4 könyv, amelyet idén nyáron muszáj elolvasnod

Szeretem az olyan könyveket, amelyek elvarázsolnak és teljes mértékben képesek kiszakítani a valóságból. Valójában, úgy gondolom, folyton folyvást ezt keresem az olvasmányaimban. Ha pedig nyár van, akkor különleges, mediterrán vagy egzotikus helyekre vágyom könyveimben. Ha egy történet képes számomra az adott ország kultúrájából hitelesen átadni, olyannyira, hogy ha tehetném, már pakolnék, hogy másnap indulhassak vágyaim úticéljához: akkor bizonyosan tuti befutó és nagy kedvenc lesz az adott könyv. Cikkemben olyan könyveket ajánlok, amelyek számomra ezt az érzést teljes mértékben lefestették: könyvek, amelyeket nyáron mindenképp olvass el, mert ha fizikálisan nem is, de a szavak bűvkörében garantáltan mesés utazás veszi kezdetét.

Szólíts a neveden

Egy könyv, amelyről korábban is írtam a magazin oldalán és, amely múlhatatlanul az idei egyik kedvenc olvasmányom. A történet két, önmagát megismerő fiatal férfi érzéseiről és szerelméről szól egy olyan különleges, vágyakkal és szenvedélyekkel teli országban, mint Olaszország. Egy „B-nek” nevezett helyen játszódnak az események, ahol Elio és családja vendégül látja az Amerikából érkező Olivert, akinek érkezésével felgyorsulnak az események. Találkozásuk sorsfordító, hiszen addig hitt világuk önmagukról teljesen megváltozik, múlttá lesz és csak a jelen pillanatának élnek. A könyv különlegessége azon túl, hogy egy kialakuló szerelem megélését mennyire hitelesen és kíméletlenül őszintén írja le, párosulva a tökéletes carpe diem érzéssel és a mediterrán olasz mesevilággal, számomra hozta a bevezetőben leírt vágyakat, belső célokat.

Utas és holdvilág

Ha már Olaszország, akkor szeretnék írni a tavalyi nyári könyvélményeim kedvencéről, az Utas és holdvilágról. Igazi klasszikus, mely sokáig szerepelt a könyveslistámon mit sem sejtve, hogy mi annak a leírhatatlan rajongásnak a tárgya, melyet minden könyvmoly barátom társít a kötethez. A válaszra magam is rájöttem, miután nem tudtam letenni és minden szabad percemben tudni akartam, hogy miként folytatódik Mihály utazása. A történet szerint épp Velencében töltik nászútjukat feleségével, Erzsivel, majd annak köszönhetően, hogy Mihály a vonatátszállás alkalmából egy Róma helyett Perugiába tartó vonatra száll, kezdődnek az igazi izgalmak. Nagyon szerettem a könyvet, mert itt is végig jelen volt a mediterrán köntös, azonban olyan részletes leírások vannak az adott város, hely, műemlék történeti oldaláról, hogy élvezet volt megannyi információval gazdagodni, amellett, hogy egy kivételes történet köszönt vissza a sorok közül.

Dharma

A legújabb, legkedvencebb, szintén dobogós idei olvasmányom. Szűcs Péter könyvét a bejelentés óta nagyon vártam, hogy mikor olvashatom el családregénye történetét és minden várakozásomat hozta. Elfogultságtól mentesen, azt mondhatom, hogy első kötetes szerzőként az informatív professzionalistáson túl magas irodalmi minőség dolgozik a könyv egészén. Letehetetlen, izgalmas, s egyúttal elvarázsolt. Családregény, mely három történeten keresztül olvasható: István és María, Tamás és Andrea, valamint Léna történetén keresztül. Valóban igaz, hogy az élet írja a legkiszámíthatatlanabb forgató könyvet: itt a Dharmában Berettyóújfalutól egészen a Gangeszig. Az indiai kultúra iránt számomra eddig idegen módon képes volt felkelteni az érdeklődést és egy igazán különleges utazást kaptam a kötet által. Ha az idén megjelent könyvújdonságokból egyet olvasol el, akkor az legyen mindenképp a Dharma.

Ízek, imák, szerelmek

Úgy tűnik, ebben a könyvajánló írásban Olaszország és India kiemelt szerepet kapott, a könyvek tekintetében bizonyosan, ebben a szösszenetben azonban egy indonéz kincsesdoboz kerül főszerepbe. Az írónő, Elizabeth Gilbert önéletrajzán alapuló könyv a fizikális utazáson túl, egy mély, szellemi utazást ír le önmaga és Isten megtalálása felé. Egy elvált nő, aki boldogtalanul, megannyi fájdalommal és keserűséggel vág élete legnagyobb kalandjába, hogy kiegyensúlyozottabb és boldogabb önmagaként térhessen haza. Három színhelyen játszódik: Rómában, ahol a gyönyört, Indiában, ahol az áhítatot, és Balin, ahol az egyensúlyt keresi Liz. Számomra ez utóbbi fejezet volt a legmeghatározóbb és itt éreztem, hogy pakolnék a bőröndömbe. Az írónő történetének különlegessége talán éppen abban rejlik, hogy mindannyian éreztük már magunkat a padlón, összetörve és e három fejezetcsokron keresztül egy mindenki számára inspiráló, motiváló és erővel teljes történetet kapunk.

Íme az én nyári könyvajánlóm. Kedves Olvasó, azt kívánom, hogy töltődj ezekkel a könyvekkel és, hogy legyen élményekben és utazásokban gazdag nyarad!

További cikkek: