Nem érted, mi miért történik veled? – Végül összeáll majd a kép! Téma: Psziché

Sosem segítettek rajtam a sallangos klisék, a levegőbe dobált üres szavak vagy a Szabó Péter-féle maszlagok. Biztos van, akinek elég a „minden rendben lesz” típusú háromszavas üzenet, de nekem nem.

Az érettségi után kismillió kérdés és aggodalom kezdett el kavarogni a fejemben, a kapunyitási pánik rendesen arcon csapott. Hirtelen mindent megkérdőjeleztem magam körül, nem értettem, mi értelme a továbbtanulásnak, mi értelme a felesleges tölteléktárgyaknak. Igazából nem teljesen értettem azt sem, mit miért csinálok vagy hogy mi miért történik velem. És akkor megtaláltam Steve Jobs beszédét. Személyes történeteinek több értelmét láttam, mint a motivációs közhelyeknek.

Connecting the dots

Steve Jobs a Stanford Egyetemen tartott beszédet, melyben megfogalmazta a „connecting the dots” filozófiát, mely fiatal felnőttek ezreinek mutathat utat.

Momentumokat mesél az életéből, beszél örökbefogadásának körülményeiről, beszél arról, hogy hogyan hullott ki a főiskoláról, hogy hogyan csövezett a barátai koleszszobájájában, hogy milyennek találta a kalligráfia órákat. Elsőre értelmetlennek és összefüggéstelennek tűnhetnek az elmondottak – na és pontosan ez itt a lényeg!

Csak visszanézve érthetjük meg az életünket

Hiszen maga Steve Jobs sem értette, mi miért zajlik az életében úgy, ahogyan. Történnek velünk feleslegesnek és logikátlannak tűnő dolgok, de ezek valójában csak a jelenben látszanak annak. Előre tekintve nem érthetjük meg, mi miért történik, egyedül a múltba nézve állhat össze a kép. Tehát végül minden értelmet nyer, végül összepasszolnak a puzzle-darabok a fejünkben, de türelmesnek kell lennünk, amíg eljön ez az idő. Hinnünk kell benne, hogy a pontok valahogyan majd összekapcsolódnak a jövőben. „Valamiben muszáj hinned: istenben, a sorsban, az életben, a karmában, vagy bármi másban” – mondja bölcsen az Apple atyja.

Már most is megérthetünk ezt-azt

Szentül hiszem, hogy összeáll majd a kép, sőt! Azt hiszem, sok pont már most is kristálytisztán kapcsolódik az életemben. Miért szerettem bele valakibe, aki mellett annyi szörnyűséget kellett látnom? – Hogy megerősödjek, és végre felnyíljon a szemem. Miért hagytam fel az írással tizenévesen? – Hogy huszonévesen sziklaszilárd elköteleződéssel térhessek vissza hozzá. Miért unom halálra magamat az egyetemi óráimon? – Hogy legyen időm igazán nagy terveken agyalni a hátsó padban. Miért választottam egy hatéves egyetemi képzést? – (Valószínűleg a diákigazolvány nyújtotta kedvezmények miatt).

Na de, viccet félretéve! Persze, rengeteg minden megválaszolatlan még az én életemben is, de ez így természetes. Csak hinni kell magunkban és az adott pillanatban meghozott döntéseinkben, és azok végezetül elnyerik az értelmüket. Egy nap a hibáinkból tanulópénz, a pofára eséseinkből életlecke, az előrelépéseinkből önbizalom, a sikereinkből pedig további motiváció válik majd.