Mik egy túlélő gyerekeinek sajátosságai? – Born in Auschwitz filmajánló Téma: Énidő

A holokauszt reprezentációja Cseke Eszter és S.Takács András dokumentumfilmjében egy egyedülálló betekintést ad a befogadó számára: húsvér főszereplői nyilatkoznak arról, miképp öröklődött akaratlanul az átélt kín és az Auschwitz által hagyott lidércnyomás lenyomata.

Nézőként számomra megrázó élmény volt hallgatni, ahogy két nő, anya és lánya oly mély őszinteséggel nyílik meg egymásnak, melyre a már megélt fél emberöltő is mindezidáig kevés volt. A film megannyi hagymarétegét bontja le a zsidóüldözés valóságának, és prezentál a legkisebb társadalmi intézménynek minősülő keretek között, azaz, hogy családon belül mit hagyott és mit adott át generációkon át.

Mik a transzgenerációs folyamatok?

Mielőtt azonban megosztanám megfigyeléseimet a főszereplők kapcsolatáról, szeretném tisztázni a transzgenerációs folyamatok értelmezését. Őszintén, a fogalomkörrel való első találkozásom Orvos Tóth Noémi: Örökölt sorsok c. könyvében volt, mely által olyan ismeretekre tettem szert, amellyel választ kaptam saját fájdalmaimra és „csomagként” hordozott traumáimra. Nem állítom, hogy minden deffektem a helyére került, vagy, hogy az összes csomagomat le tudtam tenni, de helyre rakni néhányat azért igen, éppen azért ajánlom neked is, kedves olvasó, hogy ha szándékodban áll beleásni magadat a témakörbe, akkor bátran kezdd ezzel a kötettel. A transzgenerációs hatások lényegisége abban rejlik, hogy az egyén viselkedésmintáinak, gondolkodás formáinak és „nyomógombjainak” összefüggései, miértjei és okai nem feltétlen egyeztethetők a saját életével, hanem nagyító alá kell venni felmenői élettapasztalatait, félelmeit, mintáit, hiszen az átélt fájdalmak öröklődhetnek és a következő generáció súlyos teherként cipelheti tovább. A film pontosan ezt viszi végig: a túlélőnek nevelt két nő miként próbálja feloldani kényszerörökségét.

Generációkon át

Milyen kilátások várhatnak valakire, aki a haláltáborban születik meg, épphogy 1 kilogrammot nyom és annyira gyenge, hogy felsírni sem tud? 1944 decemberében, pár nappal karácsony előtt megszületett Angéla embert próbáló körülmények között. Ő lehetőséget kapott az életre, hiszen január 27-én felszabadították a zsidókat. Lehetőség vagy túlélés? Mindenesetre ez a keresztje lett, ahogy lányának is. Angéla mély tisztelettel emlékszik vissza édesanyájára a film egésze alatt. Mesél olyan momentumokról, melyek anyja megélt valóságának darabjai, és mesél saját gyerekkoráról, ahogy nevelkedett. Édesanyját mindenki bolondnak nézte, amiért nem vetette el őt, de egy emeletes ágyon életet adott Angélának, és érezte, hogy ez a sorsa. Nagyon korán kellett felnőnie: neveltetése során mindig arra készítették, hogy önálló és túlélő legyen, aki a jég hátán is megél. Édesapjával sosem találkozott, a nevelőapja pedig sajátjaként nevelte őt szeretetben és megértésben. Véletlenül tudta meg, hogy a férfi nem a vérszerinti apja és ezt traumaként élte meg.

Mik egy túlélő gyerekeinek sajátosságai? A közös sorstudat és a túlélő neveltetés, ahogy Kati, Angéla lánya is megélte ezt gyerekként. „Az anyám, amiatt, amit a nagymamám átélt, kötelességének érezte, hogy túlélőt neveljen belőlem.” Kati arról nyílik meg, hogy bár nem bűnbakot keres vagy felelőst azért, amiért nem volt boldog gyerekkora, szenvedett a biztonságot adó otthon hiányában. Bensőséges és egészséges szülő-gyermek kapcsolatra vágyott, ám mindig elfojtotta érzéseit. Elmondása szerint csak azt ismerte, hogy milyen mérgesnek lenni, amely ijesztő annak fényében, hogy ismeretlen fogalom volt sokáig számára a boldogság.

Gondolataim összegezve

A film lehetőséget kínál a kimondatlan szavak feltárására, kinyilatkozására és a kapcsolatuk tisztázására. Bár a felvételeken látszólag egy társadalmilag pozitívan értékelt, optimálisként definiált és prezentált szülő-gyermek kapcsolatot ismerünk meg, a filmkockákon túl kiderül, hogy Kati túl sok fájdalmat őrzött hosszú éveken át magában, melyek feltárására a forgatás engedett teret. Akár, amikor az üres feketeségben, egymás előtt ülve kendőzetlenül nyílnak meg egymásnak, vagy amikor a sivatag közepén, anélkül, hogy bármit is szólnának, többet fejeznek ki a csenddel, mely addig falakat épített, most azonban őszinteségre és elengedésre nyújtja metaforikusan kézfejét.

Vizuálisan a sivatag motívuma és a grafikai megoldások gyakoroltak rám nagy hatást. Amikor Angéla és Kati a sivatag közepén a világtól elzárva, külső tényezőktől mentesen megnyílik egymásnak, az olyan, mintha egy felső erő kiszakítaná őket a valóságból egy álarcoktól és szerepektől mentes világba taszítva őket és rá vannak kényszerítve, hogy egojuktól megszabadulva tiszta valójukat tárják fel egymás előtt. A grafikák, melyekkel Angéla átélt élményeit elevenítik meg érzékenyek és kifejezők. Semmi negédesség, semmi dráma, csak az igazság.

Ez a film két nő őszinte, tiszta vallomása a világnak és ugyanakkor egymásnak is. Nem csupán a hozott minták öröklődése van a középpontban, hanem eszmei értéke van annak, ahogy a filmen látható beszélgetések lehetőséget teremtettek arra, hogy a feltárt problémák már a következő generációnál ismertek legyenek, sikeres és folyamatos kommunikáció útján pedig végérvényesen megoldottak. A filmet február 25-én a Spektrumon ismétlik 22:00-kor. Ha még nem láttad, én mindenképpen ajánlom, hogy nézd végig a két túlélő történetét.