Segítség az álláskeresésben és a pályaválasztásban II. rész – Mi leszel, ha nagy leszel? Téma: Karrier

Az előző cikk kapcsán rengeteg kérdést kaptam, amit ezúton is köszönök, igyekszem mindenkinek válaszolni, amint időm engedi.

Az általatok küldött e-mailek megerősített abban, hogy rengetegen vagyunk, akik a mai napig nem tudnak válaszolni a gyerekkorunkban oly sokszor hallott: „Mi leszel, ha nagy leszel?” című kérdésre.

A mostani cikket éppen ezért ennek a témának szeretném szentelni, hátha tudok segíteni.

Gyerekként még mindannyian  tűzoltók, balerinák, színésznők esetleg vadakat terelő juhászok szerettünk volna lenni (én sokáig ingadoztam a kukásautó-vezető és a színésznő között). Tinédzser és fiatal felnőtt korunkra ezek a tervek valamivel világosabbak lesznek és belátjuk, hogy bármennyire is szeretnénk olimpia bajnok jégtáncosok lenni, ha még jégkorcsolya sem volt soha a lábunkon, ez bizony nem fog megvalósulni.

Itt jön az a része az életünknek, amikor már elvárják tőlünk, hogy faktot, egyetemet, szakmát válasszunk. Felmerül azonban a kérdés, hogy egy 16-18 évestől mennyire reális elvárás, hogy előre tudja, hogy mivel akar a következő 50 évében foglalkozni? Ez a felállás ugyanígy érvényes lehet az egyetemisták esetében is, akik egyetem alatt, vagy után jönnek rá, hogy mégsem ez az, amit egy életen át akarnak csinálni.

Mit lehet tenni ilyenkor?

Egy életen át dolgozni egy olyan területen, amit nem érzel igazán a magadénak, vagy gondolni egy nagyot, és teljesen másba vágni azt a bizonyos fejszét? Recruiterként és mediátorként is mindenképpen az utóbbit javasolnám. Karrierem során sok olyan emberrel találkoztam, akik „kényszerből” maradtak egy olyan területen, amit nem szerettek igazán, éppen emiatt sosem voltak benne igazán jók. Az életed legalább harmadát, de inkább a felét munkával töltöd, ezért mindenképpen gondold végig, hogy megéri-e napi 8 órát tölteni valami olyannal, amit kicsit sem szeretsz. Sokszor előjön az a kérdés is, hogy 27-35 évesen is érdemes-e még belevágni a pályaváltásba, amire én szintén igennel válaszolnék. 35 évesen is még legalább 25 évet fogsz ugyanezzel a munkakörrel tölteni, gondold át, hogy mi éri meg jobban! Természetesen ilyenkor már az anyagiak is nagyban szerepet játszanak, fontos és nehezebb a mérlegelés.

A családi/ társadalmi elvárások

Nem egy olyan barátom van, akik azért választották azt a pályát, amin épp vannak, mert erős volt a szülői/társadalmi presszió. Volt, aki cukrász szeretett volna lenni, viszont a családja mindenképp szerette volna, ha végre lesz egy diplomás a családban, így elment közgazdásznak. Szereti? Nem. Megcsömörlött két év után? Igen. Több ismerősömnél is előfordult a klasszik „orvos a családban” élethelyzet, amikor a gyerek azért megy orvosira, mert a szülők is azok. Mindegy, hogy ő a vér látványát sem bírja, esetleg teljesen mást szeretne csinálni, a tradíció az tradíció. Egyikük sem fejezte be az orvosi egyetemet. Természetesen rengeteg jó példát is látok magam körül, amikor a szülők és a gyerekek vágyai is hasonló irányba mennek, ez egy szerencsés helyzet.

Egyetemre menni vagy nem menni?

Pályaválasztásnál az első lépcső, amit fel kell mérnünk, az a mi saját képességünk. Reál vs. humán? Egyetem vs. szakma? Teljesen mindegy, hogy te egy nagyszerű asztalos vagy agysebész vagy, nem ezen fog múlni, hogy mennyire vagy EMBER, mennyire vagy jó ember. Rengeteg csodaszép szakma van a világon, nem kell mindenkinek diplomásnak lennie, arról nem beszélve, hogy szerintem ma már a legtöbb diploma bőven túl van értékelve. Semmitől sem leszel kevesebb, ha nem végzel egyetemet, sőt. Bill Gates, Steve Jobs, Mark Zuckerberg, Coco Chanel és Ralph Lauren is mind diploma nélkül tettek szert a hírnevükre és a vagyonukra.

Természetesen emellett még rengeteg minden van, ami befolyásolja a pályaválasztásunkat, ilyen például az önismeret.