Megfulladtam az alkotás hiányában

Az egyetemi évek alatt többször megéltem olyan holtpontokat, amikor éreztem, hogy fulladok a művészet hiányában, mégsem találtam semmilyen módot arra, hogy a kreativitást, az én-, és alkotó időt kellő szentséggel és minőségben megéljem. Az első év után komolyan elgondolkodtam azon, hogy feladom és mindent az alkotásnak alárendelek. Végül nem voltam kellően vakmerő, de mostanra tudom, hogy jó döntést hoztam azzal, hogy kitartottam és folytattam a tanulmányaimat, hiszen az alkotó, teremtő folyamatokat egy merőben új és egyben teljesen más szinten élhetem így meg. Írásom arról szól, hogy a saját életemben milyen területen leltem fel és hogyan találtam meg a kreatív szemléletmódot, amellyel sikerült túlélnem a kihívásaimat, és a rám váró új projektekben kiteljesednem.

Gyermekkori ambíciók

Kislány korom óta mindig arra vágytam, hogy festő legyek. Arról álmodtam, hogy élhetek a festékeknek, a színeknek, a bennem élő motívumoknak, a festészet örömének. A tanulmányaim is mindig e célnak voltak szentesítve egészen az általános iskolától az egyetemi ambíciókig. Mindig alázatos, szorgalmas voltam és mindenkor kitartottam a vízióm mellett, még akkor is, amikor gyerekként, egy festő versenyen a bírák máshogy döntöttek, hogy szubjektív alapon, melyik alkotás sikerült jobban, vagy amikor nem a számításaim szerint alakult valami. Mindig bennem dolgozott egy olyan megfoghatatlan belső erő és akarat, amely sosem engedte, hogy csüggedjek, vagy, hogy feladjam azt, ami mindenkor a hivatásom eszköze volt.

Vízió vagy egy új irány?

Aztán eljött egy pont az életembe, amikor hoznom kellett egy döntést: kitartok-e a vízióm mellett vagy elindulok egy másik irányba. Amikor az addig egyenes irányba haladó utam kettévált, a harmadik nemet kaptam meg attól az intézettől, amelynek kapuin 10 éves korom óta át akartam lépni és ahol megálmodtam ifjú felnőtt korom első meghatározó szakaszát. Egy pillanatig értetlenül álltam az eredmény előtt, de hamar megráztam magam, mert jött egy gondolat, mely klisésen hathat, hogy „minden okkal történik”. Mégis ez segített abban, hogy elfogadjam, hogy rám valami más vár és tovább kell mennem egy másik úton.

Ekkor nyert bizonyságot, hogy a tanulmányaimat a kommunikáció területén fogom folytatni. A festészet adta kiteljesedés mellett a kommunikáció erősségem volt, így amikor a festő szakra nem nyertem felvételt, akkor tárt karokkal várt a bölcsészkar. Sokan büfészakként tekintenek a szakomra, azonban számomra olyan kapukat és olyan információ dózist adott, amelyet álmomban sem gondoltam volna. Rengeteg olyan területet ismertem meg, amelyben a kreativitás teret nyer, egészen egy projekt megálmodásától, a tervezésen át a megvalósításig. A kreativitás elképesztő minőségben van jelen az életemben, emellett pedig egy régóta dédelgetett vágyam, az írás is teret kapott és visszatért a mindennapjaimba.

Mindenben ott rejlik a kreatív megoldás

Ahogy visszaemlékszem, az első év utáni holtpont hozott az életembe rengeteg olyan tapasztalást, amely feltöltött és már nem éreztem azt, hogy szinte megcsonkít ez az érzelem tusa. Emlékszem, két dolog adott nagy löketet: az egyik, amikor az amazonasi tűzvészkor a saját arcomon és mellkasomon testfestés formájában adtam hangot a véleményemnek, a másik, hogy második évtől publikálhattam egy online folyóiratnak. Azt éreztem, hogy számít a befogadónak, amit létrehoztam.

A cikkem ihletője az a felismerő gondolat volt, amikor rájöttem, hogy anélkül, hogy aktívan alkotnék az ecset és a vászon eszközével, mégis az alkotó és teremtő energia jelen van az életemben, mely egyfajta mentális kielégülést ad. Ott van minden projektemben a szellemem munkája. Minden összerakott mondatban, amely írásaim összetételét képezik. Mindenben, ami a tanulmányaimhoz és a szakirányomhoz kapcsolódik akár egy arculat újrateremtésében vagy egy krízis kezelésében. De az is nagy energiabefektetés, amikor egy bejegyzéshez gyártok vizuális és szöveges tartalmat. A kreativitás minden folyamatban és cselekvésben ott rejlik: csak fel kell ismerni.

További cikkek: