Ne üljünk a langyos vízben! – Hová tűntek az igényeink?

Az igényeink eltévedtek valahol az éterben, mindig oda mennek, ahova nem kéne. Leadjuk itt-ott, megelégszünk amott, máshol meg már nem is keressük. Szörnyülködhetünk a megváltozott a világon, de azért ne felejtsük el, hogy mi is változunk:  mondanivaló nélkül beszélünk, szeretet nélkül “szeretkezünk”, éhség nélkül eszünk, valódi érdeklődés nélkül érdeklődünk, és végül csak háborgunk, alig teszünk. Na de a világ olyan, amilyenné mi, emberek tesszük, vagy pedig az ember olyan, amilyen a világ körülötte? Filozofikus eszmefuttatásokat befejezve, csapjunk bele a közepébe!

A biztonság igénye

Természetes, hogy senki sem akar fejveszett rohanni a ködös bizonytalanságba, de az ez elől való görcsös menekülés sem egészséges. Átlendültünk a ló túloldalára: olyannyira féltjük magunkat az átmeneti kellemetlenségektől és az ismeretlentől, hogy egy buborékban élünk. És létezik az a védőburok, ami már árt. Abból a burokból próbáljuk meglátni, megérteni és megváltani a világot, abból a burokból nem értjük, hogy miért nem változik semmi, hogy miért csak rosszabbodik; onnan kommunikálunk a külvilággal, onnan valljuk be cinikusan, hogy ezt lehet másképp kellett volna. Pedig csak ki kellene pukkasztani. A félreértések elkerülése végett: nekem is jó sok időmbe telt.

Ha legszívesebben otthagynád az egyetemet, mert úgy érzed, nem is érdekel, akkor lépj ki és kezdj hozzá valamihez, amit már nem fogsz időrablásnak érezni. Ha szakmát szeretnél váltani, tedd meg! Még akkor is, ha ezzel úgy érzed, ezzel kidobnál x évnyi tanulást az életedből. Ha fel szeretnél mondani, tedd meg! Ne légy az az ember, aki hosszú hónapokon, éveken át latolgatja, hogy másnap felmond – tettekre azonban sosem váltja ígéretét. Ha egy másik országban szeretnél új életet kezdeni, tedd meg függetlenül attól, kinek milyen véleménye van erről! Különben mindig ott fog lebegni a levegőben a “mi lett volna, ha”. Ha ki szeretnél lépni a már 6 éve tartó kapcsolatodból, tedd meg! A megszokás-kapcsolatnak semmi értelme. Igen, ezekben az esetekben ismét előről kell kezdeni mindent. De hidd el, semmi sem szolgálja jobban a javadat.

Ezért kell kilépni a kényelemközpontú világ(unk)ból

Az emberek többségére igaz, hogy nem szeret kockáztatni. Lehet inkább azt kellene mondani, hogy nincs igényünk a kockáztatásra. Be kell valljam, tényleg kényelmesebb a langyos vízben ülni, ugyanis se nem túl meleg, se nem túl hideg. Joggal tehetnénk fel a kérdést, hogy mégis miért változtassunk, ha pillanatnyilag pont megfelel. Az a víz nagyon gyorsan ki fog hűlni, ha semmit sem csinálunk vele, és az bizony nem lesz kellemes érzés. Akkor már csak arra fogunk tudni gondolni, hogy egyre hidegebb, egyre rosszabb, egyre kellemetlenebb, változtatni kellene – de már kezdünk hozzászokni. Észrevétlenül adaptálódtunk a nem jóhoz, önmagunk elméjét is becsapjuk, majd józanabb perceinkben – néha – a körülményeket okoljuk.

Változtatni kellene, nem pedig megelégedni, elfogadni, beletörődni, majd pampogni. Ha körülnézek magam körül, az emberek 60-70 százalékának ez az élete. Egy már szinte abnormális módon kényelemközpontú világot élünk minden szempontból. Engem mindig is lenyűgöztek azok az emberek, akik egyből megoldási alternatívákon kezdenek el agyalni, akik nem az “ez van” filozófia mentén élik életüket, és akik nem csak annyit csinálnak, hogy pont elég legyen, olyan pont elviselhető.

A “pont elég”  igénye

És ezzel el is érkeztem a lényeghez: tökéletes egyensúllyal lavírozunk a “pont elegek” között. Van olyan ismerősöm, akinek pont az a munkája, amit még épphogy elvisel. Van olyan barátnőm, aki pont annyira mer szeretni, ami még nem veszélyes. Láttam már embereket, akik csak annyit tettek bele egy kapcsolatba, hogy még pont életben maradjon. Vannak, akik csak annyira figyelnek egészségükre, hogy még pont ne legyen nagyobb egészségügyi baj belőle. Jómagam pedig, réges régen, annyira mozdultam ki a komfortzónámból, hogy még pont vissza tudjak menni.

Nesze neked, langyos víz!

További cikkek: