Lehetsz karrierista a szerelemben is Téma: Psziché

Érdekes gondolat, igaz? Mert bár ezt a megnevezést legtöbbször a munkához kötjük, minekután a munkából ered a karrier, így adott is a dolog, ugyanakkor belegondoltál már abba, hogy mekkora súlya van az ilyesfajta „felcímkézéseknek”?

Idővel talán az ember már maga is elhiszi, hogyha mások ilyennek látják őt, akkor valójában ilyen is, hiába szeretné magát másképp látni, mert esetleg régebben nem ez volt az elképzelése önmagáról. Ha valaki karrierista, akkor az a munkájának él, más szinte nem is létezik számára, abba temetkezik, az teszi boldoggá, akörül forog az egész élete. Magánélet? Hobbi? Áh, neki arra nincs ideje és ez ennyivel le is van tudva. De mi van akkor, ha azt mondom, hogy több dolog is van emögött?

Szélesítsük kicsit a látókörünket, mert úgy gondolom, nem csak a munkában lehetünk karrieristák. Nekem személy szerint (és igen, ez közhelyesen hangzik) mindig a szerelem volt a motivációm az életben. Lehet maradinak gondolni, de a Szex és New York-ban jól mondták: „Ez az egyetlen márka, ami soha nem megy ki a divatból.” Már egészen kislánykoromtól kezdve ámulattal csodáltam a szebbnél-szebb Nicholas Sparks filmeket, és habár tudtam, hogy a fele mese, mégis sokat ábrándoztam hasonló élethelyzetekről, mint amiket a romantikus filmek elém tártak. Ahogy pedig teltek múltak az évek, felfigyeltem rá, hogyha a szerelmi életem rendben van, akkor teljes erőbedobással tudok minden mással foglalkozni és koncentrálni olyan dolgokra, amikkel egyébként kevésbé törődtem, amikor lelkileg nem voltam kiegyensúlyozott.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy aki egyedül van, annak fel is út, le is út, nincs értelme az életének, ez egy abszolút szubjektív tényállás, amit nyilvánvalóan otthonról hoztam, de akkor is úgy gondolom, hogy igazán akkor működik ez az egész „rendszer”, hogyha van kiért csinálnod a dolgokat. Persze elsősorban magadért tegyél mindent, de az ember nem robotnak lett kitalálva, érző lények vagyunk, akiknek igenis szükségük van másoktól való elismerésre, elfogadásra, biztatásra, szeretetre és szerelemre.

Hányan vannak, akiknek tényleg a munkájuk körül forog az életük és (lehet pont emiatt) rengetegszer egyedül vannak vagy egyedül érzik magukat? Éppen ezért, szerintem, ha jól magadba nézel, akkor te is láthatod, hogy igazán úgy lehetsz teljesen, önfeledten boldog, ha van kihez hazamenned. És igen, a szerelem is egy kemény munka, amiért sokszor kőkeményen meg kell dolgozni, de ha te elhatározod magadban, hogy igenis ezt szeretnéd, akkor hidd el, hogy idővel révbe érsz. Utána pedig foglalkozhatsz minden mással, sokkal nagyobb lendülettel és odaadással, ennek következtében pedig úgy hiszem, hogy valóban meglesz mindened, amit valaha is akartál.

Mert ha te így döntesz, akkor a szerelemben is lehetsz karrierista, és hidd el, hogy ez lesz a legkifizetődőbb munkád az életben.