Titeket is érint a sorozatfüggőség?

A mai világban a többség sajnos már nem a könyvsorozatokban mélyed el.  Veletek is megtörtént már, hogy egy nap alatt megnéztetek egy egész évadot? Hogy elterveztétek a napotokat, de végül mégis egy sorozat mellett kötöttetek ki? Hogy meg szerettétek volna jutalmazni magatokat egy résszel, de véletlenül öt lett belőle? Számoltátok már ki, hogy hány nap van a vizsgákig, hogy biztosan be tudjátok fejezni a sorozatotokat? Én igen, sőt még úgy is, hogy rosszul számoltam ki. Ideje beszélnünk a sorozatfüggőségről.

Így lettem függő

Miért nem tudtam szünetet tartani?  Mert rátaláltam egy olyan történetre, amit mindenáron végig akartam nézni. Később jöttem csak rá, hogy azért tudott ennyire magával ragadni, mert egy-egy karaktere olyan érzéseket közvetített, melyekben a saját gondolataimat ismertem fel. Bele tudtam élni magam a szereplők helyébe, és volt, hogy ez segített feldolgozni a múltbeli sérüléseimet. Például nemrég végignéztem egy sorozatot – kétszer is –, ami egy lány tánc iránt táplált szenvedélyéről szól. Egy sérülés elvette az álmait, pont úgy, ahogyan anno az enyémeket is. Nem feltétlenül kellett, hogy teljesen egyezzen a történet, elég volt egy jelenet vagy egy betétdal, hogy azonosulni tudjak a szereplővel. Sorozatfüggő volnék?

Vannak előnyei

Ha az is vagyok, nem bánom teljesen, hiszen lássuk be: a sorozatfüggőségnek előnyei is vannak. Olcsóbb, mint egy pszichológus, persze azért ugyanazt a hatást nem várhatjuk tőle. Mégis teret ad arra, hogy szembenézzünk az érzéseinkkel. A sorozatoknak köszönhetően gyakran léptem tovább olyan dolgokon, amik épp aggasztottak. A sorozatoknak sikerült szavakba önteniük azt, amit nekem addig nem sikerült.

Megemlítendő még, hogy a sorozatnézés az egyik legkényelmesebb módja a nyelvtanulásnak. Nagyon sokat segítenek az angolomon, hiszen minden részt eredeti nyelven nézek, angol felirattal. Javul a szókincsem, a nyelvtanom, de már mások előtt is szívesebben és bátrabban szólalok meg angolul.

A sorozatfüggőség mégis egy káros szenvedély

Hiába vannak előnyei, a sorozatfüggőség végső soron akkor is egy káros szenvedély marad. Gyakran begubózunk a szobánkba ahelyett, hogy a barátainknál keresnénk a vigaszt. Egyedül érezzük magunkat tőle, hiszen nem a társas kapcsolatainkat ápoljuk.

Ráadásul egy sorozat sem egyenlő a valósággal. Sok túlzással találkozunk bennük, olykor ezek hatására pedig irreális elvárásokat állítunk fel az élettel kapcsolatban is. A valóságban nem létezik sem Derek Shepherd, sem Ted Mosby, de még csak Jack Pearson sem.

A sorozatok befolyásolnak és elbizonytalanítanak minket egy-egy döntésünkben, pedig azokat semmiképp sem egy kitalált történet miatt kellene meghoznunk.

Összességében tehát elmondható, hogy szólnak érvek a sorozatok mellett és ellen is. Kíváncsi vagyok, szerintetek vajon merre dől a mérleg?

További cikkek: