Lehetséges a világ megmentése egy demokráciában? Téma: Psziché

A 21. században úgy szeretjük a demokráciát, mint a tulajdon édesanyánkat. Az úgynevezett „demokratikus értékek” legalább annyira fontosak számunkra, mint az alternatív tej, a vállalkozói ismereteket oktató kurzusok, vagy a Spotify. Esetleg a roller, ha fővárosi értelmiségiek vagyunk.

A demokrácia egy eszme, amit „kitűzhetünk” a falra; egy pecsét, amit felmutathatunk, ha bizonyítani kell az emberségünket

Demokratikusnak lenni egy teszt, amin a 21. században át kell menni, különben az ember nem lehet tagja a vegán, organikus piacokon vásároló, vászonszütyős, tornacipős, békésen tüntető, jógázó, kézműves kozmetikumokat vásárló, Black Mirror rajongó értelmiségi rétegnek. Demokratikusnak lenni alap, különben senki nem áll szóba veled, mehetsz a Vadhajtásokra barátokat keresni.

Pride, LMBTQ mozgalmak, mozgássérült kávézók, meghatódott könnyezés minden bántalmazott állat láttán a híradóban, „minden ember egyenlő és egyformán értékes”, feminista tüntetések, felolvasó estek, a szeretet igéjének hirdetése, kultúrrelativizmus, Esterházy és „minden az oktatáson múlik”. Sok minden rejlik a „demokrata vagyok” csomag mélyén. Az egyik ilyen például a környezetvédelem.

A demokráciára gondosan ügyelő értelmiségiek égetően fontosnak tartják a környezet védelmét

Lelkesednek Greta Thunberg svéd aktivistáért, miközben egymást stresszelik a közösségi médiában a zero waste kihívásokkal. Félreértés ne essék, nem azt állítom, hogy a társadalmi ügyeket csak akkora szenvedéllyel kell figyelemmel kell kísérni, mint amekkorát egy aranyhal produkál, amikor kipucolják az akváriumát, csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy szerintem a magukat értelmiséginek valló emberek szeretnek „szociálisan érzékeny vagyok” típusú játékot játszani a szabadidejükben, de szigorúan csak a saját komfort zónájuk kézzel készített, mindenmentes határáig. A változás, amit akarnak, a változás, amiért Greta olyan mérgesen kiabál, nem valósulhat meg totális diktatúra nélkül szerintem. Lehetetlen.

„Ha az emberek szabadon dönthetnek, akkor rosszul döntenek”

Meryl Streep szavai Az emlékek őre című filmből. Akkor mondja, amikor megindokolja az őrzőnek, hogy miért szükséges a rendkívül szigorú szabályok betartására kötelezni az embereket. Miért nincs szeretet, szerelem és ölelés a világban, és miért nem lehet hagyni, hogy legyen? Mert az emberek nem tudják jól csinálni.

Szemforgató sóhajtásig ismételt frázis, hogy a világot a pénz és a szex irányítja, de ez valóban így van: ha pénzed van, akkor hatalmad van. Persze bele lehet kezdeni egy derridai vitába arról, hogy a hatalom egy szubjektív fogalom, de általában mindenki tudja, hogy mire gondolok ezalatt. A diktátoroknak mindig van pénzük, és diktátorok mindig lesznek, mintha csak egy fán nőnének valahol. Persze vannak a csúnya, rossz diktátorok, akik kiéheztetik a népet, és polóniumot csempésznek a teába, és vannak a jó diktátorok, akik Földanyánk megmentésére használnák a hatalmukat.

Egy ideális világban az emberek nem önzők, nem kapzsik, nem mohók

Nem kell nekik több, nem kell nekik újabb, nem létezne az a kifejezés, hogy presztízs-vásárlás, senki nem venné meg a túlárazott, ízléstelen termékeket, csak mert el van látva egy márkanévvel. Egy ideális világban, ahol a társadalmak tagjaiban még fellelhető a rousseau-i nemes vad, megvalósítható lenne a környezetvédelem diktatúra nélkül. Sőt, el sem jutottunk volna a környezetvédelem szükségességéig. De ma… Ma már nem lehet.

Demokrácia van, kapitalizmus van

Társadalmi egyenlőtlenségek vannak, luxusfeleségek, üzletek az Andrássyn és hajléktalanok a Blahán, akiknek törvénytelen életmódszerűen az utcán tartózkodni. Mindenki azért küzd, nehogy egy nap ő is oda jusson. Az ember tanul, azért tanul, hogy szerezzen egy jó munkát, a jó munkáért pedig jó fizetés jár, amiből vehet magának házat, kocsit, és elutazhat nyaralni. Néhány munkáért többet fizetnek, mint a többiért, és ez jól is van így.

Az ember arra költi a pénzét, amire akarja, éljen a demokrácia! De a gazdaság működése környezetszennyezéssel jár, a gazdaságnak pedig azért kell jól működnie, hogy az emberek ne haljanak éhen. Persze, létezik túlfogyasztás, de egy demokráciában, ahol nem mondjuk meg a polgártársainknak, hogy kivel bújhatnak ágyba, vagy hány gyereket nemzzenek a nemzetnek, ott azt sem mondhatjuk meg, hogy hány autó állhat a garázsukban, hány fűthető jakuzzit építtethetnek a csivavájuk lakrészébe, esetleg lehet-e aranyból a WC-keféjük.

Ha nincs kereslet, akkor megszűnik a kínálat, és bár szépséges gondolat az, hogy megfelelő oktatással idővel minden embert rá lehet nevelni a környezettudatos magatartásra, csak annyira megvalósítható, mint az, hogy felvegyek egy XS-es bőrnadrágot, és ne hintőporral a homlokomon végezzem. Még ha megvalósítható is lenne, akkor is rengeteg idő demokratikus módszerekkel kieszközölni a változást. Addigra valószínűleg úgyis mind meghalunk, vagy így, vagy úgy.

A megoldás: önellátó gazdálkodás?

Azok, akik azt a nézetet hirdetik, hogy mindenkinek vissza kellene térni az önellátó gazdálkodáshoz, hogy megszüntessük a bolygó kizsákmányolását, azok nem tudom, tudják-e, hogy jelenleg 7.5 millárd ember él a Földön. Saját önellátó gazdálkodás mindenkinek? Nincs annyi hely. Rengetegen elpusztulnának. Amit szintén lehet képviselni. A történelem során hallottuk már a „nagyobb jóért” kifejezést, csak akkor senki ne csodálkozzon, ha párhuzamot vonnak közte és egy alacsony, bajuszos, festői ambíciókat dédelgető, ideges típusú férfi között. Ezt pedig a demokraták nem kedvelik annyira.

Mindenki a fogyasztói társadalom része, addig legalábbis, amíg valóban nem kezd bele egy önellátó gazdálkodás üzemeltetésébe. Természetesen nem ugyanabba a kategóriába esik venni egy új hajszárítót a szigszallaggal egyben tartott, életveszélyes régi helyett, mint Rolex órát aggatni egy négy hónapos csecsemőre, de a fogyasztói társadalmat akkor sem lehet kikerülni.

Mi a helyzet a teljes leállással?

A koronavírus járvány következtében az országok leállították a gazdaságaikat, emiatt kitisztultak a világ legszennyezettebb városai. Kína fölött látni az ég színét, Indiában lehet lélegezni az utcán, a környezetvédelmi aktivisták önelégült arccal hashtagelnek, miközben bölcs gondolataikat osztják meg arról, hogy remélik, a világ felébredt ennek hatására, és tudja, mit kell tennie. Igen, ennek hatására felfoghatatlanul sok ember élete omlott össze, és még sokkal többnek fog. Éhezni fognak, nyomorogni, fázni, gyerekek jövője tört most ketté, mert a szüleik lába alól kicsúszott a talaj.

A környezetvédelem nagyon fontos, efelől nincs kétségem, de azt gondolom, hogy kicsit bonyolultabb megoldást igényel, minthogy vesszen a kapitalizmus, éljen Rousseau.

Én nem hiszek a nemes vadban.

Te mit gondolsz?