Szívemben Született Afrika III. rész – Jól segíteni

Mélységesen hiszek abban, hogy mindenki egyenlő, és mindenkinek egyenlő esélyek kellenének. Hogy egyszerűen nem kerülhet valaki rossz helyzetbe amiatt, hogy hová született. Amikor eldöntöttem, hogy segíteni szeretnék Manafwában, tudtam, hogy amennyire csak lehet, szeretném az embereket, a kultúrájukat, a tradícióikat, a vágyaikat és a kihívásaikat megismerni, és ezáltal megérteni. Abban hiszek, hogy a valódi segítségnyújtásnál soha nem a kutatások és elméletek kell kijelöljék az irányt, hanem a közösség problémái és álmai.

Bizalom és biztonság

Ahogy egyre több és több időt töltöttem ott, az emberek a bizalmukba fogadtak. Meghívtak az otthonaikba és megosztották velem a történeteiket. Együtt sírtunk, együtt nevettünk, és ahogy haladtunk előre, meghallgattam sok-sok álmot, és volt, aki rámutatott egy őt érintő problémára. Aztán ahogy haladtunk tovább, találkoztam valakivel, aki még messzebbre mutatott. Ezeknek a találkozásoknak, meghallgatott álmoknak és problémáknak a nyomán jöttek létre – és fejlődnek mind a mai napig – azok a programok, amiket immár civil szervezetként végzünk a csapatommal.

Az emberek azt feltételezik, hogy az érzés, amit a manafwaiak iránt érzek, az a sajnálat. Ez egy téves feltételezés, hiszen habár materiális értelemben az ott élő emberek a legszegényebbek, akikkel valaha találkoztam, de elmondhatatlanul gazdagok a szívükben. Nagyon sokat tanulok tőlük és igazán megtisztelőnek érzem, hogy azért dolgozok, hogy nekik segíthessek.

Mi a jó segítség?

Nem hiszem, hogy az a jó segítség, ami függőséget alakít ki a segítő és a megsegített között, hiszen akkor nem a szegénységtől és a körülményeitől függ, hanem attól, akitől a támogatás érkezik. Én abban hiszek – és eszerint alakítom a szervezet tevékenységét is –, hogy olyan segítséget nyújtsunk, ami képességet ad arra, hogy saját maguk terelhessék az életüket egy jobb irányba. Nagyon ritkán vagy talán még soha nem láttam embereket annyira hálásnak lenni azokért a lehetőségekért, amiket kaptak, mint ők.

Omladozó falak, szörnyű körülmények

A megismerkedésünkkor a gyerekek ingyenes oktatás híján nem tudtak iskolába járni. Manafwában a tanulás luxusnak számít, és a legtöbb családban még az is nehézséget okozott, hogy ne haljanak éhen a gyerekek, nemhogy az, hogy iskolai tandíjat fizessenek. Ezeknek a gyerekeknek akkor nem az volt a kérdés, hogy naponta hány étkezésük legyen,  háromszor vagy ötször egyenek-e, hiszen összesen heti három-négy alkalommal jutottak élelmiszerhez, akkor sem túl tápanyagban gazdaghoz.

Csak az az egy ruhájuk volt, amit mindig viseltek, és többnyire cafatokban lógott rajtuk. A többségüknek soha nem volt egyetlen egy játéka sem, soha nem látta őket orvos vagy kaptak gyógyszert bármilyen panaszukra. Akkoriban az iskola épülete annyira rossz állapotban volt, hogy életveszélyes volt benne órákat tartani, mert minden túlzás nélkül mondom, hogy egy nagyobb szélben mozogtak a falai. Elborzasztott, amit ott láttam, ahogy a gyerekek a földön ülve, zsúfolódva próbáltak tanulni; éhesek voltak, koszosak, köztük nagyon sokan betegek.

Csillapíthatatlan tudásvágy a gyerkőcök szemében

De valami más is feltűnt. Az, hogy hihetetlen nagy tudásszomj van bennük, nagyon nagy alázat és szorgalom. Kiváltságosnak érzik magukat, ha tanulhatnak, és mindent megtesznek, hogy jó eredményeket érjenek el. Szerettem volna segíteni, így a csapatommal úgy döntöttünk, belevágunk egy iskolaépítési projektbe. Egy olyan iskolát álmodtunk meg, ahol a gyerekek biztonságban, jó körülmények között tanulhatnak és játszhatnak, és ahol lehetőségük van a minden gyereket megillető boldog gyermekkor megélésére. Tavaly januárban fel is épült az iskola alapja, amit azóta is folyamatosan fejlesztünk.

Hiszünk abban, hogy minden gyermeknek jár a boldog, biztonságos gyerekkor, az oktatás és az esély egy jó életre. Így az iskolaépítéssel egy időben elindítottuk a gyermektámogatási programunkat is, amely keretében magyar támogatók válhatnak egy-egy általuk kiválasztott gyerkőc jelképes örökbefogadó szülőjévé, és havi rendszerességű adományukkal támogathatják, hogy tanulhasson.

Az afrikai nőknek is segítünk

A gyermekek mellett pedig a másik fő terület, ahol elkezdtem dolgozni és segíteni, az a manafwai nők és kamaszlányok megsegítése, az ő helyzetüknek a javítása. A nők helyzete az egész világon megoldandó problémákat teremt, viszont Afrikában igazán súlyos a helyzetük. Az afrikai nők vállát nagyon sok teher nyomja, de kevés a lehetőségük, viszont nagyon nagy a potenciál bennük.

Elindítottam egy programot, amely kifejezetten a nőkkel foglalkozik, az ő helyzetükön szeretne javítani. Ez a program már lassan három éve zajlik, és tavaly januártól már egy fantasztikus csapattal, civil szervezetként folytatjuk a munkát. Idén februárban indult útjára a „84 nap” elnevezésű projektünk, amelynek programjai olyan témákkal foglalkoznak, amelyekkel már eddig is dolgoztunk, vagy elkezdtünk dolgozni. A teljesség igénye nélkül: menstruációs szegénység, „period shaming”, családon belüli- és szexuális erőszak, gyermekházasság és leányanyaság, a lányok és az oktatás helyzete.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért választottuk a főleg a menstruációs szegénységre reflektáló „84 nap” elnevezést egy ilyen szerteágazó programnak? A válasz egyszerű: hiszünk abban, hogy a fentiekben felsorolt problémák nagyon sok esetben közös tőről fakadnak, és nem tudunk az egyik területen segíteni úgy, hogy egy másikat figyelmen kívül hagyunk. A munkánk egyik legfontosabb alapelve mindig is az volt, hogy összetett problémára összetett megoldást kell kínálni.

Hiszünk abban, hogy tabukat le kell dönteni, a stigmatizálást fel kell számolni, és meg kell teremtenünk azt a békés, biztonságos, bátorító közeget, ahol ezek a fantasztikus, okos és bátor lányok és nők nem élnek többé félelemben. Nem lesznek többé kiszolgáltatottak, nem járnak leszegett fejjel, hanem megérzik és elhiszik a bennük rejlő képességet és végtelen lehetőséget arra, hogy a hozzájuk méltó életet élhessék.

Megszületett szívemben Afrika

Néha megállok, hogy visszatekintsek arra az útra, ami mögöttem és most már a csapat mögött áll. Megdöbbentő, hogy milyen izgalmakkal teli kanyargós út vezetett idáig, és szinte elképzelni sem tudom, hogy mennyi minden áll még előttünk. Van, hogy nehéz, de nem aggódom. Kétség sem fér hozzá, hogy ez az én utam, és sosem fogom elfelejteni, amikor az első utam alkalmával az egyik helyi férfi azt mondta nekem: „Zsófi, te nem Afrikában születtél, de a szívedben megszületett Afrika.” 

Azt kívánom neked kedves olvasó, hogy engedd, hogy a te szívedben is megszülessen az, ami miatt nap mint nap úgy érzed, hogy „na igen! Ezért érdemes!”. Amikor pedig megszületett, akkor ne hagyd, hogy bárki vagy bármi eltántorítson attól, hogy megvalósítsd az álmodat.

További cikkek: