PLUSZ löket az egyetemre Téma: Karrier

Nemrég, „vén” másodéves egyetemistaként nosztalgiáztunk pár ismerősömmel arról, hogyan is éltük meg ezt az első évünket az egyetemen. Általános érzéseink voltak a bizonytalanság, az, hogy szinte kapkodunk a lehetőségek, az újdonságok után, de sokszor nyúltunk félre, vagy nem tudtunk megfelelően priorizálni. Többünk életében először kollégista is lett, új városba költözött, az egész élete felfordult, és bizony sok minden volt, amit már tapasztaltabban, igazi „egyetemista” fejjel másképp csinálnánk. Egyben azonban egyetértettünk: fogalmunk sem volt, mi vár ránk.

Pontosabban: nem mindannyiunknak volt. Gimnáziumban egy érzelmileg nehéz év után, nyári kikapcsolódást keresve bukkantam rá a Középiskolások Szabadegyetemére, mely azután szerves részévé vált az életemnek. Nem csupán az az egy hét, amit aktív pályaorientációval töltöttünk, hanem azt követően az évközi programok, lehetőségek és persze az ott megismert és a szívemhez nőtt emberek voltak azok, akik segítették a döntéseimet, de ami a legfontosabb, informáltak. Szerintem az ember sokkal komfortosabban érzi magát egy helyzetben, amit ismerni vél, vagy legalábbis tudja, mire számíthat, és nem a sötétben tapogatózva kell keresnie a helyes irányt egy végtelennek tűnő labirintusban. Az ember azt hinné, hogy miután meghozta addigi élete – feltehetőleg – legnehezebb döntését, kicsit kifújhatja magát, és innentől sínen lesz.

Nos, nem egészen. A bevezetőben említett bizonytalanság és körülményváltozások egytől-egyig kikerülhetetlen dolgok, amikhez a friss egyetemistáknak alkalmazkodniuk kell. Valakinek könnyebben, valakinek nehezebben megy ez. Ha mondjuk egyik testvér volt már egyetemista, vagy egy jóbarát, ismerős az adott helyre jár, máris könnyebben vehetik az emberek ezeket az akadályokat, de korántsem hiszem, hogy leültetik őket, és egy kiadós workshoppal kitanítják őket az egyetemi fortélyokra. Márpedig nekem ehhez volt szerencsém.

A gimnázium alatt megismert Szabadegyetem ugyanis nem csupán pályaorientál: a szervezők gondoltak egyet, és saját élményeikre alapozva úgy döntöttek, különválasztják a táborozókat. Utolsó évemet szabadegyetemistaként tehát nem a „nagy” táborban, hanem külön a mi igényeinkre szabott Szabadegyetem Pluszban töltöttem. Itt már egyfajta „egyetemfelkészítés” folyt, de nem csupán a beadandó írás praktikáira, az egyetem felépítésére, vagy éppen az időmenedzsmentre építettek workshopokat, hanem a CV, azaz önéletrajzírás, a munka világa és az előadói technikák is szóba kerültek. Ha azonban egy dolgot kellene kiemelnem, ami a legtöbbet segített még annyi szabadegyetem-nyár után is, az a személyes mentorálás: Gábor, a mentorom eddig is rengeteg mindenben segített, most viszont a technikai dolgokon túl nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy legyenek terveim, céljaim, legyek tisztában a határaimmal és az erősségeimmel, a prioritásaimmal. A tábornak van egy erős önismereti célja is, hiszen ha minden megváltozik körülötted, igazán csak egy dologba kapaszkodhatsz: magadba.

Nem mondom azt, hogy minden úgy ment utána, mint a karikacsapás: de abban biztos vagyok, hogy a Plusznak köszönhetően kaptam egy hatalmas lendületet, ami segített végigvinni az első évemet, azzal a megnyugtató tudattal, hogy mindig van kihez – illetve kikhez – fordulnom. Számomra természetes volt, hogy ezt a rengeteg segítséget, amit kaptam tőlük, én magam is visszaadom: így termelődünk ki mi, a Szabadegyetem szervezői is, olyan lelkes egyetemista önkéntesekből, akik tudnak és szeretnének segíteni az egyetemen előtt állókon, ennyivel is megkönnyítve a továbbtanulásukat – arról nem is beszélve, hogy a nyaraim legszórakoztatóbb heteit köszönhettem a tábornak. Egyszóval, ha kell egy plusz löket, tudok egy fantasztikus helyet, ahol ezt megkaphatod.