Ha virtuálisan történik, akkor az nem megcsalás? – Novella a döntő pillanatról

Azon gondolkodott, vajon mikor kezdődött. Mert elkezdődött. Már nagyon régóta tart, és úgy érzi, egyre rémisztőbb.

Késő este volt, félhomály uralta a tetőtéri szobát. Óvatosan leült az óriási, besüppedős, smaragdzöld foteljébe, de teste görcsben volt, nem tudott kényelmesen elhelyezkedni.

Nyugtalan volt. A kisasztalon gőzőlgő melegszendvics illatból gyengeséget, gyarlóságot szagolt ki, a háttérben morajló TV-s zümmögésből elidegenedést hallott ki. Azonnal kikapcsolta. Gondolkodni akart, rendszerezni az érzéseit, a hirtelen feltörő sejtéseit, amiket egy ideje már inkább megbízhatatlan, kéretlen tehernek érzett.

Mert az embernek lehetnek rossz megérzései is, ugye?

Hiába az a bizonyos belső hang, súghat rosszat is, nem?

Balra nézett, a fürdő felé, amikor hallotta, hogy Balázs zuhanyzása megtöri a tetőtéri csendet. Majd srégen jobbra, egyenesen Balázs asztalon heverő telefonjára.

A francba már; könnyebb akart lenni, de nem így. Úgy fair, ha beszél Balázzsal. Persze tartással. Nem láthatja rajta a pánikot. Óvatosan beleharapott a roppanós szendvicsbe, mert a rágás mindig segített elterelni a gondolatát. Evett, ha aggodalmait és kétségeit akarta megemészteni, utolsó hittel remélve, hogy csak az apró, jelentéktelen morzsák élik túl, ennyi marad a való élet szorongásából.  

16 kilónyi kétséget próbált megemészteni két év alatt, 16 kilónyi stresszt nyomott le a gyomrába észrevétlenül, titokban. 16 kilónyi morzsát cipelt minden nap. Csak evett és evett, pillanatnyi örömforrásokban keresgélve a megoldást, valahányszor közönyt, ridegséget és távolságot érzett kettejük között.

Pedig szerelmesek voltak. Igen, ők is így kezdték: azzal a rózsaszín szerelemmel, a házasság legfőbb alaptőkéjével. Akkor meg mi történt? Ráadásul tisztelettel szerették egymást, nem vakon. Így még rémisztőbb a kérdés: mi történt? Ők voltak a bezzeg pár, az irigylésre méltó csapat, erre tessék, úgy látszik elég öt év, hogy mindez megmagyarázhatatlanul felbomoljon, ok nélkül elmúljon. Mintha az egész kapcsolatukra ráhúztak volna egy hangtompító búrát. Vagy mintha egy hibás kameralencse szűrőjén néztek volna egymásra, ami a képeket eltorzítja, az érzéseket kivonja.

Megtörölte zsíros ujjait a szalvétában, majd lassan, komótosan a telefonhoz nyúlt. Esetlenül nyomkodott emlékezetből pár számkombinációt, közben egyre gyakrabban sandított a fürdőszoba felé. Arra gondolt, hogy Balázs befejezhetné a zuhanyzást. Jó lenne még pár napig elhinni, hogy minden rendben van közöttük, hogy ez az egész csak egy alaptalan, téves, túldramatizált női megérzés, amit el kell nyomni, ahogy azt illik.  

A telefon feloldódott. Jól emlékezett az első három számjegyre, a negyediket pedig hamar kitalálta. Hol kezdje? Keresési előzmények? Levelezések? Híváslisták? A Messenger frusztrálóan kék ikonja szinte kínálta önmagát, azonnal ráment, görgetni kezdett. Félresöpörte a bűntudatot, annak nincs helye az igazság kiderítése mellett.

Csak a női nevek akadtak fent szeme szűrőjén, azok közül is csak a csinosabb profilképpel rendelkezőké. Balázsnak ízlése van. Legalábbis reméli, hogy van neki, inkább csalja meg egy nála szebb lánnyal, mintsem egy csúnyábbikkal. Azt már tényleg nem élné túl.

Ahogy görgetett, látott ismerős és ismeretlen neveket is. Még egy külföldit is, akit fogalma sincs, honnan ismerhet. Biztos munka-ügy. Balázs gyakran utazott külföldre, mindig volt valami halaszthatatlan konferencia, személyes jelenlétet igénylő tárgyalás.

Ráment egy Lillával folytatott beszélgetésre. Az előítélet szólt belőle, mert nem ismer egyetlen egy olyan Lillát sem, aki korrekt lenne. A Lillák mindig rosszak, olyanok, akiknek szemük sem rebben, ha a férfi – ne adj isten – foglalt. A Lillák egyszerűen ilyenek, de bárhogy kutatott, nem talált semmi gyanúsat. Még az elküldött képeket is megnézte. Suttyomban lekapott kajafotók, beazonosíthatatlan tájképek, rém unalmas macskás videók Lilla vörös Maine Coonjáról. Semmi más, csak ezeknek hatványozott alakja.

Kilépett a beszélgetésből, lejjebb görgetett. Sok a név. Ő, ha akarna se tudna ennyi emberrel beszélni. Nincs ennyi ideje, se türelme a monoton pötyögésre. Balázsnak egyáltalán mióta van? Hisz miatta kezdtek el telefonálni, neki görcsöltek állandóan az ujjai, és ha ezerszer nem mondta el Balázs neki, akkor egyszer sem: így csak egy tompa verzió jut el az üzenetből a címzettnek.

Tovább görgetett, majd egy óvatlan pillanatban megrettent; legjobb barátnőjének nevét pillantotta meg a beszélgetőpartnerek sorában. Hm. Nem is tudta, hogy beszélgetnek. Ha találkoznak is, akkor is alig szólnak egy-két szót egymáshoz. Egy pillanatra elgondolkodott, akarja-e tudni a mocskos részleteket, de még mielőtt a gondolatmenet végére ért volna, hüvelykujja már cselekedett.

Kettejük évfordulójáról beszélgettek, meg a kölcsönkért könyvek visszaadásának időpontjáról. Kicsit furcsa, de végül is oké. Nem látta Balázst olvasni vagy fél éve. De ó, az az évforduló…! Aznap este olyan bensőségesen szeretkeztek, hogy arra gondolt, ez akár egy új kezdetet is jelenthet. Újra egymásra találhatnak, és ki tudja, idővel akár a házasság is szóba kerülhet.

Elöntötte a boldogság és a büszkeség. Még a nehéz időkben sem futott el, ott állt Balázs mellett állandó, mindent kibíró, támogató társként. Most meg itt kuporog a zöld fotelban, tömi magába a melegszendvicset, és reszkető, zsíros újakkal keres egy bizonyítékot, ami úgy látszik, nem is létezik. Lehet nem is Balázs teszi tönkre ezt a kapcsolatot, hanem ő. Az alaptalan képzelgéseivel, indokolatlan megérzéseivel. Ha jobban belegondol, mindig is ő volt az, aki a vitákat szította, és aki alaptalan féltékenységi jeleneteket rendezett, valahányszor úgy érezte, a kapcsolat kezd unalmassá, begyöpösödötté válni. Így próbálta felfrissíteni magukat. A vitákkal.

Elsírta magát. Ideje lenne észhez térnie, mielőtt Balázs úgy dönt, hisztériás rohamai miatt elhagyja.

Igen, most már aztán tényleg ideje lenne megemberelnie magát.

Már épp tette volna vissza a telefont, amikor oldalról meghallotta Balázs csendes, kimért, pánikba hajló hangját. Egy szál törölközőben állt, az olvasólámpa meleg fénye pont úgy esett arcára, hogy ádámcsutkája még a szokottnál is nagyobbnak tűnt. 

– Figyelj, mielőtt bármit is gondolnál, szeretném, ha tudnád, hogy csak virtuálisan történt meg. Csak virtuálisan. Élőben sosem. Ami pedig virtuálisan történik, az nem is megcsalás lényegében. Ugye emlékszel? Még a legelső találkozónkon beszéltük.  

További cikkek: