Miért van annyi frissdiplomás munkanélküli? 20onévesek, titeket kérdezlek!

Amikor először szóba került, hogy a diplomás munkanélküliek témájáról írjak, az volt az első reakcióm, hogy jó-jó, de mit mondhatnék erről azon kívül, hogy szar. Mert a helyzet tényleg rettenetesen szar. A koronavírus csak a növényi alapanyagokból készült zsírszegény hab azon a tortán, amely már a pandémia kirobbanása előtt is rohadt volt – ezért nem garantálom, hogy ez a cikk nem válik egy dühös panaszáradattá.

De mi is a helyzet?

Huszonéves, pályakezdő fiatalok a friss, ropogós diplomájukkal a hónuk alatt, világot megváltani kívánó tűzzel a szemükben kilépnek az egyetem kapuin, hogy aztán a vendéglátásban, a kereskedelemben, vagy a BKV-nál kezdjenek dolgozni, mert a szakmájukban nem találnak állást.

És ez a jobbik eset, mert ebben az esetben legalább van munkájuk, amiért ellenszolgáltatásként az úgynevezett pénzt kapják, ami mozgásban tartja a világot – legalábbis a gengszternek öltözött Rihanna szerint, de mindenféleképpen élelemre lehet cserélni a boltokban, ez pedig hasznos, ha az ember nem akar éhen halni. Sajnos ez a szomorú helyzet, és nem egy-egy elszigetelt esetről beszélünk, mert egyre gyakrabban megfigyelhető a jelenség.

Az egyik leggyakrabban használt indok

„A fiatalok egy csomó, haszontalan képzésből diplomáznak, ezért aki szociológiából, esztétikából vagy régészetből szerezte a papírját, az ne csodálkozzon, hogy aztán nem veszik fel sehova.”

Na most, egyrészt: ezekre a munkákra is szükség van. Másrészt: én azt látom, hogy a gazdasági vagy a számvitelhez konyító szférában sem olyan rózsás a helyzet, ezért ezt én nem fogadom el kizárólagosan. Ismerek valakit, aki animátorként végzett, és azóta a szakmájában dolgozik, és ismerek olyat is, aki lehetne könyvelő, és mégsem talál állást. Miért van ez így? Őszintén: fogalmam sincs.

A diplomának nyilvánvalóan nincs már akkora értéke, mint amilyen mondjuk negyven évvel ezelőtt volt. A lakosság 150 százaléka diplomás akar lenni, hogy aztán egy kényelmes irodában lógassa a lábát egész nap – ilyen opciók mellett ki akarna villanyt szerelni, vízvezetéket javítani?

A másik, végső konklúzió pedig, amire az eszmefuttatásaim során jutottam…

… egyszerűen túl sokan vagyunk. Ahogy túl sokan vagyunk az elegendő élelemhez és az élhető területekhez, úgy túl sokan vagyunk már ahhoz is, hogy mindenkiből HR-es meg projektvezető menedzser legyen.

Egy újabb, gyakran elhangzó érv

„Rendben, lehet hogy lediplomázott, de milyen eredménnyel? Nyilván egy egyetemen csak átbukdácsolt diákot nem fognak alkalmazni, amikor bőven van kiből válogatni.”

Ezt hajlamos lennék félig-meddig elfogadni, de a helyzet nem így fest. Kiváló eredménnyel végzett, rendkívül tehetséges, sok nyelven beszélő emberek önéletrajza is a parlagon hever – ki tudja miért, vagy meddig. Persze, az egy másik dolog, hogy hiába beszél perfektül németül és franciául, diplomázott summa cum laude történelemből, ha az arcára van írva, hogy egy lúzer, de ezt a jelenséget nem okozhatják csak ők.

Meddig tart? Mikor lesz vége? Vége lesz-e egyáltalán, vagy a jövőben csak romlani fog a helyzet, és már a négy órás, fekete-fehér művészfilmeket is a mesterséges intelligencia fogja rendezni?

Kérdések áradata, amely kavarog a fejemben, és bár nem szeretek erről beszélni, mert csak frusztrált leszek tőle, most mégis hozzátok fordulok, kedves Olvasók. Ti mit gondoltok? Több szakma, kevesebb diploma, vagy valóban egyszerűen csak túl sokan vagyunk erre a bolygóra?

További cikkek: