Tapasztalataim a felsőoktatásról (hatszáz kredit, két év párhuzamos képzés és számtalan vizsga után) Téma: Karrier

Kezdjük máris ezzel: igen, a felsőoktatásban eltöltött hetedik év is lehet kritikus. Nem igaz, hogy attól, hogy valaki régóta benne van valamiben, már rutinszerűen és magától értetődően teljesít sikerrel az adott területen. Igenis el lehet fáradni, ezt tapasztalatból mondom. 2013-ban politológián kezdtem az egyetemi karrierem, majd közigazgatás-szervezés szakon folytattam, a harmadik szakomat pedig joghallgatóként kezdtem el. Körülbelül hatszáz kredittel, két év párhuzamos képzéssel és ki tudja hány vizsgával a hátam mögött megfogalmazódott bennem néhány gondolat, ami mások számára is hasznos lehet.

A legfontosabb, hogy megfelelően válasszunk szakot

Először is, amikor belekezd valaki egy több éves egyetemi képzésbe, akkor mérlegelnie kell, hogy látja-e maga előtt, ahogy három vagy akár öt év múlva is azzal tölti az ünnepeket, azzal indítja a nyarakat, hogy stresszben van, készül, nyomasztja a felelősség terhe, elapadnak a szociális kapcsolatai, mert még a legkitartóbb barátait is újra és újra türelemre kell intenie. Nem mindig könnyű ennyire előre gondolkodni, általában, amikor belekezdünk valamibe, akkor az aktuális állapotból indulunk ki. Hány éves leszel három vagy öt év múlva, és hogy képzeled el egy átlagos napodat? Ezt fontos átgondolni a jelentkezés előtt.

A vizsgázás sosem lesz könnyű

Másodszor, ne legyenek „addigra már belejövök és gyerekjáték lesz” jellegű illúzióink. A százötvenedik vizsgádat is ugyanúgy meg kell szenvedni, mint a legelsőt, senki nem lesz tekintettel rá, hogy egyébként a maratonod harmincötödik kilométerét futod épp, vagy friss erővel kezdted az egészet. Persze lehetnek az évek során ismétlődő információk, de az ember azért igyekszik úgy válogatni, hogy lehetőség szerint új ismeretekkel gazdagodjon egy-egy képzés során.

Nem is önmagában az okoz nehézséget néha, hogy valamit megtanulj, inkább a tanév ciklusához nehezebb alkalmazkodni. Ahhoz, hogy a vizsga napjára toppon legyél, a vizsga előtti napokban mondj le mindent, amit csak lehet! Ülj a könyv fölött, amennyit csak bírsz! Persze ámíthatja magát az ember azzal, hogy majd szemeszter elején elkezdi, szépen beosztja, aztán „szorgalmas diáknak már ünnep a vizsga” – még az is lehet, hogy valakinek be is válik. Nekem sajnos nem vált be. Ha a nulláról kezdesz tanulni valamit, akkor könnyen lehet, hogy hetek vagy akár hónapok múlva úgy fogsz visszatérni az elvileg már elolvasott és kiemelt részekhez, mintha először látnád azokat. Tapasztalataim alapján sajnos nem lehet kikerülni a vizsga előtti néhány nap intenzív készülést, akkor sem, ha már csak ismételni szeretne olyankor az ember.

A levelező sem gyerekjáték

Nagy tévhit, hogy levelezőn végezni egy szakot jóval egyszerűbb. Nézőpont kérdése. Kevesebbet ülsz bent az egyetemen, cserébe sokkal több önfegyelmet igényel, hogy ugyanúgy végigvedd az anyagot, mintha muszáj lenne hétről hétre készülnöd. Vizsgán viszont jó eséllyel azon hallgatótársaid mellett fogsz ücsörögni a folyosón várakozva, akik nappali képzés keretében, „főállásban” foglalkoztak az anyaggal, és nem maguknak próbálták megfejteni, hogy mi mit jelent, nem csak a tömörített verziót kapják meg előadás formájában.

Elég frusztráló tud lenni, amikor látod, hogy ők esetenként kézzel dolgozták ki a tételeket, valószínűleg nálad jóval több időt szánva rá, de a vizsgán senkit nem fog érdekelni, hogy más körülmények között készültetek, hiszen te erre vállalkoztál. Félreértés ne essék, én is voltam nappalis, és tudom, hogy ott is szép számmal akadnak, akik a vizsga előtti napokban kezdenek ráeszmélni, hogy bele kéne nézni, miből mennek vizsgát tenni, de az ilyen stratégiával készülők azért rendre el is véreznek. Nem fogod két éjszaka alatt megérteni és megtanulni a kötelmi jogot, mert egyes részeiből két éjszaka alatt jó, ha néhány oldalt fel tudsz fogni. Szerencséd persze lehet, de hogy az életben mindig következetesen szerencséd legyen majd – azzal, hogy amit nem fogtál fel hallgató korodban, az nem is kerül soha eléd –, na, arra azért kevés az esély.

Összevetve még a nappalit és a levelezőt, nappalisként könnyebben megy az, ha hét és kilenc között van két órám, leüljek és tanulással töltsem. Levelezősként már valószínűleg van olyan dolog az életedben, amit emellett főállásban csinálsz, így könnyebben előfordul, hogy a tanulásra szánt óráid alatt lepkehálóval kell összefogdosnod a gondolataidat, és kényszeríteni kell magad, hogy „légyszi, légyszi, légyszi, most tényleg erre figyelj!”.

Az idő vasfoga bizony minket sem kímél

Az is nagy tévhit, hogy huszonöt évesen ugyanúgy végigtanulod majd a vizsga előtti éjszakát, ahogy az egyetemi karriered elején, aztán másfél óra alvás után bemész és megváltod a világot a feleletnél. Öregszünk, idővel már egyre jobban kell az alvás, nekem legalábbis biztosan.

Emellett szakonként előfordulhat az is, hogy tanulási stratégiát kell váltanod

Nálam most egyebek mellett épp ez ütött be és okozott az előző tanévemben egetrengető káoszt. Világéletemben büszke politológus leszek, és egyáltalán nem gondolom azt, hogy „büfészak” lett volna, de az első egyetemi szakomon kialakult tanulási stratégiám nem mindenhova elég. Egy köziges szakhoz még elég volt, jogon viszont nagyobb az anyagrész egy-egy vizsgára, ráadásul precízebben kérik számon, nem biztos, hogy akár két hét tanulás garanciát jelent arra, hogy bemegyek és sikerrel levizsgázok. Lesz, amiből kétszer két hét kell, lesz, amiből akár háromszor két hét.

Persze ezt sem könnyű megemészteni, és nem kudarcként megélni, de a cél egy bizonyos tudásszint elérése, ami másoknak lehet, hogy elsőre sikerül, neked viszont lehet, hogy háromszor annyi idő kell hozzá. Attól még a végén ugyanazon a szinten lesztek, ugyanúgy megkapod a diplomádat, és ugyanúgy próbálkozhatsz a gyakorlatban talpon maradni. Sőt, mivel a többször átismételt anyag nagyobb eséllyel marad a fejedben hosszabb távra, ezért talán még eredményesebben is tudod majd előhívni, ha kell. Ne szégyelljünk időt adni magunknak arra, ami nehezebben megy!

Mindennek ellenére mégis csak ajánlani tudom

Végezetül, a „túlképzett leszel mindenhova, minek annyi papír” jellegű véleményeket el kell engedni. Mindenki azt csinál az idejével, pénzével, energiájával, amit akar. Az egyetem szerintem jó befektetés, mert nem csak tudást ad, hanem élményeket, sikereket, kapcsolati hálót és szellemi életerőt is. Persze intézményenként, személyenként eltérőek a benyomások, de ha valakinek segítenek az itt leírtak a számára ideális döntés meghozatalában, akkor már megérte nyilvánosan számot vetnem az elmúlt évekről.

Mindenkinek sok sikert kívánok, aki bármiféle képzésre adná a fejét a közeljövőben!