“Most idő kell, hogy megszeressem magam. Megérdemlem.” – Egy friss szingli mantrái Téma: Psziché

Nem járnék olyannal, aki velem járna.

Ez a „Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának” (Woody Allen, Az Annie Hall c. film) szindróma.

Pár hónapja ért véget egy hosszabb kapcsolatom, ami után, bár elég fiatal vagyok még, eldöntöttem, hogy a következő az igazi lesz.

De még is ki lesz a nagy Ő? Ahányszor ezen gondolkodom (ami sokszor megesik, bármennyire is szeretném, hogy ez a kérdés ne befolyásolja ilyen mértékben az életem) arra jutok, hogy még nem vagyok az az ember aki megérdemli azt, akire vágyom. Rengeteg mindenben kell még fejlődnöm, érnem, hogy megfeleljek az ideálomnak.

Persze ez nem teljesen így működik, de még se hagy nyugodni egy gondolat:

Ha egyfolytában változik a világ és benne én, akkor talán az igazi még nem is az igazi, nekem csak később válik azzá.

Na, ez most már lehet, túl bonyolult, szinte már én se értem, de az érzés adott: még változnom kell, még változni akarok, hogy a következő párom egy jobb embert ismerjen meg.

A változás van, hogy kézzel fogható. Például szeretnék sportosabb lenni és egészségesebben élni, nem csak hogy jobban nézzek ki, hanem mert számomra is imponáló, ha valaki foglalkozik a testével, hisz ez az örökségünk.

Vannak kevésbé megfogható dolgok. Szeretném a múltamat, a tini problémáimat hátrahagyni, amik még mindig kisértenek. Enélkül nem kezdhetek tiszta lappal. Ez a nehezebb feladat, a belsőmet rendbe hozni, helyre állítani.

Most egy kissé magányosabb szakasz következik az életemben. Idő kell, hogy átgondoljam az életemet, elmenjek egy pszichológushoz, újra megtaláljam az utam, amiről őszintén nem tudom, mikor tértem le, de erős a gyanúm, hogy elég régen.

Most idő kell, hogy megismerjem magam és a legfontosabb, hogy megszeressem magam. Megérdemlem. Ezt mindenki megérdemli. Nehéz döntés szembe szállni a démonjainkkal, terheket ledobni, amiket már évek óta cipelünk, megbocsájtani másoknak és megbocsájtani magunknak.

Ijesztő, hogy ha sikeres ez a „projekt” akkor egy sokkal jobb és boldogabb emberré válhatok. A boldogság igazán félelmetes.

A legnehezebb az egészben elfogadni, hogy könnyebb lesz!

Bosszant, hogy ezeket a gondolatokat a szerelmi életemen való gondolkodás szülte, mindig is bántott, hogy párkapcsolat nélkül kevésbé boldog az ember, hogy a kapcsolati státuszom ilyen nagy mértékben befolyásolja az életemet. De ez is az élet rendje.

Vigasztal, hogy a következő már az igazi lesz, és ezért megéri dolgozni magamon.