A hangerőn túl – Mit tanultam a zenekari munka során? Téma: Énidő

Bármilyen kreatív tevékenységet művelni hihetetlen élmény. Létrehozni valamit, alakítani, formálni, nézni ahogyan változik és eléri végleges formáját (ha van ilyen egyáltalán). Természetesen minden művészeti ágat egyenlően értékesnek tartok, de számomra a zene ad a legtöbbet. Nem erről szeretnék beszélni, ezt nem is lehet szavakba önteni. Azonban van a zenélésnek egy szervezett formája, amit úgy neveznek: zenekar. Most öt olyan területet, készséget szeretnék ismertetni veletek, amiben érezhetően fejlődtem a zenekari munka miatt.

Törekvés a legjobbra

A művész ül hangszerrel a kezében és egyszer csak megszállja egy isteni sugallat, majd mintha egy felsőbb erő vezetné a kezét, megírja egy levegőre az évezred rock dalát. Nos, lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, de ilyet még nem tapasztaltam. A nótákért küzdeni kell, hogy olyanná váljanak, amilyennek megálmodtuk őket. Nem szabad megalkudni, törekedni kell arra, hogy a lehető legjobbra formáljuk. Ha még nem érzed elég jónak, ne dobd el, hanem dolgozz rajta! Ez nagy tanulság volt számomra, hogy ne adjak ki félkész munkát a kezeim közül, hanem célozzam be a maximumra.

Kreativitás

Triviálisnak tűnhet, de aki bármilyen alkotótevékenységet végez, megerősítheti, hogy a kreativitás határait hihetetlenül ki lehet tolni. Ahogy gyűlik az inspiráció, ötlet, egyre inkább nyílnak meg az új lehetőségek. Amikor születik a kezeink között valami olyan, amit korábban elképzelhetetlennek tartottunk, az elképesztő érzés! És mindig be kell vállalni. Ha van egy jó ötleted, ne tartsd magadban! Nem fog minden bejönni, de egy próbát bármi megér. Ezért vagytok ott, úgyhogy adjatok neki egy esélyt!

Precizitás

Az naptárban és a gitáron is. Az öt óra, az öt óra, de maximum öt óra tíz. Az egyik legnagyobb kiszúrás, ha nem tiszteljük egymás idejét. A legkevesebb, hogy igyekszünk precízen állni a közös munkához. Ugyanez igaz arra, hogy a próba nem az egyéni gyakorlás ideje. Mindenkinek bele kell tennie egyénileg, otthon a munkát és nem az együtt töltött időből elvenni. Ha valaki kilóg a sorból, mert nem olyan minőségben végzi a dolgát, mint a többiek, az mindenhol súlyos elbírálás alá esik, de a kreatív munka különösen érzékeny erre. Szóval, ha valamit közösen szeretnénk létrehozni (a zenétől függetlenül is), ahhoz elengedhetetlen a komoly és pontos hozzáállás.

Csapatmunka

Szintén egyértelműnek tűnhet, de az igazi jelentőségét akkor ismerjük meg, amikor többet dolgozunk, mint a többiek vagy valamilyen konfliktus van és dönteni kell. Ez egy csoportos műfaj, amiben kompromisszumokat kell kötni. Nem megalkudni, hanem a másik véleményét, nézőpontját is figyelembe véve alakítani a közös produktumon. És persze a terheknek is egyenlően kell eloszlaniuk. Ha valaki érezhetően többet tesz bele (akár energia, pénz vagy idő szempontjából), az hamar kibillenti az egyensúlyt. A legfontosabb, ha bármi para van, azt mihamarabb le kell ülni kitárgyalni és őszintén kommunikálni a véleményünket. Ezt pedig nyugodtan átvihetjük az életünk bármely más területére is.

Bizalom

A legnagyobb tanulságul azt emelem át a mindennapokba, hogyha valakivel szabad akaratomból együtt dolgozok, akkor bíznom kell abban, hogy ő is annyira szívügyének tekinti a célunkat, mint én. Ha ez a bizalom hiányzik, akkor mindenben a hibát és a konfliktust fogom keresni. De ha ott a tudat, hogy ő is velem együtt, egy irányba tolja a szekeret, akkor máris más a helyzet. Akkor tudom, hogy a legjobbakat akarjuk mindannyian, csak más utakon, de cél közös. Ez mindennek az alapja, enélkül nem fog menni.