Feltölt vagy lehúz? – A hétvégék szerepe az életünkben Téma: Énidő
A passzív
Általában két forgatókönyv szokott előfordulni nálam, ha a hétvégékről van szó. Az egyik, amikor örülök annak, hogy még kapok levegőt egy kemény hét után, ezért utolsó erőmmel kidőlök. Itt a legváltozatosabb tevékenységek jöhetnek számításba. Jobb esetben millióféle olvasmányba bele-bele kapva egyikkel sem haladok semmit, de legalább a szándék megvan az értelmes tevékenységre. Rosszabb változat, ha elveszek a sorozatok, videók és a news feed tengerében.
A lehúzó aktív
A másik esetben szintén elegem van a heti hajtásból, ezért belevetem magam a bulizásba. Amit ki kell természetesen maxolni, azaz megyünk pénteken és szombaton is. A hosszúra nyúló szórakozás persze átlóg a másnap délelőttbe, úgyhogy a délutáni órákban esetleg van esélyem némi produktivitást felmutatni, mielőtt elkezdek készülődni a második műszakra.
A pandémia ,,előnye”
Most örülnék annak, ha lenne valamilyen szuperironikus idézőjel, mert nem szívesen használom az előny szót a járványhelyzettel kapcsolatban. Egy a lényeg, hogy a megváltozott szituációban azt vettem észre, hogy a hétvégék összefolynak a hétköznapokkal. Egyrészt a megszokott hétvégi tevékenységeim begyűrűznek a hétköznapokba, emellett azon kaptam magam, hogy a munkát is átviszem magammal a hétvégébe. Nem láttam más megoldást, mint radikálisan közbelépni a hosszútávú mentális egészségem érdekében. Ez volt az a fordulat, ami összességében segített abban, hogy a hétfőt ne teljesen kifacsartan kezdjem.
Csak tudatosan működik
Ezután elkezdtem figyelni arra, hogy a hétvégéimet aktív feltöltődéssel töltsem. Ehhez kellett, hogy elválasszam a hétközi munkát a hétvégétől. Ez nem azt jelenti, hogy az egyetemi feladataimmal nem foglalkozom hétvégén. Csupán annyit, hogy meghatározom, mivel és mennyi időt fogok tölteni, a nagy részét pedig már hét közben megpróbálom elvégezni. Emellett elkezdtem keresni és művelni azokat a tevékenységeket, melyekről tudtam, hogy szellemileg és fizikailag is felfrissítenek.
A feltöltő aktív
Egy számomra ideális hétvége nem áll a valóságtól elrugaszkodott dolgok sorából, ahogy zen-buddhista kolostorba sem vonulok, ugyanakkor nagyon fontos, hogy azokat a programokat csináljam, amik segítenek feltölteni a következő hétre. Igazából nem a múlt hetet heverem ki, hanem aktívan készülök az előttem állóra. Persze mindenkinek más lesz az a paletta, amelyből válogat, hogy mivel kapcsoljon ki. Nekem egy jó hosszú séta, lehetőleg a természetben az alap. Enélkül el sem tudom már képzelni. Nagyon fontos még, reflektáljak a mögöttem álló napokra, ezért minden hétvégén beiktatok egy fél órát, amikor kicsit átgondolom a hetem, visszanézek milyen nehézségekre hogyan reagáltam, mennyit haladtam a céljaim felé, mik voltak a pozitív pillanatok. Ebbe már bele szoktam szőni a jövő hét tervezését, hogy ahhoz is rögtön tudatosan álljak. Mindenképpen igyekszem valamilyen sportot űzni, erre hétvégén még nagyobb hangsúlyt fektetek. Fontosnak tartom, hogy beszéljek a köröttem lévő emberekkel, akikkel hét közben nem tudtam annyit, mint szerettem volna.
Újragondolni a régit
Azokkal a tevékenységekkel is teljesen máshogy vagyok már, amiket korábban is űztem, mert ezeknek is egészen másfajta figyelmet szentelek. Ha leülök olvasni, akkor szánok rá annyi időt, hogy be tudjak vonódni teljesen. Ha a zenekarral próbálunk az is egész más úgy, hogy az egész hetes hajtás vagy a bulimaraton után nem az életemért küzdök, hanem készültem rá és teljesen összeszedett vagyok, rengeteg új ötlettel.
Találd meg a saját hétvégéd!
Tedd el a laptopot amennyire lehet a hétvégére és próbálj ki minél több dolgot, hogy kiderüljön, téged mi tölt fel igazán. Ha van már sejtésed, akkor hajrá! Mozogj, meditálj, naplózz, alkoss vagy csak szellőztesd ki a fejed egy hatalmas sétával. Hidd el, a tested és a lelked is meg fogja hálálni, ráadásul már a következő héten.