Egy nő harca az egyenlőségért a férfiak birodalmában – Könyvajánlónk Téma: Énidő
A nyugati kultúrában élő nők szerencsések, de piszkosul. Ha akarják, bármikor beülhetnek az autóba és vezethetnek. Az egyetemen senki sem kérdőjelezi meg őket, hogy ott van-e a helyük, munkahelyükön pedig már egyre inkább elismerik őket akár felsővezetőként is. Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a 21. században még mindig vannak olyan területek ezen a földbolygón, ahol egy nőt például börtönbe vetnek csak azért, mert autót mert vezetni. Manal Al-Sharif története is pont így kezdődött.
Kezdetek kezdete
Manal Al-Sharif Mekkában, szigorúan vallásos környezetben nevelkedett, kamaszként fanatizálta őt a muszlim vallás: öccse popzenei kazettáit például elégette, nővérének ismeretlen férfival folytatott titkos beszélgetéseit pedig könyörtelenül leleplezte. Naponta érték hátrányos helyzetek: férfi gyám nélkül nem bérelhetett lakást, és bár rendelkezett saját autóval, mégsem vezethette.
Azonban nem csak a másodlagos, alárendelt státusz a szaúdi nőket érő egyetlen atrocitás. Al-Sharif Merj vezetni! című könyvében számol be arról, hogy min kellett keresztülmennie kislányként akkor, amikor körülmetélés címszó alatt megcsonkították. Nyugati kultúrában nevelkedő lányként még mindig nehéz felfognom – és nem elfelejtenem -, hogy napjainkban még van ilyen. Mert nagyon is van. A barbár jelenségnek jelenleg is élő 200 millió nő esett áldozatul.
Küzdelem az oktatási rendszerben
Manal Al-Sharif édesanyjának küzdenie kellett azért, hogy lánya tanulhasson. A dzsiddai Abdulaziz Király Egyetemre iratta be, amely a legmodernebb és legliberálisabb felfogású egyetemnek számított – mégis fényévekkel áll távol attól, amit mi felsőoktatásként ismerünk.
„Az egyetemen férfi tanáraink voltak, bár személyesen sosem láttuk őket. Minden zárt láncú tévéhálózaton keresztül zajlott. Mi láthattuk és hallhattuk őket – amint egy másik épületben előadást tartottak a fiú hallgatóknak –, ők viszont nem láthattak és nem hallhattak minket, úgyhogy bekapcsolódni semmilyen módon nem tudtunk. Ha ez nem lett volna elég hátrány, a CCTV-vel gyakran adódott hiba, olyankor egyszerűen lemaradtunk az előadásról. Kérdezni csak telefonon lehetett a tanártól, amelyet egy női asszisztens felügyelt, aki egyébként is végigülte az előadást, hogy figyeljen a fegyelemre és rögzítse a megjelenésünket” – állította Manal.
Végül informatikai képzettséget szerzett, húszas éveiben pedig ő lett az első szaúdi nő, aki információbiztonsági szakértőként tevékenykedett. 2011-ben azonban bebörtönözték autóvezetés miatt, hiszen „nő létére vezetett”.
Harc a függetlenségért
Manal elindított egy Women2Drive nevezetű mozgalmat annak érdekében, hogy a nők is szabadon vezethessenek – ezáltal függetlenségre is szert tegyenek. „Az eső egyetlen cseppel kezdődik” – szól a mozgalom mottója. A Merj vezetni! egy belső vallomás, mely sokkolóan hathat egy eddig álomvilágban nevelkedő lány számára – mint például nekem.