Haragtartás, amiről huszonévesen azonnal le kell szokni

Huszonévesen, a felnőttkorba lépve nyílik fel igazán a szemünk a világra, ekkortájt kezdjük el először mélyen analizálni és megérteni azokat a lelki folyamatokat, amik az emberekben lejátszódnak.

A legfontosabb megfigyelésem

Nálam legalábbis az elemző szakasz húsz fölött kezdődött el úgy istenigazából. Rengeteget tanultam a szüleimről, a testvéreimről, a barátaimról, a barátaimnak vélt haverjaimról, a szerelmeimről és a szerelmeimnek hitt fellángolásaimról egyaránt. Miközben mindenkit figyeltem, elemeztem és végre mélyebben is megismertem, ráleltem az egyik talán legfontosabb és legtanulságosabb életleckére: nem szabad haragot tartani. Ennyi, ilyen rövid, egyszerű és velős.

A harag csak egy teher

Facundói Szent János tette fel a kérdést egykor: „Kezünkből azonnal kihúzzuk a tüskét, miért őrizzük akkor szívünkben?” – Hm. A harag egy olyan teher, amit teljesen értelmetlenül cipelünk magunkkal. Olyan, mintha a Kilimandzsárót megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag egy hátizsáknyi kővel kívánnák megmászni. Miért? Minek?

 A harag jót még nem szült

Rengetegen vannak a környezetemben, akiket felemésztett a harag és a düh. Évek óta hurcolják magukban a rossz érzéseket, ennek hatására pedig egy totálisan megkeseredett életet élnek. Egyértelműen látom, hogy a harag nem adott semmiféle kielégülést vagy boldogságérzetet egyiküknek sem. És igen, értem én, hogy ha valakit megbántanak, ha valakin átgázolnak, akkor nem megy rögtön a továbblépés. Még sincs más út. Szar ügy, de ez van. Ideje feldolgozni.

Huszonévesen kell róla leszokni

Én is majdnem beleestem abba a csapdába, hogy a keserűségemet ölembe véve beültem egy sötét sarokba, hogy életem végéig babusgassam azt. Ki tudja, talán még most is ott ülnék, ha nem figyeltem volna fel a jelenségre, miszerint a haragtartó felnőtt ismerőseim abszolút boldogtalanok. Megfogadtam hát, hogy mindig mindent elengedek, olyan könnyedén, mint a ballagási lufikat szokás. Még ha egy-két léggömb olykor fenn is akad a fán, előbb vagy utóbb mindegyik eltűnik a távolban. És el is kell nekik.

Huszonévesen még nem késő változtatni a mentalitásunkon, és ránevelnünk magunkat arra, hogy mindent, ami lehúz, hátráltat vagy megkeserít, elengedjünk. Én már nem haragszom, és nektek is azt javaslom, minél előbb szabaduljatok meg az érzéstől. Ettől még nem kell elfelejtenetek, ami történt, nem kell újra fejjel a falnak rohannotok és végképp nem kell visszaengednetek a titeket bántó embert az életetekbe, ha nem akarjátok, de magát az érzést könyörtelenül száműznötök kell. Mert semmit sem ad az égvilágon, csak elvesz.

Végezetül egy életre szóló tanmese

Gondolkodtasson el mindenkit a Filantropikum tanmeséje:

Egy nap a tanár arra kérte a diákokat, hogy írják le egy lapra azoknak az embereknek a nevét, akiket gyűlölnek. Miután a diákok befejezték, a tanár arra kérte őket, hogy másnap hozzanak egy zacskó paradicsomot, annyit, amennyi nevet a lapjukra felírtak.

Egyes gyerekek két paradicsomot hoztak, míg mások hármat, ötöt, de volt, aki tízet is.

A tanár arra kérte a diákokat, hogy két héten át mindig cipeljék magukkal a paradicsomokat. Csupán két nap telt el, amikor a diákok arra kezdtek el panaszkodni, hogy a paradicsomok fura szagot kezdenek árasztani.

Sok diáknak nehezére esett magával cipelni a paradicsomokat, mert azok egyre inkább kezdtek erőteljes bűzt árasztani.

Egy hét elteltével a tanár összehívta a diákokat, hogy meghallgassa a panaszukat.

“Mindezek nagyon hasonlítanak arra, amit a szívetekben hordtok, amikor nem szerettek, gyűlöltök egy embert. A gyűlölet felzabálja a lelket és megbetegíti az embert” – mondta a tanár.

“Ha nem tudjátok elviselni az egy hetes paradicsomok bűzét gondoljátok el milyen “aromája” van a keserűségeteknek és gyűlöleteteknek, amit nap mint nap a szívetekben hordtok?!

A szív egy csodálatos kert, amit időnként meg kell tisztítani a gaztól, ami azt jelenti, hogy meg kell bocsájtanunk azoknak, akik megbántottak minket. Ezzel pedig a jó dolgoknak teremtetek helyet” – fogalmazott a tanár.

Ti mit gondoltok a haragról?

További cikkek: