„Itt van az ősz, itt van újra” – 6 indok, amiért ez az évszak a mindenem Téma: Psziché

A túlhájpolt nyár és a karakteres tél között szerényen bújik meg az ősz. Ezt szeretem benne. Hogy szerény és bölcs, egyáltalán nem hivalkodó. Nem “giccses”, mint a tavasz, nem karakán, mint a tél, és nem is pezsgő, mint a nyár. Szeretem, ahogy fákat színez egy ceruzával, és azt is, ahogy behinti a földet a lángoló színeivel, szűrt fényeivel, sejtelmes ködeivel. Szeretem, ahogy öltözteti az embereket, és azt is, hogy a jónak és a rossznak is helyet mer adni, nem zárja ki egyiket sem. Ez a legfontosabb. Hogy nem fél egyiktől sem. Ahogy Albert Camus mondaná: az ősz egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik.

De nem csak ezek miatt szeretem az őszt: a jelentése is fontos

Míg a tavasz a megújulásról, az újjászületésről és a természet ébredéséről szól – persze a trillázó madaraknak, a virágba borult fáknak és a balzsamos, friss levegőnek is megvan az az igenis megértett szépsége -, addig az őszben az elcsendesedés, a lelassulás, az elmúlás és a befelé fordulás dominál. Ennek is van szépsége, csak ez sokak által meg nem értett.

Az őszben én azt látom, hogy végre lelassul a világ, megnyugszik, számba veszi, amit eddig elért. Készülődik a változásra, de semmiképp sem kapkodó pánikban, inkább megfontolt, lassú menetben. Van egy ritmusa, amit alázatosan követ; nem szertelen, mint a nyár, és nem is különcködik, mint bárki más. Felemészti a múltat, dédelgeti a jövőt – hát hányan képesek erre? Valami ilyesmit látok az őszben, de még nagyon sok mindent: szakaszhatárt, változást, új és régi időket, büszke fáradtságot, csendes erőt.

Persze az ősz nem lenne ősz a feelingje nélkül

Szeretem azt is, hogy ősszel végre úgy érezhetem magam, mintha beléptem volna egy impresszionista festménybe, vagy legalább úgy, mintha egy filmes nyitójelenetben sétálgatnék a Central Park lombkoronái alatt. Az őszi élet néha tényleg olyan tud lenni, mint azokban a hollywoodi filmekben – kiváltképp akkor, ha az ember olyan szerencsés, hogy egy iszonyatosan gyönyörű, 70 hektáros, arany-sárga-vörös színárnyalatokban pompázó fákkal, vadgesztenyékkel, pocsolyába trappoló, gumicsizmás kisemberekkel teli park mellett lakik és sétálgat az ember minden egyes nap. (És a neogót kastélyt, szigetet körülölelő tavat még csak meg sem említettem.) Igen, bevallom, így tényleg könnyű filmes jelenetnek felfogni az őszi sétákat, reggeleket, ködös hajnalokat – avagy mindennapokat.

És furcsa, de úgy hiszem, hogy a tavaszi és nyári zöldellés csak árnyéka a fák igazi valójának, ez a buja színvilág az igazi csoda – mintha ezekkel a színekkel kárpótolna, hogy eltűnik a meleg. De talán az még furcsább, hogy imádom a ködös, hűvösebb hajnalokat, bepárásodott ablakokat. A derengést, a titokzatosságot, a misztikus hangulatot, de főleg a kézben gőzölgő reggeli teát, ami pont megiható addigra, míg felszáll a köd.

Hovatovább: inkább őszi ruhatár, mintsem nyári

Titkon somolygok: végre vége van a nüansznyi, popsivillantó shortok, lenge, áttetsző felsők, hajszálvékony szandálok, naptejek, leégések és napszemüvegek korszakának. Már vártam, hogy vége legyen a hőgutás, 100 százalékos páratartalmú korszaknak, amikor a sarki boltba nem tud úgy lemenni az ember, hogy ne izzadjon ki magából 30 litert.

Vártam már nagyon, hogy végre magamra húzhassam kötött sálaimat, meleg kardigánjaimat, lovaglócsizmáimat, ápol-és-eltakar márkájú mellényeimet, bőrkesztyűimet, de legfőképp azt vártam, hogy végre ne kelljen a naptejjel törődnöm, végre ne égjen le spontánul a fülem, csak mert aznap lófark mellett döntöttem.

Őszi ételorgia – ide nekem!

Arról nem is beszélve, hogy a kiegyensúlyozott étkezés és a megfelelő vitaminbevitel mindig kiemelkedő fontosságú, de azért lássuk be, ősszel még élvezetes is. Sült gesztenye? Fahéjas sütőtök – akár krémleves, pite, főétel verzióban? Pirított dió? Számomra ez az igazi ételorgia, nem tudok elképzelni finomabbat.

Na és a forralt bor, a sétálós, esetleg bekuckózós estékre? A szegfűszeg illata? Amikor kiveszem a fahéjas brióst a sütőből? Vagy amikor sütőtök vagy fahéj illatú lesz az egész lakás, amitől valahogy megnyugszik az egész család? Amikor forró csokoládét készítek (tömény csokiból, természetesen), hogy a kockás takaróm alá bebújva nézhessem a kedvenc sorozatomat, olvassam az aktuális könyvemet? Kedvenc őszi programom. Főleg, ha hallom az esőcseppek kopogását az ablakon.

Ezt is szeretem az őszben: hangulatosan lehet pihenni, énidőzni, kapcsolatokat ápolni, de akár önsajnálni is

Erre egyébként van egy külön szó: hygge. A hideg neonfények, szürke irodák és rohanó hétköznapok világában nem csoda, hogy divatba jött a skandináv hygge kifejezés, amely lényegében minden, ami melegséget, lelassulást és apró örömöt hoz. Noha a hyggét nem leírni, hanem érezni kell, ha mégis meg akarnám fogalmazni valahogyan, akkor a barátságosság, az otthonosság, a meghittség és az őszi komfortosság szavaival dobálóznék, amely még közel sem fedné le a konkrét életérzést.

Olyasmi ez, mint amikor áthívok néhány barátot egy kis házi süteményre és teára egy őszi estén, leoltom a nagylámpát és gyertyafénynél, fahéjillatban elbeszélgetek velük mindenféle könnyed témáról – na, ez hygge. Vagy amikor a családom, közeli rokonaim együtt ülnek a vacsoraasztalnál és sztorizgatnak, szintén hygge. És az is, amikor a közeli barátaimmal beülök egy semmiképp sem elegáns, de annál otthonosabb kávézóba vagy sörözőbe beszélgetni, nevetni egy kicsit – igen, ez is hygge. Vagy amikor egy kiadós sétára indulok a kutyámmal az erdőbe – ez is. Vagy ha a cicámmal az ölemben olvasok valamit. Apró dolgok, annál nagyobb örömmel. Hygge. Hány emberre, történetre, gondolatra, barátra, ismerősre tudunk igazán rákapcsolódni? Rákapcsolódás, odafigyelés – jól gondolod, hygge.

De az őszben nem csak boldogság van, ott a szomorúság is

Az ősz azon túl, hogy képes melegséget idézni, érzékenyen is hathat lélekre: szinte minden költőt megihletett annyira, hogy néhány mélabús sorban megörökítse. Ott van Ady Endre (Az ősz dicsérete), Babits Mihály (Ember a mezőn), Csanádi Imre (Őszköszöntő), József Attila (Őszi alkonyat), Petőfi Sándor (Itt van az ősz, itt van újra).

A boldogság katalizátora, az elmúlás elfogadása – ez tehát az én őszöm.

A meghittség művészete és a megnyugtató környezet élvezete – ez is az én őszöm.

Könyv, párás ablak, köd, szél, avar, mustár és olajzöld színű levelek – ez is.

Langyosra hűlt briós vagy sütőtök, sorozatrészek, meleg takaró – ez is az én őszöm.

Megnyugvás, fellélegzés, fuldokló, neonfényes nyári napok vége – ez is.

Pocsolya, köd, melankóliás megemlékezés, bátor szembenézés – ez is.

Folytatnám még, de tényleg, talán véget sem érne, de Petőfi Sándor 4 csodálatos sorban fogalmazta meg azt, amit én minden bizonnyal túlírok:

 „Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.”