Pánik innen és túl – A pánikbetegség az új útitárs? Téma: Psziché

Arra gondoltam, hogy elolvasom az összes fellelhető netes irodalmat a témában, alaposan felkészülök, és a begyűjtött információkat egy nagy gombóccá gyúrva elétek tárom. De időközben rájöttem, hogy nem akarok még egy összeollózott szakszerű leírást, sem egy könyvszagú, távolinak ható jellemzést arról a betegségről, ami sokunknak átszövi a mindennapjait.

Ez nem egy minden pánikbeteg nevében tett nyilatkozat

Nem állítom, hogy tudom, mit éreznek. Úgy gondolom, mindenkinél, minden roham más – még ha a tünetek sok esetben egyeznek is. Univerzális tanácsom nincs, de talán segítek azzal, ha hagyom, hogy beleláss a „pánikbetegnek titulált” fejembe.

Amikor először mondtam egy barátnőmnek, az volt az első mondata, hogy kb. minden második emberre rásütik, hogy pánikbeteg, és nem kell ezt olyan komolyan venni. „Divatbetegség” – ezt a szót használta. Kemény megfogalmazás. Sőt, kifejezetten rideg, de rávilágít arra, amivel igenis foglalkozni kell: a pánikbetegség egyre több embert, egyre több fiatalt érint. A külső és belső elvárások az egekben, daráljuk a mindennapokat, hajszoljuk az egyensúlyt, aztán csodálkozunk, ha visít a testünk, hogy álljunk már le egy kicsit. Divathóbortok valóban vannak, de ez nem egy táska, amit csak úgy felvesz az ember, hogy menő legyen és beleilljen a csordába.

Robbanás a fejben

Idézz fel egy eseményt az életedben, amikor nagyon izgultál, pontosabban szorongtál: egy fontos vizsgát, nyilvánosan megtartott beszédet vagy akár az első repülést. Mindenkinek más üti ki a biztosítékot, tudom, de azt leszögezhetjük, hogy nem ritka, hogy napokig szorongunk egy-egy ilyen esemény előtt. Milyen lenne, ha ezeket az átszorongott pillanatokat egy csokorba gyűjtenénk?

Egy pánik roham, több hónapnyi elnyomott intenzív szorongás kirobbanása. Robbanás a fejben. Megszűnik a világ, csak én létezem és a félelem. Szó szerint nem kapok levegőt. Próbálok menekülni, de szétesem. Nem tudok tisztán gondolkodni. Teljesen ural a rettegés. Nem írom le a folytatást, mert nem lehet. Végtelen percek múlva elmúlik az egész, én meg olyan leszek, mint egy mosott zokni. Használhatatlan, plöttyedt textil, minden erő és tartás nélkül. (Itt jegyezném meg, hogy aki szerint ez egy túldimenzionált divatbetegség, azt most küldtem el fejben egy melegebb éghajlatra, természetesen egyutas jeggyel.)

Egy pánikroham a test válasza arra, hogy pont leszartad nem foglalkoztál semmivel, csak meneteltél, mert ez volt célszerű egy élethelyzetben. Ennél jobban a szervezeted már nem tud könyörögni a lassításért. És ez jó: ez egy goromba, félreérthetetlen visszajelzés. De kérlek, figyelj rá! Ne kapkodd be a szorongásoldót, ne gurítsd le a következő pohár piát, ne tekerd a következő cigit, hogy majd attól úgyis jobb lesz. Nem lesz.

A mindennapjaim élhetőek és jóval kevesebb rohamom van már, mint pár éve. Nyilván nem ezzel a sztorival kezdek minden új ismerősömnél, de büszke pánikbeteg vagyok és nem hiszem, hogy lenne mit szégyellnem emiatt. Büszke vagyok, mert lassan, de biztosan meg tudom szelídíteni az útitársamat. Az is tény, hogy ebben komoly segítséget kaptam és ezt egy másik kulcsnak érzem. Merjünk segítséget kérni a megfelelő szakembertől! Az agyturkásznak nevezett pszichológus nem fog az agyadban turkálni, azonban – ha jó szakembert választasz – ítélkezés nélkül figyelni fog rád. Nem fog megváltoztatni, csak segít, hogy meglásd, mi van a hátizsákodban. Persze, ha valamit ki kell venni és le kell tenni, mert felesleges teher, abban is segít. Figyel, hogy gyógyulhassunk, és épít, hogy növekedjünk – ez pedig csak jó irányba terelhet, azt hiszem.

Kedves „külsős” olvasó!

Ha Neked még sosem volt pánikrohamod, áldd az eget érte és kérlek, légy megértő azokkal, akik ezzel küzdenek! Ha a társad néz szembe vele, ne légy bosszús, bár elhiszem, hogy a tehetetlenség ijesztő. Hagyd, hogy tomboljon bennünk ez a hurrikán, hagyd, hogy összetörjön, hagyd, hogy kipréseljen. Utána takarj be, szeress csendben és ne kérdezgesd, hogy ez mi a franc volt. Elmondjuk, ha úgy érezzük, beszélni akarunk róla. Ja, és ha azt mondogatod, hogy „nyugi” az sem segít. A higgadt, erős tudatos társ, akibe kapaszkodhatunk egy zuhanás után mindennél többet jelent. A biztos pont, amit megragadhatunk, ha sodor az ár, életmentő lehet. Életmentő egy életveszélytelen, kíméletlen helyzetben.