Jótett helyébe jót várj? – Szívek királynője filmajánló Téma: Énidő

Életünk során könnyedén kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy segítségre szorulunk – vagy netalán esélyünk támad segítséget nyújtani egy rászoruló számára. Szép új világunk kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy egy apró jócselekedettel is mennybe meneszthessük magunkat. Furcsa paradoxon, de nagyon könnyű beleesnünk abba a hibába, hogy legönzőbb vágyainkat elégítjük ki azáltal, hogy felkarolunk egy nálunk szerencsétlenebbül járt embert. A milliónyi megosztással, like-al jutalmazott beszámolók különféle jócselekedetekről szomorú képet festenek a hasonló jellegű motivációkról. Segíteni jó – de vajon beérjük-e a jótett okozta örömmel?

Történetünk hőse, Anne sikeres gyermekvédelmi ügyvéd, nap mint nap bántalmazott, kihasznált, zaklatott gyerekek ügyét képviseli munkája során, melyben nem ismer megalkuvást. Ugyancsak ambíciózus, orvos férje egy nap bejelenti: magához veszi előző házasságából született, hányattatott sorsú fiát, Gustavot. A fiú beilleszkedési nehézségekkel küzd, további sorsa hajszálon függ: ha nem sikerül a család integráns részévé tenni, egy bentlakásos iskolába kell költöznie. Anne-t a fiúval való küzdelem hamarosan ráébreszti, hogy munkája, rutinból működő családja, a tehetős barátokkal elköltött vasárnapi villásreggelik már nem elégítik ki minden igényét: Gustav felé fordul, s hamarosan maga is azzá válik, aminek az elpusztítására felesküdött: szexuális viszonyt kezd fiatalkorú mostohafiával. És bár Anne egy személyben tézis és antitézis, ha leperegtek a záró képsorok, biztosak lehetünk benne, hogy felfogásában nincs egyedül.

A Szívek királynője szívszorító képet fest a sikeres emberek és a rászorulók viszonyáról. Anne, akit családja, barátai és munkatársai az elesettek védelmezőjének tartanak, és életművét lelkesen ünneplik, lassan, de biztosan átlényegül legfőbb ellenfelei tükörképévé: manipulatív, kegyetlen és számító húzásokkal védelmezi a róla kialakult patyolattiszta képet, és mikor nyaka körül szorulni kezd a hurok, nem rest belerúgni a földön fekvő Gustavba. Lassú spirálban szállunk alá az ügyvédnő valódi motivációi irányába, hogy aztán ráébredjünk: nincs jótétemény, ha a jótékonyság, az önzetlenség számunkra csupán egy foltos takaró, mellyel a szennyest takargatjuk.

Eljöhet tehát a mi életünkben is a pillanat, amikor rájövünk: tetteink, munkánk lehetővé tették, hogy segítsünk másokon, mégis abban a minutumban, amint ellenszolgáltatást várunk a jótettért cserébe, tükörbe kell néznünk. Mert nem az minősíti az embert, ahogy a vele egyenrangúak szeme láttára viselkedik.

Ha behúzták a függönyöket és lehunytak a rivaldafények, mit látunk majd a nálunk kiszolgáltatottabbak szemébe nézve: eszközt vagy embert?