Generációk közé szorulva – Y vagy Z vagyok? Téma: Psziché

Már a születésünkkor az egyik generációhoz sorolnak minket, felcímkéznek, mint húsárut a piacon, majd elvárják, hogy a nekünk szánt kategória jellemzői szerint éljünk. No de mi történik akkor, ha a generációváltás kellős közepén születtünk? Mi van akkor, ha nem érezzük magunkat igazán sem Y-nak, sem pedig Z-nek?

Az Y és a Z generáció

A generációcsere dátumai forrásonként eltérnek, de az egyik népszerű elmélet szerint az Y és a Z közötti váltás 1995-ben történt. Jómagam pont ennek az évnek a kellős közepén születtem, és igazán egyik nemzedéket sem érzem a sajátomnak.

Egy részem milleniál, vagyis Y-generációs, hiszen biztonságos környezetben nőttem fel, ahol sokat törődtek velem. A technológia velem együtt fejlődött, gyermekként szocializálódtam bele a modern világba, mely ugyanúgy és épp akkor feszegette határait, amikor én is. Ambiciózus és motivált vagyok, szemem előtt éjjel-nappal egy fényes karrier lehetősége lebeg.

Van viszont egy másik részem is, mely Z generációs. Alig tudom felidézni azokat a napokat, amikor még nem a modern technikák uralkodtak felettem, alig tudok elképzelni egy olyan világot, melyben nincsenek kommunikációs eszközök. Persze a közösségi média felületeken is jelen vagyok, hiszen a korosztályom elsősorban már ott szocializálódik.

 

Kirekeszt a társadalom?

Valójában viszont nem vagyok sem Y, sem pedig Z. Nem törekszem diplomahalmozásra ahelyett, hogy végre igazából cselekedni kezdjek. Nem halogatom a felnövést, az Y generációs énemet mégis ezzel vádolják. Nem akarom az időm nagy részét online tölteni, nem szeretnék beállni a sorba és Insta-sztorikon keresztül élni az életemet. Nem akarom, de a Z generációs énemre mégis ezt akarja ráerőszakolni a társadalom.

A generációváltás kellős közepén születtem, bele egy olyan világba, melyben az emberek az életüket a Google-n keresztül próbálják megérteni, a Facebookon akarják megélni és az Instagramon szándékoznak elmesélni. Két digitális generációhoz is tartoznom kéne, de én inkább menekülnék mindkettő elől. Ha tehetném, visszamennék az időben, vissza abba a korba, ahol az embereket még nem címkézték föl, ahol az Y és a Z generáció fogalma talán még a horizonton sem derengett.