Milyen kérdéseket kaphatsz egy állásinterjún? – A HR-es válaszol

Cikkünkben a gyakran feltett állásinterjú kérdések nyomába eredünk, hogy megkönnyíthessük az elhelyezkedést. Segítségünkre lesz Z. Márton, HR-es, aki a belsősként meséli el, milyen sémákra épül fel egy hétköznapi állásinterjú.

Mi célt szolgálnak az interjúkérdések?

„Magától értetődő módon az állásinterjún feltett kérdések azt a célt szolgálják, hogy a felvételiztető eldöntse a jelöltről, hogy alkalmas-e az adott pozíció betöltésére és arra, hogy a céges kultúra részévé váljon, vagy sem” – meséli Márton, toborzó és HR szakértő. Elmondása szerint egyértelmű sémákra ugyan nem osztható fel egy állásinterjú sem, de a meghallgatáson feltett kérdések hellyel-közzel azért besorolhatóak 3 csoportba. Véleménye szerint, ha megértjük, hogy mit és miért kérdeznek az interjúztatók, akkor sikeresebben szerepelhetünk.

Az első csoport, az alapvető állásinterjú kérdések

Az szinte biztos, hogy a tanulmányaidra és az előzetes munkatapasztalataidra vonatkozó kérdéseket nem kerülheted el. Megkérhetnek, hogy mesélj az előző munkádról vagy hogy mondd el, miért nem dolgozol már ott. A végzettségedre és a tényleges tapasztalataidra egyaránt kíváncsiak lesznek a felvételiztetők, így ezekre a kérdésekre könnyű előre felkészülnöd.

Példa kérdések:

  • Mesélne az előzetes munkatapasztalatairól?
  • Látom, hogy két hónapja ért véget a munkaviszonya. Miért jött el a cégtől?
  • Szóval 2017-ben végzett az ELTE-n. Mesélne a tanulmányairól?
  • Melyik munkahelyét kedvelte eddig a legjobban és miért?

A második csoport, a legfontosabb állásinterjú kérdések

A legnagyobb hangsúlyt kapják az interjú következő szakaszában elhangzó kérdések, amelyeket lesarkítva két nagy csoportba sorolhatunk be.

Az egyik csoport a STAR-módszerre épülő kérdéseket takarja. A STAR-módszer (Situation Task Action Result) gyakorlatilag a kompetenciaalapú, vagy más néven szituációs állásinterjú kérdéseket jelöli. A nyugati országokban ez a HR-esek által leggyakrabban használt interjúkérdés típus, így nem csoda, hogy hazánkban is egyre népszerűbb. Ezek lényege, hogy az interjúztató rájöjjön, igazak-e az önéletrajzodba írt pozitív tulajdonságok, hogy konkrét példák mentén bizonyosodjon meg róla, hogy például tényleg jó csapatjátékos vagy-e. A STAR-módszerre épülő kérdések 4 részletben érkezhetnek, ezek a példa kérdésekben jól nyomon követhetőek.

Példa kérdések:

  • Mesélj el egy helyzetet, amikor csapatban dolgozva egy problémával szembesültetek!
  • Mi volt a te szereped a csapatban, milyen feladatok tartoztak hozzád?
  • Hogyan kezelted a kialakult szituációt?
  • Mi lett az eredmény?

Az interjú második szakaszában nem csak STAR-módszert alkalmazó kérdéseket kaphatsz, de minden egyéb készségeidre és tulajdonságaidra kíváncsi interjúkérdést is feltehetnek neked.

Példa kérdések:

  • Azt írja az önéletrajzában, hogy ügyfélorientált. Alá tudná támasztani ezt egy példával is?
  • Sorolja fel, mik a legnagyobb gyengeségei!
  • Sorolja fel három erősségét!
  • Mit gondol, miért Ön a megfelelő jelölt erre a munkára?

A harmadik csoport, az értelmetlennek tűnő állásinterjú kérdések

Mindenképpen fel kell készülnöd rá, hogy provokatív kérdéseket is kaphatsz, melyeket könnyen lehet, hogy teljesen értelmetlennek és oda nem illőnek találsz. Ezek az állásinterjú kérdések márpedig nagyon is fontos szerepet töltenek be, és a HR-esek árgus szemekkel várják a jelöltek reakcióit. A felvételiztetők azt figyelik, hogyan reagálsz stresszhelyzetben, milyen a lélekjelenléted, a logikád, vagy esetleg hogy milyen szinten van az általános műveltséged. Figyelem, ezeknél a kérdéseknél rossz válasz általában nincsen, ha képes vagy megindokolni az álláspontodat.

Példa kérdések:

  • Hány kínai büfé található Budapesten?
  • Mi lenne szívesebben, balta vagy fejsze?
  • Mit tenne ma, ha holnap vége lenne a világnak?
  • Mit gondol, milyen állat lenne?

További cikkek: