Munkavállalás idősek otthonában – Nem bántam meg!

Körülbelül egy hónapja az egyik közszereplő ismerősöm kiposztolt egy megható videót az idővonalára. Az ápoló átad egy különleges párnát egy 94 éves háborús veterán bácsinak, aki ott volt a normandiai partraszálláson. Mióta a felesége meghalt, az ő képével a párnáján alszik minden éjjel. Az idősotthon egyik ápolója készíttetett egy párnát, melyre rányomtatták az említett fényképet. A figyelmes gesztus után a hatás nem maradt el, a bácsi teljesen meghatódott. Azóta érik bennem ez a téma. 21 évesen egy idősotthonba pottyantott az ég. Egy évet dolgoztam ott, sok – a videóhoz hasonlóan megható – mély emléket kaptam, melyeket évek óta nem felejtettem el. Hadd ugorjak most picit vissza az időben! Milyen konkrét élmények érik ott nap mint nap az embert? 

Egy nénit hoznak a kórházból, akinek a karszalagján ennyi szerepel: 1917. Döbbenet. És én beszélgethetek vele, és nekem ajándékozza az egyik textilzsebkendőjét. Pár hét múlva felpattan az ágyból, tele van tettvággyal.

Egy mosolygós szemű siketnéma bácsi a város egyik legromantikusabb parkjában készült fényképeit mutatja meg nekem, amelyeken gyönyörű fiatal párként mosolyognak egymásra a feleségével. A felesége halála után a bácsi hosszú ideig a sír mellett akart aludni, a felesége aranyláncát pedig még a mai napig a nyakában hordja.

A demens feleséget a férj minden egyes nap odaadóan látogatja, s alaposan ellenőrzi, hogy elég apróra vágtam-e neki az uzsonnát.

Egy tudós bölcsessége, aki fiatalon elveszítette a feleségét és a kislányát: ,,Ha nem leszek is soha boldog, akkor is álmodok, szeretek, rajongok.”

A néni, aki nyomatékosan megkér, hogy tegezzem, és elmondja, hogy igazából csak viccből házasodott meg, mert már sokan szekálták. Jókat nevettünk együtt.

Egy szobában az egyik néni a maradék reggelit minden nap felaprítja, s szól, hogy ki ne dobjuk, mert a tyúkoknak jó lesz, a másik pedig éjjel felriad, mert nem főzött vacsorát az urának. 

A teljesen demens mérnök bácsi, aki szenvedélyének továbbra is hódol, nap mint nap mesteri módon szerel szét ajtót, ablakot, radiátort.

Egy néni, akivel az esti fogmosás után Kosztolányi Hajnali részegség c. versét hallgatjuk, és irodalomról filozofálunk.

Egy zenepedagógus, aki már csak az egyik kezét tudja felemelni, de abban is hangvilla van, és munkaidő után felkészít engem az egyetemi ének-zene alkalmassági vizsgámra 

… És befejezni sem tudnám, annyira sok érdekes és tanulságos emléket őrzök róluk. Egy teljesen más világ lenyomatai ezek az emberek. 

Egy szó, mint száz, idősotthonban dolgozni jó! Én töredelmesen bevallom, azóta sem éreztem magam olyan hasznosnak, mint akkor. Egyik munkámban sem. 

Nyilván vannak hátulütői, és szerintem nőként eltölteni ezen a pályán 10 évet egyenlő a teljes önfeláldozással minimum fizikai szinten (minden tiszteletem azoké, akiknek ez az élethivatásuk!), de a belekostolást bátran merem ajánlani! Hogyha esetleg adódott egy éved az egyetem előtt, passzív féléved van, nem tudod mit kezdj magaddal, vagy csak szeretnél elesett emberek gondozása által mással össze nem hasonlítható, életre szóló tapasztalatokat szerezni, akkor próbáld ki! Kemény a meló, de megéri! Az idősek nagyon örülnek a fiataloknak, a szociális intézmények pedig állandó munkaerőhiánnyal küzdenek, tehát szinte biztos, hogy tárt karokkal várnának. 

További cikkek: