problémaként élem meg, az az én hibám, mert más emberek boldogan éldegélnek az átlagos, középszerű életükben, ahol mindennap bemennek ugyanarra a munkahelyre, ugyanazok az emberek közé, ugyanazt a munkát végezni. Ugyanazt az utat teszik meg hazafelé, ugyanazt a boltot ejtik útba. Megveszik a 15 deka marhapárizsit és a négy darab császárzsömlét a családnak vacsorára, amit ugyanúgy fogyasztanak el minden este.

A párok megbeszélik a napjukat, úgy tesznek, mintha figyelnének egymásra, kiabálnak kicsit a gyerekkel vagy a kutyával, majd az egyik elalszik a kanapén, a tévé előtt, a másik pedig a hálószobában, boldogan birtokolva az egész ágyat. Másnap az egész kezdődik elölről, és így telik az élet, néha megszakítva egy nyaralással, kellemetlen családi összejövetellel, az anyós replikázásával, munkahelyváltással, vasárnapi rántott hús evéssel, vagy szilveszteri hámból kirúgással.

Végtére is, emberek, akik élik az emberi életüket. Esznek, isznak, alszanak, szeretnek, nevetnek, sírnak, félnek, veszekednek, táncolnak, örülnek, gyászolnak, csalódnak, szerelembe esnek, gyereket szülnek, elválnak, újrakezdenek, hibáznak, megöregszenek. Aztán egyszer csak meghalnak. Ez az élet.

Nekem ez kevés.

A világunk a leglenyűgözőbb hely, amiről csak tudomásom van. Fizikálisan és átvitt értelemben is, lépten-nyomon csodákat tartogat. Szépséget. Katarzist. Nekem minden kell, az összes. Legszívesebben felfalnám a világot, és addig nem állnék meg, amíg nem végeztem. Zene, történelem, költészet, filozófia, teológia, fizika, matematika, technika, biológia, evolúció, építészet, festészet, irodalom, csillagászat, nyelvészet, tánc, ételek, italok, hegyek, tengerek, szigetek, szerelem, öröm, kín, Menny és Pokol – nekem mindegyik kell.

Az egész skála odakint, és az egész idebent. Én akarok lenni minden és mindenki, ahogy Sylvia Plath is fogalmazott egyszer. És erre nincsen időm. Úgy fogok meghalni, hogy még rengeteg mindent nem tudok. Ezzel elérkeztünk az egzisztenciális válságom magjához, az esszenciához, ami a legalsó burok alatt rejlik, amit lefejtek a rettegő szívemről.

Mi a legnagyobb félelmem? Megöregedni, és csendben meghalni egy kellemes, középszerű élet után. Gyűlölöm a halandóságomat. Az öregedést, a gyengülést, a butulást, és azt, hogy ez elkerülhetetlen. Nem akarok örökké élni, csak nagyon-nagyon sokáig, addig a pillanatig, amíg én azt nem mondom, hogy állj! Most éltem eleget ahhoz, hogy békében halljak meg. Mindezt egy huszonéves testben, mert irtózom az öregségtől. Ez nem a külsőről szól, sokkal inkább az erőről. A fiatalság erős, tettre kész, lánglelkű, energikus. Ezeket a tulajdonságokat szép lassan elkezdi kikoptatni a múló idő, és enervált lesz a test, gyenge, szánalmas, ami még önmagát sem bírja mozgatni, és aminek megváltás a halál.

Türelmetlen vagyok, és folyamatosan, csillapíthatatlanul éhes. De van egy részem, amelyik vágyik a kispolgári életre. Egy kis rész, amelyik vágyik arra, hogy három gyereket neveljen egy kertes házban, egy kellemes, kiszámítható életben, egy kedves, szakállas értelmiségi férfival, aki nem tud becsavarni egy villanykörtét, és valószínűleg nem eszik húst, de fejből idézi Tamás Gáspár Miklós könyveit. Meg egy németjuhásszal.

Van egy részem, amelyik vágyik arra, hogy piacra járjon, vacsorát főzzön, mesét olvasson, hóembert építsen, vigasztaljon, apró titkokat hallgasson, sebeket kötözzön és nagyon büszke legyen rájuk. De nem akarom eléggé, nem tudom megtenni, mert a nagyobbik részem szabadon és féktelenül akar száguldozni a világban, minden nap más dologba belefogni, minden nap mást játszani, minden pillanatban mást érezni.

Ha Lucifer megkérdezné, hogy melyik részemtől akarok megszabadulni, azt felelném, hogy az elsőtől. Azt választanám, hogy teljesen szabad legyek. Eljön majd az idő, amikor választanom kell, és bármelyiket választom is, mindig hiányolni fogom a másikat. Sosem leszek maradéktalanul boldog, mert csak egy rész nem elég. Nekem minden kell.

A bolygónk legcsodálatosabb és egyben legmegvetendőbb élőlényei vagyunk. Gyengék, kegyetlenek, irracionálisak, akik megpróbálják lerázni magukról az evolúció láncait, és azt hiszik, hogy rendelkeznek szabad akarattal. Mind tévedünk. A felszín alatt, ha elkezdjük lehántani a rétegeket, amelyeket ránk pingált a történelem, a vallás és az erkölcs, ott húzódik az az ősrégi motor, melynek a működése a civilizáció hajnala óta nem változott. Azért teszed, amit teszel, azért vágysz arra, amire vágysz, mert ez a motor hajt.

,,Az evolúció malmai lassabban őrölnek, mint a civilizációé.”  Nagy igazság, nincs mit tenni. Én több akarok lenni ennél. Több mint egy tökéletlen, gyenge ember, aki ki van szolgáltatva a hormonjainak. De mivel ez lehetetlen kívánság – hacsak valóban el nem adom a lelkem Lucifernek -, így időről időre megküzdök a múlhatatlan egzisztenciális válságom felcsapó hullámaival.

Ez a cikk a Szerző álláspontját képviseli. A 20on.hu-n minden fiatal szabadon publikálhat, mesélhet és nyilváníthat véleményt. Írd meg te is a sajátodat az info@20on.hu-ra! A publikálás folyamatáról bővebben ITT olvashatsz.

További cikkek: