„Hogyan válik szörnyeteggé egy felnőtt?” – Megnéztük Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz c. regényéből készült előadást

Pataki Ferenc és Péterfy Bori / Fotó: Orlai produkció Pataki Ferenc és Péterfy Bori / Fotó: Orlai produkció

Másfél óra férfiakról, nőkről, örökölt mintákról, szexuális abúzusról. Arról, hogy a családon belül meghúzódó titkok és traumák rányomják a bélyeget a jövőre. Arról, hogy törjük meg a csendet és ne hallgassunk tovább.

Amikor a nézőtérre léptem, felpillantottam a színpadra. Amíg a közönség elfoglalta a helyét, Péterfy Bori komor arccal várakozott egy sötétkék kanapén ülve. Hirtelen lett csend a nézőtéren. Csak én babráltam az esernyőmmel, és még a csizmám is törte a sarkamat. Jobbra meg balra néztem, kerestem a szempárokat, de valahogy nem akadtak össze a tekintetek. A lábam mocorgása alábbhagyott, az esernyőből sem csöpögött már a víz. Karba font kezekkel bámultam a színpadra.

A történet szerint az első világháború idején járunk. Egy nyolcéves kisfiú és húga hirtelen maradnak egyedül, szüleiket pár hét különbséggel viszi el a spanyolnátha. A gyerekek először árvaházba, majd nevelőszülőkhöz kerülnek. Az a nyolcéves fiú Tatus (Pataki Ferenc), aki csak mesél és mesél a nevelőotthonban átélt éjszakánkénti szexuális abúzusokról, amiket az idősebb fiúk követtek el rajta és fiatalabb társaikon. Keresi a választ, hogy mindezt miért nem akadályozták meg a nővérek, miért nem hallották meg azt, amit mindenki hallott. Kétségbeesve idézi fel a nevelőszülőknél töltött időt is, amikor Klárához, a nevelőanyjához egyre közelebb és közelebb, közel kerül – túlságosan közel. Ahogy egyre mélyebbre ásunk Tatus múltjában, a néző tehetetlenséget, dühöt és kétségbeesést él át, ahol a szánalom, az együttérzés és az undor egymással vetekszik.

Hatvan évvel később az ötéves Eszter (Péterfy Bori) anyja szavai miatt – miszerint apánk előtt nem vetkőzünk – elhidegül édesapjától. Eszter a nagyapjára, Tatusra számít csak, akit mindennél jobban szeret, és akiben mindenkinél jobban megbízik. De elgondolkodtunk már azon, hogy a legfőbb bizalmas is lehet bestiális ördög? Hogy hogyan válhat szörnyeteggé egy felnőtt? Hogy a csend néha csak néma ordítás? Hogy lehetséges-e megtörni a generációkon átívelő mintákat?

Csak néztem magam elé, a kérdéseken gondolkodtam. A maszkomba temettem az égő arcomat, hallottam, ahogy mások is mocorognak a széken. Akkor néztem csak fel, amikor lépteket hallottam. Négy ember osont ki a nagy fehér ajtón: volt, aki a szemeit törölgette, és akadt olyan is, aki az arcát takarta. A négy emberhez hasonlóan nekem is megfordult a fejemben, hogy kisétálok, hiszen a darab lélekig hatol. Az ember nem érez mást, csak dühöt, tehetetlenséget, mérget és undort. Olyan színészi játékot láttam abban a kilencven percben, ami az emlékezetembe vésődött, és napokkal később sem eresztett el – akárcsak maga a regény.

A sötét és komor tekintetű Eszterben, Tatus unokájában saját magamat ismerem fel. Az én szempárom tekintett vissza. A naiv kislányé, aki rácsodálkozik a világra, aki bízni akar az emberekben, de végül nem igazán tud senkiben. „A pöttyös ruha legközelebb akkor kerül a kezembe, amikor fekete felsőt keresek Tatus temetésére” – hirtelen összeakad a tekintetünk Péterfy Borival, és ekkor már nem tudtam magamban tartani a könnyeimet. Megkönnyebbülést éreztem. Feloldozást. Az évekig tartó csend megszűnt, ott, abban a pillanatban. Azt gondolom, ez az igazi szabadság. Amikor a teljes lényeddel érzed, hogy a végén mindig a jó győz, mert nem lehet másképp.

Szabadság. Érdekes szó, és nem hittem, hogy valaha leírom. Ahogyan azt sem hittem, hogy valaha szabadnak fogom érezni magam. Az évekig tartó hallgatás megtépázza a lelket, a családi titkok, ki nem mondott szavak megnyomorítják az életet. Teljesen más emberré tesz, nehéz visszatalálni önmagadhoz. Számomra ez a színházi darab üzenete.  

Tasnádi István felkavaró színházat teremtett Péterfy-Novák Éva történetéből. Hiánypótló darab, amit mindenkinek látnia kellene ahhoz, hogy érezze azt az erőt, megkönnyebbülést, feloldozást és „felszabadultságot”, amit a kimondott szó ereje teremt.

 

További cikkek: