Te jó ég! Ezek mind az én kacatjaim?! – Egy rendszerezés tanulságai Téma: Énidő

A vizsgaidőszak rohanása és fejvesztettsége után tudtam, hogy az első dolgom lesz a környezetemet rendbe tenni. Ilyenkor maximum arra van erőm, hogy a jegyzeteimet a jegyzetek közé, ruháimat a ruháim közé tegyem, de amúgy egy totális káosz ilyenkor az életterem még akkor is, ha minden a helyén van és kulturáltan eltéve. De valahogy mégsem. Valahogy csak gyűlnek a dolgok és nincs rendszer benne. Azt éreztem, hogy ez lassan a fejemre nő. Hogy gyűjtöm a dolgokat, beteszem őket a helyükre, de nem érzem kényelmesnek ezt. Ez vezetett oda, hogy kicsit körbenézzek a témában.

El lehet indulni

Ma már szerencsére nem egy könyv vagy blog van a témában, hogy miképpen is lehet rendezett, letisztult környezetet kialakítani magunk körül. Ezek közül néhány ,,csupán” a rendszerezés, rendrakás témájára terjed ki, de akár a minimalizmus irányába is elindulhatunk. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a lehető legkevesebb dolognak adjunk teret az életünk, viszont olyanoknak, amelyek tényleg hasznosak és boldoggá tesznek, amelyek pedig ezeknek a kritériumoknak nem felelnek meg, azoknak menniük kell. Nem gondolnám magamról, hogy valaha is minimalista leszek, ahhoz túlságosan nagy gyűjtögető vagyok, de az utóbbi hónapok, évek során már annyi tárgy felhalmozódott köröttem, hogy tudtam, most ez kell nekem.

Az első lépések

Erre a témára is igaz, hogy minden kezdet nehéz. Nekem a lehető legnagyobb gondot az okozta, hogy neki kell állni. Annyira áthatolhatatlannak tűnt ez a sok tárgy, hogy egész egyszerűen a mennyisége riasztott el. De nem volt mese, tudtam, ha nem kezdem el, sosem lesz vége, ezért rászántam magam és nekilódultam. Azt tudtam, hogy egyszerre nem fogok mindent megcsinálni, ezért kijelöltem a legfontosabb területet, a munkaasztalomat és környékét. Ez az íróasztalon túl két kisebb kinyitható szekrényt és egy ,,mindenes” fiókot jelent. Sejtettem, hogy ez utóbbival meggyűlik majd a bajom.

A procedúra

Azt a megoldást választottam, hogy elkezdem az egyik szekrénynél, kipakolok mindent, válogatok és ami kell megy vissza, ami nem az két kupacba, ajándék és szemét közé lesz téve. Aztán a másik szekrény, íróasztal és fiók. Ez így leírva sem sok, fizikai térben pedig tényleg minimális helyet foglal el, de attól a sok felesleges dologtól, ami ezekből előkerült, alsó hangon leesett az állam! Mire végeztem egy nagy zacskó gyúlt össze elajándékozásra szánt holmikból és két nagy szemeteszsák szemét. Hihetetlen! Mindez törött vagy használhatatlan kacatok, régi papírok és olyan dolgok, amelyek már tényleg semmire nem jók, csak őrizgettem őket. Pl. színes, egyszerhasználatos papír karszalagok, amelyeket azért tartottam meg, mert emléknek szántam a bulikról. De mellettük megtartottam a jegyeket is. Az előbbiek az évek alatt majdnem teljesen elkoptak, ezért menniük kellett, mert semmit nem jelentettek már. A jegyek természetesen megmaradtak, mert ezekhez valódi élmények kötődnek.

Mik voltak a buktatók?

A fent említett karszalagok majdnem megtartásra kerültek, viszont rá kellett jönnöm, hogy ma már nem jelentenek semmit. Ha ezek után megtartom őket, akkor mindent meg kéne. Ezért azokat a tárgyakat, melyekhez most is felidézhető és erős emlékeim kötődnek nyilván megtartom, de nem lehet mindent, amiről bármi eszembe jut. Azt kellett tudatosítanom, hogy a tárggyal együtt nem dobom ki az emléket is. A másik fontos tanulság pedig, hogy csak ezért sem marad valami, mert az valaki számomra fontos személytől kaptam. Ez nem tiszteletlenség a másik személye felé, egész egyszerűen a tárgyat magát minősítettem a jelenlegi életemre vonatkozóan, nem az ajándékozót. Úgy gondolom ezeket szem előtt tartva mindenki egy kicsit nagyobb tudatossággal állhat neki környezete rendbe tételéhez. Én is ezzel a tudással felvértezve haladok majd töretlenül!