Őszinte cél vs. kamuvágy – Avagy mi fán terem az önismeret? Téma: Psziché

Mások életét könnyebben átlátjuk, mint a sajátunkat, ugye? Bőszen osztogatjuk a tanácsokat a többiek problémáira, közben saját bajunk megoldására igencsak nehezen jövünk rá. A célokkal sincs ez másképp. Céljaink, vágyaink, vagy épp az álommunkánk meghatározásába egyszerűen beletörik a bicskánk. Önismeret, ugyan mi fán terem az? Mégis hány, munkáját kiválóan végző “sikeres” ember boldogtalan, frusztrált, vagy épp depressziós? Kérlek, mondjátok meg nekem, hogy mi van akkor, ha a legvégén, amikor elméletileg már révbe értünk és „önmegvalósítottunk”, akkor egy nagy hiányérzettel találjuk szembe magunkat? Vajon előfordulhat, hogy észrevétlenül kitérőket teszünk, és a valódi céljainkat meg sem fogalmazzuk önmagunknak? Létezik, hogy kamuvágyakat alkotnánk? Hadd szemléltessem saját példámon keresztül, hogy mire is jutottam.

Meghatároztam egy célt: fekete hajszínt szeretnék. Miért is? Mert akkor szebb és különlegesebb leszek. „Igen, biztosan ezt szeretném, meg mondták is, hogy jól állna” – kántáltam magamban. Elmentem a fodrászhoz, de nem azért, hogy befesse, hanem azért, hogy eltüntesse a fekete hajam. Három óra hosszat ültem a fodrász szalonban. Azalatt a három óra alatt mélységesen elgondolkodtam azon, hogy miért nem okozott örömöt a hajfestés nyújtotta végeredmény – hiszen elméletileg erre vágytam, a fekete hajra. Miután megszabadultam a sötét tincsektől és újra a barna fürtjeimet láttam a tükörben, egyszer csak bevillant: de hát én igazából ezt szeretem. Szeretem a barna hajam. Miért is akartam mást? Sehogy sem értettem önmagam.

Aztán rájöttem, hogy képesek vagyunk azt hinni, hogy a saját vágyainkat éljük meg – miközben nem is a sajátjaink. Előfordulhat, hogy amit belső indíttatásnak hiszünk, az valójában nem is az, hanem a környezetünké: a szüleinké, a barátainké, vagy akárki másé. A családunk, a barátaink, a párkapcsolataink, az általunk nézett reklámok mind észrevétlenül manipulálhatnak minket vágyaink megfogalmazása során. Össze sem tudom számolni, hogy hány volt tanárom és osztálytársam határozta meg – persze finoman, alig észrevehetően -, hogy mit kellene tennem, mit kellene elérnem még az életben, szerintük mire vagyok képes, és miben vagyok jó.

Nem hálátlan vagyok feléjük, egyszerűen csak másra vágyom. Nem arra, amire azt hittem, hogy vágyom. Pontosítok: amire azt sugallták, hogy vágynom kellene. És amire végül elhittem, hogy vágynom kellene.

Aztán rájöttem arra is, hogy kamaszkorban a legbefolyásolhatóbbak az emberek. Kamaszkorban nem alakul ki még az a bizonyos önkép, amelynek biztos pontként kellene szolgálnia a vágyak meghatározásában. A kamaszok megfelelési kényszere óhatatlanul befolyásolja őket döntéshozatalukban: túlságosan könnyen hallgatnak mások véleményére – a sajátjuk helyett. Így könnyen kialakulhat egy önmagukról alkotott torz kép. Egy torz kép, ami kamuvágyakkal van teli.

Noha a hajfestésem csupán egy apró melléfogás volt, a nagyobbak életeket sodorhatnak el – akár egy egészen másik irányba. Ahhoz, hogy a valódi önkép kialakulhasson, tapasztalni kell és hibákat elkövetni. Ne felejtsük el, hogy a kamuvágyak felismerése csakis kizárólag önmagunk és saját vágyaink megismerése során lehetséges. Fontos meghallgatni másokat, megfogadni az építő kritikákat, de nem szabad hagyni, hogy azok határozzanak meg minket.