Megváltozott a világ, megváltoztunk mi is – Koronavírus egyetemista szemmel Téma: Karrier

Három és fél hónapja minden megváltozott. Olyan  helyzetbe kerültünk, amit nem tudtunk kontrollálni, ami csak kérdés halmazokkal járt és minimális mennyiségű válasszal. Megváltozott a világ, és megváltoztunk mi is.

Hogy milyen volt elsős egyetemistaként március közepén megkapni a levelet, amiben leírták, hogy az egyetem határozatlan időre bezárja kapuit? Nos, azt hiszem, érthetetlen. Én legalább is visszagondolva tényleg csak annyit fogtam fel az egészből, hogy oké, korábban lesz tavaszi szünet…

Nem gondoltam, nem akartam arra gondolni, hogy ez még csak a kezdet volt.

Az elején nem tűnt nehéznek

Az elején még igazából buli volt az egész. Alapjáraton is kissé introvertált a személyiségem, nem vagyok egy túlzottan el- vagy összejáró típus, inkább otthon maradok. Soha nem voltam oda a nagy társasággal járó bulikért sem.
Szóval igen, az első néhány nap, talán első egy-két hét még kényelmes volt: nem kellett időre előadásra vagy gyakorlatra mennem, nem kellett sietni reggelente.

Kaptam helyette más kihívást, ugyanis rájöttem, hogy beosztani a saját időmet időmet, rendszerezni a teendőimet egyáltalán nem könnyű.

Online oktatás zajlott, minden beadandót különböző platformokon keresztül kellett eljuttatni a tanárokhoz, elkerülhetetlen volt, hogy egész napot a gép előtt, a neten töltsem.  Mégis igyekeztem a céltalanul netezést minimalizálni, mert ugyan azt hittem, hogy ez majd kikapcsol egy kicsit, azonban a sok információ ami ömlött rám, ugyanolyan megterhelő volt.

Olyan szakon vagyok, ami eléggé gyakorlatorientált, arról is szó volt, hogy az egyik tárgyam kompletten terepgyakorlat lesz. Ezt a vírus keresztülhúzta. Hiába a rengeteg szakirodalom,  hiába a hétről-hétre megírt beadandó hegy, úgy érzem, hogy ebben a félévben nem igazán lett tartósan megtapadó tudásom, olyan, amit később fel tudok majd idézni. Nem gondoltam volna, hogy egyetemistaként ilyen érzésem lesz, de olykor bizony hiányzott az órai részvétel, a pedagógus magyarázata. Az, hogy az anyag lényegi része már ott, abban a másfél órában megmaradjon, csupán azért, mert jól lett átadva.

Mélypont

Azt hiszem, valahol a harmadik-negyedik hét környékén volt egy mélypontunk, úgy csoportszinten. Semmi nem volt jó, mindent untunk, elegünk volt, de igazából nem tudtuk, hogy miből. Az önálló tanulásból? A karanténból? A folyamatos maradjotthon hangoztatából? Talán így mindből, egyszerre.

Összefogás

Aztán átbillentünk. Újra elkezdtük pozitív(abb)an nézni a helyzetet, lehetőségeket kerestünk a kimozdulás nélküli kikapcsolódásra, és  bizony senkit nem hagytuk egyedül küzdeni a beadandókkal. Szolidarítottunk, együtt küzdöttünk. És mindig volt valaki, aki emlékeztette a csoportot, hogy éppen mivel, hogyan haladunk, aki emlékeztetett a határidőkre.

Ez főleg most, a vizsgaidőszakban lett jobban érezhető, hiszen a vizsgás tárgyainkat is beadandókkal kellett kiváltani. Információáramlás, egyeztetések, segítés: ott voltunk, átolvastunk, javasoltunk, ha kellett. Ha meg nem, akkor csak biztosítottuk a másikat, hogy nyugi, ugyanúgy nem tudjuk, hogyan kellene nekikezdeni. De azért megoldottuk. Együtt.

Egyikünk se készült ilyen félévre, de túléltük és úgy gondolom, egész jól helytálltunk. Esélyesnek tartom, hogy növekedni fog a nem katalógusos előadásokon való részvétel, mert most már tudjuk, mennyit számít.
Sokkal jobban fogjuk értékelni a gyakorlat által, saját bőrünkön szerzett tapasztalatokat is.

Furcsa félév volt ez: aggodalommal, félelemmel, bizonytalansággal teli, de azért volt benne megértés, összetartás, emlékezetes pillanat is rendesen. Emlékezni fogunk az elmúlt hónapokra. Megváltozott a világ, és megváltoztunk mi is.