Hajnali háromkor a legőszintébbek az emberek Téma: Psziché

Az Ördög órájának tartják a hajnali hármat. Számos kultúra szerint a világok közötti fátyol ekkor elvékonyodik, átlibbenek hozzánk a szellemek, démonok, tündérek és egyéb lények. Ebben egyáltalán nem hiszek, de az elnevezést igen találónak tartom: ez az az óra ugyanis, amikor egy hatalmas vállrándítással elfogadjuk emberi gyarlóságunkat és olyan gondolatok, álmok, kívánságok kerítenek minket hatalmukba, amiket a legmélyebb helyre, a legzegzugosabb polcunkra süllyesztettünk el képzeletünkben. De hajnali háromkor, azon kivételes alkalmakkor, amikor még ébren vagyunk, rendszerint felszínre törnek.

Van az úgy, hogy a csönd is ordít

Tudjátok, van az az ordító csönd, amiben ránk szakadnak életünk nagy miértjei, döntései és kérdései. Ez a fajta csönd nem néma, és nem is kellemes: inkább zúg és teli van szorongással, kétellyel és gondolattal – néha pánikkal, melankóliával, bénító felismeréssel, titkolt vallomással. Ez a világ legveszélyesebb órája, ekkor nem tudunk elmenekülni önmagunk elől, könyörtelenül találnak ránk életünk legőszintébb tényei.

Hajnali háromkor az emberek…

Hajnali háromkor az emberek őszinték. Piszkosul őszinték. Magukba néznek, nagyon magukba. Furcsa dolgokon gondolkodnak és furcsa dolgokat is csinálnak. Oké, persze, ebben bizonyára nagy szerepe van a gátlásokat feloldó, elnyomott érzelmeket felerősítő alkoholnak – de hát igazából mindegy is, hogy mi váltja ki ezt az átmeneti, földöntúli őszinteségi állapotot, amikor hajlamosak vagyunk teljesen meggondolatlan cselekedetekre a hajnal egy-egy sötét órájában.

Mindenesetre szeretem az emberek hajnali hármas verzióját. Van, hogy szánalmasak, és az sem ritka, hogy összeroppannak, esetleg vallanak. Ezerszer könnyebben sebezhetőek, de legalább brutál őszinték. És ez a lényeg, a nyers őszinteség. Még magunknak sem tudunk hazudni ekkor.

Ördögi tettek az Ördög órájában

Mert ott ülünk a recsegő éjjeli busz rettentően koszos ablakán kibámulva, miközben életünk egyetlen szerelmére gondolunk. A mások számára szerencsére láthatatlan vívódás után talán még telefonunkat is a kezünkbe vesszük, hogy régi beszélgetéseink visszanézésével végérvényesen is beledöfjük a kardot a szívünkbe. Ekkor szoktak jönni a vallomások, egy „még mindig szeretlek” SMS, vagy egy „életem legnagyobb hibája volt” Viber üzenet.

Igen, lehet, hogy 3 percig rezignáltan bámuljuk a küldés gombot, amit végül vagy megnyomunk vagy pedig nem nyomunk meg. Mit számít – gondoljuk legőszintébb pillanatunkban, majd félredobjuk össz létező büszkeségünket, már nem bírjuk tovább, hajnali háromkor a racionalitás és az emocionális dimenziók végeláthatatlan harca folyik.

Mindannyian menekülünk valami elől

Mindig megpróbáljuk lekötni magunkat – főleg gondolatainkat –, leginkább akkor, ha a fájdalomszintből adódóan fülünket-farkunkat behúzva menekülnénk az adott szituáció elől. Azt mondják, akkor vagyunk túl a dolgon, ha hajnali háromkor sem jut eszünkbe – vagy legalábbis már nem fáj.

Azok az emberek, akikre hajnali háromkor gondolnak, számítanak.

És ha hajnali háromkor kapsz valakitől egy üzenetet, akkor az nagyon is őszinte lesz.