Levelezős képzés munka mellett? – Előnyök és hátrányok Téma: Karrier

Kicsit több, mint egy évvel ezelőtt fejembe ötlött a gondolat, hogy hiányzik az életemből a tanulás. Az elvégzett alapszakom után eleinte gondolni sem akartam arra, hogy visszaüljek az iskolapadba, hiszen a három év alatt nem azt kaptam, amire középiskola után vágytam. Egyszerűen csak szerettem volna túllenni a záróvizsgán, hogy megszerezhessem a diplomámat. Ezt követően indult a végtelennek tűnő munkakeresési hajszám. Fél évvel az államvizsgám után promóterként helyezkedtem el, ami szintén azt bizonyította, hogy nincs szükségem újabb diplomára. Majd elmentem egy ismerősöm diplomafilmjének a forgatására, ahol rádöbbentem, mennyire hiányzik az egyetemi légkör és a tanulás adta öröm.

Nappali vagy levelezős képzés?

Tekintettel arra, hogy főállásban dolgoztam, nem szerettem volna feladni a jól megszokott anyagi biztonságomat, így a levelezős képzések között kutakodtam. Ezzel le is szűkült az egyetemek köre, ahova beadhattam a jelentkezésemet.

Nagyobb szabadság?

A nappali képzés sokkal több óraszámban biztosítja az adott tárgy megismerését, lehet válogatni a szabadon választható tantárgyak közül, sőt ha szerencsés vagy, akkor az órarendedet is teljesen magadnak állítod össze. Így ha azt nézzük, akkor sokkal nagyobb szabadságot ad egy nappali tanrend. A diákélettel járó kedvezményekről nem is beszélve, például kedvezményes a BKV-bérlet, olcsóbb a mozijegy, és egyes éttermekben néhány százalékot is lecsippentenek a végösszegből, ha nappali tagozatos diák vagy.

Levelezős képzésen viszont nincs izgulás, hogy vajon bekerülsz-e egy órára, hiszen kvázi előre megírt órarended van, amit nem variálhatsz. A szabadon választható tantárgy csak a nevében szabad, hiszen az lesz választható, amit éppen az egyik tanár elvállal és megtart. A diák BKV-bérlettől is búcsút kell inteni levelezős igazolvánnyal, és sok helyen nem jár kedvezmény, ha a kártyán „levelező” van feltüntetve.

Megértőbb, rugalmasabb tanárok?

Ha a fent felsorolt „negatívumok” nem lennének elegek, akkor minden bizonnyal tudnék még néhány példát hozni, amik egy levelezős diák életét nehezítik. Bár a tanárok nagy része tekintettel van arra, hogy felnőtt, dolgozó emberek vagyunk, mégis előfordult, hogy előadás közben elhangzott az a kijelentés, miszerint a vizsgán pontosan annyit fognak tőlünk várni, mint a nappalisoktól.

Jelenleg még nem tudom, hogy a levelezős képzés vagy a koronavírus okozza-e, de volt rá példa, hogy egyes tanárok nagyon motiválatlanul tartottak előadást, vagy csak röviden összefoglalták – a négy óra helyett másfél órányi elhangzott anyagból kellett gazdálkodnunk.

Összetartóbb közeg?

Mielőtt bárki is úgy gondolná, hogy a levelezős képzés maga a pokol, szeretnék azért pozitív dolgokat is említeni. Lehetséges, hogy egy teljesen egyedi esetbe csöppentem bele, azonban a szaktársaimmal mindenben segítünk egymásnak. A téli vizsgaidőszakban létrehozott Facebook-csoportunk állandóan küldte az értesítéseket, és nem csupán arról, hogy valaki kérdést tett fel, hanem amiatt is, mert többen meg is válaszolták. Mivel tudjuk, hogy heti negyven órányi munka és sok esetben család mellett a képzés mindenkinek külön erőfeszítéseket igényel, ezért igyekszünk állandóan segítséget nyújtani egymásnak.

Megéri a levezős képzés?

Valószínűleg eltérőek a vélemények, és az online oktatás „könnyíti” a helyzetünket, de úgy gondolom, hogy megéri. Számomra ismét adott egy célt, érdekes és hasznos óráim vannak, és jó látni azt, hogy ilyen nagy fokú segítőkészség nyilvánul meg huszonöt ember között.

Nem mondom, hogy nem fáj, amikor szombaton reggel nyolckor órám van, és nem fárad le az agyam tizenkét órányi tananyag elhangzása után, mégis számomra egy belső motivációt ad. Viszont az mindenképpen igaz, hogy főállás mellett iszonyú nehéz. . Az időbeosztás a legalapvetőbb, amit még nekem sem sikerült teljesen elsajátítanom, holott a rövidre zárt óráknak hála a tantárgyak nem terjengősek, csak a lényegi információk hangzanak el.

Ha javasolnom kellene a levelezős képzést, akkor mindenképpen csak annak mondanám, hogy kezdje el, aki tényleg motivált, valóban szeretne tanulni és érdekli is az adott szak. Rettenetesen nehéz úgy készülni egyes órákra, hogy egy félévben mindössze tizenkét óra alatt kell lezavarnunk egy mások számára több hónapos tananyagot. És bár megértőek a tanárok, vannak elvárások. Itt a „skippelem a mai órát” nemcsak egy másfél órás előadás kihagyását jelenti, hanem akár egy teljes tantárgyét is.

Újra diáknak lenni?

Számomra az, hogy – bár jelenleg csak képletesen – ismét iskolapadba ülhettem, egyszerre jelent hatalmas erőfeszítést és elégedettséget. Néha a pokolba kívánom a stresszes részét, hiszen hajt a teljesítési vágy, a „ha már csinálom, csináljam rendesen” mentalitás. Kellett már lemondanom szombati óra miatt programot, mégis feltölt.

A diákélet, ha csak ilyen formában is, de azt jelzi számomra, hogy még nem vagyok teljesen felnőtt, hogy még egy kicsit benne ragadhatok az egyetemi létben. Holott ez nem teljesen így van, hiszen rengeteg extra energiát kíván egy levelezős képzés, mégis az új ismeretek megszerzése, az új emberek megismerése, a sok beadandó és a vizsgák olyan izgatottságot idéznek elő, amire nekem szükségem van. Bár nem az igazi, bulizós egyetemi életben van részem, mégis újra olyan kisdiáknak érzem magam, akire zúdulnak az új információk.

Fáradtan, néha kevés motivációval, de a levelezős képzés szerintem megéri.