Ha egyszer lesz egy fiam… Téma: Psziché

Ugyan mindig is kislányt szerettem volna, de mivel nagycsaládra vágyom – mondjuk úgy 3-4 gyerekkel –, nagy esélyt látok rá, hogy fiam (is) születik majd. Lesz mit tanítanom neki, ha azt szeretném, hogy talpraesett, értékes és boldog úriember váljon belőle.

Ha egyszer lesz egy fiam…

…megtanítom neki, hogy csak azért, mert férfinek született, még nem kell elnyomnia az érzéseit. Megbántódhat, fájhat neki, sőt, sírnia is szabad. Egy férfi legnagyobb értéke, ha képes az érzékenységre, így igazán nem szükséges kősziklává válnia. Viszont segítek majd neki, hogyan legyen erős a nehéz pillanatokban, és megtanítom neki, hogy az ő kezében van a kulcs ahhoz, hogy megoldja a problémákat. Hosszan tartó sebnyalogatás helyett mindig inkább cselekvésre buzdítom majd.

…mesélek majd neki azokról a férfiakról, akikkel életem során találkoztam, és akik véleményem szerint nem a megfelelő módon képviselték a férfi nemet. Beszélgetek majd vele az önzőségről, a kihasználásról, a tiszteletlenségről, az erőszakról és a hímsovinizmusról. Normális értékrendű férfit nevelek belőle, akiért sorban állnak majd a lányok.

…mesélek majd neki a monogámiáról is, arról, hogy milyen kevesen hisznek még benne, milyen kevesen képviselik még azt. Minden erőmmel azon leszek, hogy megértessem vele, egy hűséges és törődő nő többet ér az átmeneti élvezeteknél. De persze elmondom majd neki azt is, hogy addig, amíg nem érzi azt, hogy kiélte magát, amíg nem érzi, hogy pontot tett a kérdőjelei helyére, addig nem kell elköteleződnie senki mellett sem.

…mindenképpen elmondom majd neki, mennyire fontos, hogy milyen társaságba kerül, hogy milyen barátokkal veszi körül magát. Építő emberi kapcsolatokra lesz szüksége, nem olyanokra, amik a mélybe húzzák őt. Szeretném, ha olyan barátokat találna, akikkel együtt törhetnek a csúcsra, és nem pedig olyanokat, akikkel felváltva tartják vissza egymást.

…elmondom majd neki, hogy nem lehet mindig mindenben a legjobb. Beszélgetek vele a versenyszellemről, és arról, mennyire szuper, ha valaki a maximumot próbálja kihozni magából. Ezzel párhuzamosan viszont azt is elmondom neki, hogy a „tökéletes” valójában nem létezik. Nem baj, ha hibázni fog, nem baj, ha néha megbotlik, és nem baj, ha valamiből csak második, harmadik vagy századik lesz.

…beszélgetek majd vele az anyagiasságról. Nem szeretném, hogy azt higgye, mindennek a pénz körül kell forognia, és azt sem szeretném, ha a pályaválasztása során a fizetés lenne számára az első prioritás. Megtanítom neki azt is, hogyan lehet felismerni egy anyagias nőt, és hogyan kell azonnal, hanyatt-homlok a másik irányba szaladni. Viszont azt is elmondom neki, hogy illik meghívni egy lányt az első randevún, és ha majd 15 évesen találkozik valakivel, akkor én leszek az, aki két mozijegy árát nyomja a zsebébe.

…megtanítom arra is, hogy az agresszió semmit sem old meg. Hiába erős, sose akarjon semmit sem az erejével megoldani. Elmondom neki, hogy futni nem szégyen, sokkal nagyobb baja származhat abból, ha belefolyik egy verekedésbe. Persze a barátai hátrahagyására sosem biztatom majd.

Nagyon fogom szeretni

Ha leszek olyan szerencsés, hogy fiam születik, igyekszem mindent megtanítani neki. Remélem, hogy erős nőként tekint majd rám, és miattam sosem hisz majd a „gyengébbik nem” létezésében. Remélem, hogy jó humorérzéke lesz, hogy képes lesz nevetni saját magán is, ha épp azt igényli a szituáció. Remélem, lesz majd önbizalma, és képes lesz jóra fordítani azt a sok szeretetet és törődést, amit a családunktól kap. Remélem, nem utál majd nagyon, ha “szobafogságot” kap, és remélem, nem csapja rám az ajtót, ha egy-két fontos dolgot megemlítek neki a védekezésről vagy a drogokról. Remélem, hogy egyszer tényleg lesz egy kisfiam.

És egy kislányom is! Neki is készülök pár hasznos tanáccsal.