Mind más ütemben élünk Téma: Psziché
Huszonévesen szorongunk, a társadalom elvárásai állandóan nyomasztanak minket. 25 éves korunkra diplomát, 30 éves korunkra fényes karriert, 35 éves korunkra családot várnak el tőlünk, mi viszont sok esetben képtelenek vagyunk megfelelni az előírtaknak.
Mindannyiunk élete más ritmust követ
Nincs egy kőbe vésett forgatókönyv, amelyet mindenkinek követnie kellene. Senki sem foglalta törvénybe, hogy az érettségi, a továbbtanulás, a karrier, a család ebben a sorrendben volna az egyetlen helyes életút. Nem kudarc az, ha mi más tempóban, más prioritások szerint éljük az életünket.
Jay Shetty minden fiatalt megnyugtat
Jay Shetty – a szerzetesből lett motivátor – videójában igyekszik levenni a terhet a fiatal felnőttek válláról, melyet a társadalmi elvárások helyeztek oda. Azt várják el tőlünk, hogy 25 éves korunkra már kristálytiszta jövőképpel rendelkezzünk, és ez, lássuk be, legtöbbünknek inkább tűnik lehetetlennek, mintsem kivitelezhetőnek. Nem értjük, miért követelik, hogy mindent előre eltervezzünk, amikor még a világból is alig láttunk valamit.
Ki így, ki úgy
Van, aki már kamaszként megleli a hivatását, és van, akinek középkorúként kell új fába vágnia a fejszéjét, hogy végre tényleg a szenvedélyének élhessen.
Van, aki fiatalon hozzámegy az első szerelméhez, és van, aki csak 40 évesen kötelezi el magát.
Van, aki a diplomájával helyezkedik el, és van, aki továbbtanulás nélkül talál rá a neki való útra.
Van, aki boldogtalan egy házasságban, és van, aki boldog a szingli létben.
Nem vagyunk ugyanolyanok, így az életutunk sem lehet ugyanolyan. Nem szabadna másokhoz hasonlítanunk magunkat, nem szabadna szoronganunk, ha a barátaink előbb diplomáznak le, ha előbb házasodnak meg, vagy ha előbb építenek karriert, mint mi.
Éljünk úgy, ahogy nekünk tetszik! Kövessünk olyan sorrendet, amelyet mi preferálunk, éljünk olyan tempóban, amely se nem túl gyors, se nem túl lassú számunkra! A sztenderdek kora rég lejárt. A halálos ágyunkon nem az fog számítani, hogy hány évesen építettünk karriert és hány évesen házasodtunk meg, hanem az, hogy ezalatt teljesek és boldogok voltunk-e.